Alapvetően a gyermekek is hasonlóan értékelik az érzelemkiváltó képeket valencia és arousal mentén, mint a felnőttek, de a legfiatalabbakra jellemző, hogy a negatív képeket kevésbé intenzívnek tartják, mint a felnőttek, a semleges és a pozitív képeket pedig intenzívebbnek (McManis és mtsai, 2001). Léteznek kifejezetten gyermekek számára kifejlesztett képgyűjtemények, amelyek figyelembe veszik a fenti szempontokat (pl. IAPS gyermekek számára javasolt készlet, NAPS-Children). Az IAPS három életkori csoportra vonatkozóan adja meg a normatív értékeket: 7–9, 10–12 és 13–14 éves korosztályra (Lang és mtsai, 2008). A Cordon és munkatársai (2013) által kifejlesztett Developmental Affective Photo System (DAPS) olyan képeket tartalmaz, amelyek arousalkiváltó értéke alacsonyabb, mint az IAPS-képeké, tehát elképzelhető, hogy más fiziológiai folyamatokat indítanak el, mint az IAPS-képek. A DAPS a valencia- és arousalértékeken túl a képek vizuális komplexitását is figyelembe veszi, és a szerzők megállapítják, hogy a kép komplexitása befolyásolja az emlékezeti folyamatokat.

Kevés olyan vizsgálat van, amelyben szisztematikus elemzés alá vonják a gyermekek által adott válaszokat, ezért hiánypótlónak tekinthető az alábbiakban bemutatásra kerülő vizsgálat.

Ebben a fejezetben olyan kutatási eredményeket mutatunk be, amelyekben gyermekcsoportok bevonásával teszteltük a képek érzelemkiváltó erejét. Nemcsak egészséges és pszichiátriai kezelés alatt álló csoportokat hasonlítottunk össze (lásd 5.6. fejezetet a normatív és klinikai csoportok összehasonlításáról), hanem úgynevezett szubklinikai csoportot is, vagyis olyan gyermekeket, akik a kérdőívek alapján problémásnak mondhatók, ugyanakkor nem részesültek szakellátásban. Mindemellett egy negyedik csoportot is elkülönítettünk: gyermekpszichiátriai ellátásban részesülő, de nem problémás övezetbe tartozó gyermekeket. Azt is vizsgáltuk, hogy a képekre adott válaszok alapján milyen rizikótényezőket és milyen protektív faktorokat azonosíthatunk.

A 6. fejezetben bemutattuk az IAPS-képek értékelésénél alkalmazott nem verbális jelölési (válaszadási) eljárást (lásd SAMU-figurák). Ez az analóg (képi) skálázás lehetővé teszi a gyermekek körében történő adatfelvételt is. Az amerikai kézikönyv külön tárgyalja a gyermekeknek szóló instrukciót és gyermekek számára bemutatásra javasolt képeket (Lang és mtsai, 2008). Klinikai pszichológiai szempontból jelentős kérdés lehet, vajon az IAPS-képekre adott válaszok mentén találunk-e különbségeket optimális fejlődésű (egészséges) és gyermekpszichiátriai ellátásban részesülő csoportok között? Különböző érzelmi válaszokat adnak-e a gyermekek az IAPS három fő mutatóját tekintve? Melyek azok a mutatók és ingerek (képcsoportok), amelyek jól elkülönítik a csoportokat, illetve együtt járnak a viselkedés és az érzelmi-hangulati élet zavarának mértékével?

Az adatfelvételt összesen 147 gyermekkel végeztük el. A kontrollcsoportot 68 hetedik osztályos általános iskolás gyermek alkotta, 31 fiú és 37 lány. Átlagéletkoruk 12,96 év (szórás: 0,44 év) volt. A klinikai csoport 79 főből állt (56 fiú, 23 lány), átlagéletkoruk 12,79 év (szórás: 2,02 év). A klinikai csoport tagjai a budapesti Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancián kezelés alatt álltak, viselkedési problémákkal és/vagy az érzelmi-hangulati élet zavaraival küszködtek. Az adatfelvétel a kontrollcsoportban tanórai keretek között történt, a klinikai csoportban pedig az osztályra érkezés napján a délutáni elfoglaltságok közé beiktatva. A kutatást jóváhagyta az Egyesített Pszichológiai Kutatásetikai Bizottság (Engedély száma: 2009/001).

A kísérleti személyeket négy csoportba soroltuk. Ennek során két szempontot vettünk figyelembe: egyrészt az adatfelvétel helyét (kontrollcsoport, Vadaskert), másrészt azt, hogy a vizsgálati személy a Nehézségek és Képességek (SDQ) kérdőíven elért pontok alapján problémásnak számít-e, tehát az összesített nehézség mutató vagy más egyéb skála esetében elérte-e a határértéket. Az adatelemzés során tehát az alábbi négy csoportot vettük figyelembe: egészséges kontroll (sine morbo), problémás kontrollcsoport, Vadaskerti nem problémás és Vadaskerti problémás csoport.

Az egészséges kontrollcsoportba kerülést szigorú kritériumokhoz kötöttük. A kontrollcsoportot alkotó gyermekek közül azok kerülhettek ide, akiknek pontjai az SDQ-kérdőív valamennyi skáláján és az összesített nehézség mutató mentén határértékre vagy az alá estek. A határértékek megállapítása az SDQ kérdőív nemzetközi honlapján közzétett magyar standardok alapján történt (www.sdqinfo.org). A csoportba kerülés feltételei a kérdőíves adatok tükrében az alábbiak szerint alakultak: Összesített probléma pontszám < 16; Érzelmi tünetek skála < 7; Viselkedési problémák skála < 4; Hiperaktivitás skála < 7; Kortárskapcsolati problémák < 6; Proszociális skála > 4. A fenti feltételeknek a 68 kontrollcsoportos gyermek közül 38 felelt meg, 14 fiú és 24 lány. Átlagéletkoruk 12,87 év (szórás: 0,4 év).

A problémás kontrollcsoportba 30 gyermeket soroltunk: azokat, akikre nem teljesültek a sine morbo feltételek, mivel határérték feletti pontszámot értek el egy vagy több skálán (beleértve az összesített nehézség mutatót), ugyanakkor nem részesültek gyermekpszichiátriai ellátásban. Átlagéletkoruk 13,07 év (szórás: 0,45 év), a nemi megoszlást tekintve 17 fiú és 13 lány.

A Vadaskerti nem problémás csoportba azok a gyermekek kerültek, akik bár gyermekpszichiátriai ellátásban részesültek, az SDQ kérdőíven mégsem értek el határérték feletti összesített nehézségi pontszámot. Ez a csoport 28 főből állt (19 fiú és 9 lány). Átlagéletkoruk 13,21 év (szórás: 2,1 év).

A Vadaskerti problémás csoportba azokat soroltuk, akik határérték feletti összesített nehézség pontszámot értek el a kérdőíven, és bekerültek az ellátórendszerbe. 48 gyermek tartozott ide, 34 fiú és 14 lány. Az életkori átlag 12,61 év (szórás: 1,99 év) volt.

Három vizsgálati személyt kizártunk a vizsgálatból, mert hiányosan vagy egyáltalán nem töltötték ki a kérdőívet.

Az IAPS felhasználói kézikönyve meghatározza, melyek a gyermekek számára bemutatandó képek (Lang és mtsai, 2005). Előzetes vizsgálatok alapján egy 20 ingerből álló sorozatot állítottunk össze (Pozitív/kellemes képek: 1750, 1920, 7330, 7400, 8490; negatív/kellemetlen képek: 1120, 1300, 3530, 6230, 6300; Közepes intenzitású, semleges övezetbe tartozó szociális ingerek: 2120, 2130, 2280, 2385, 2810; alacsony intenzitású semleges ingerek /tárgyak/: 7000, 7010, 7090, 7150, 7170).

Hasonlóan a 7.2. és 7.3. fejezetben bemutatott, felnőttek körében végzett vizsgálathoz a négy képcsoport alkalmazását azért tartottuk hasznosnak ebben az esetben is, mert az affektív tér jelentős részét lefedik. A kellemes és kellemetlen képek a magas, míg a semleges képek a közepes és alacsony intenzitású övezetbe tartoztak.

A vizsgálat során a Vadaskertben rutinszerűen alkalmazott SDQ (Képességek és Nehézségek Kérdőív) kitöltésére kértük a gyermekeket. A kérdőívet Robert Goodman dolgozta ki 1994-ben. Segítségével a teszt nemcsak a 4–16 éves korú gyermekek viselkedéses nehézségeinek felmérésére alkalmas, hanem a proszociális viselkedést is vizsgálja. Az SDQ-nak több változata használatos (pl. tanári, szülői és önkitöltős) (Perczel Forintos és mtsai, 2005). Jelen kutatásban az önkitöltős változattal dolgoztunk.

A kérdőív 25 tételt tartalmaz, melyek 5 faktorba sorolhatók: 1. hiperaktivitás, 2. érzelmi tünetek, 3. magatartásbeli problémák, 4. kortársakkal való kapcsolat nehézségei. Az ötödik skála vizsgálja a proszociális magatartást. Míg az előző négy skálán a magasabb pontérték jelenti a nagyobb mértékű problémát, addig a proszociális skálán a nagyobb pontszám a segítő viselkedést, az empátia mértékét jelzi.

Az adatfelvétel 40–45 percet vett igénybe. Laptop segítségével elsőként a képek bemutatása és értékelése történt a három dimenzió (valencia/kellemesség; intenzitás/arousal; kontrollálhatóság) mentén. A második szakaszban a gyermekek kitöltötték a kérdőívet. Végül egy szabad felidézési feladat során beszélgettünk a látottakról.

Egyszempontos függetlenmintás varianciaanalízissel összevetettük a négy csoport átlagait az SDQ skálái mentén, az összesített valencia, arousal és kontrollálás mutatók mentén, végül elemeztük a képcsoportonkénti válaszokat.

Az SDQ valamennyi skálája esetében szignifikáns különbséget találtunk a négy csoport között (15. táblázat).

A hiperaktivitás skálán a legalacsonyabb pontot az egészséges kontrollcsoport tagjai érték el (2,76). Ez szignifikáns eltérést mutatott a másik három csoporttól. A Vadaskerti nem problémás csoportban hasonlóan alacsonynak bizonyult a hiperaktivitás átlagértéke (3,75). A két problémás csoport ugyanakkor nem különbözött egymástól, itt kaptuk a legmagasabb értékeket (Vadaskerti problémás csoport: 5,33; kontrollproblémás csoport: 5,97).

Az érzelmi tünetek skálát tekintve a két problémás csoport közel kétszer annyi feszültségről, aggodalomról, lehangoltságról számolt be (Vadaskerti problémás csoport: 4,04; kontrollproblémás: 4,10), mint az egészséges (2,24) és a Vadaskerti nem problémás csoport (2,14). A két problémás és két nem problémás csoport között nem volt különbség, ugyanakkor a problémás és nem problémás csoportok között szignifikáns különbség mutatkozott.

A magatartásbeli problémák skálán legalacsonyabb pontot értek el az egészséges kontrollcsoportba tartozó gyermekek (2,08). Az ő átlagaik szignifikáns különbséget mutatnak a három további csoporthoz képest. A Vadaskerti nem problémás csoport több indulatkezelési nehézségről (düh, verekedés) és antiszociális viselkedésről (lopás, csalás, hazudozás) számolt be (3,00). A két problémás csoport nem különbözött egymástól, továbbá átlagaik a legmagasabbak voltak a mintában (kontrollproblémás csoport: 3,67; Vadaskerti problémás csoport: 4,52).

A kortárskapcsolatok nehézségeit tekintve elmondható, hogy mindegyik csoport különbözött a többitől. Az egészséges kontrollcsoport tagjai több baráti kapcsolatról számoltak be, kevesebb időt töltöttek egyedül, míg a problémás és/vagy kezelt csoportok tagjai úgy érezték, hogy a társaik nem kedvelik őket, a kortársak helyett jobban megértik magukat a felnőttekkel, és gyakrabban kötözködnek (egészséges kontroll: 1,03; kontrollproblémás: 2,70; Vadaskerti nem problémás csoport: 4,07; vadaskerti problémás csoport: 5,90).

Az SDQ kérdőív egyetlen pozitív, a proszociális viselkedést mérő skáláján különbséget találtunk az egészséges és a problémás kontrollcsoport, valamint a két Vadaskerti csoport között egyaránt. A legtöbb empátiáról, önzetlen segítő viselkedésről az egészséges gyermekek számoltak be (6,87), a legkevesebbről a problémás kontrollcsoport tagjai (5,27). A két problémás csoportot összehasonlítva a kezelés alatt álló (Vadaskerti) gyermekek több pozitív viselkedésről számoltak be (6,54), mint a gyermekpszichiátriai ellátásban nem részesülő, de problémákkal küzdő gyermekek (5,82).