A könyvben három elméleti megközelítéssel találkozunk: kognitív pszichológiai, személyiséglélektani és idegtudományi perspektívából mutatjuk be egy vizsgálatsorozat egy-egy lépését és azok eredményeit. A vizsgálatsorozat fókuszában egy, az érzelmek kiváltására alkalmas ingeranyag, az International Affective Picture System (IAPS) hazai tesztelése áll.

A kognitív pszichológia nézőpontjából két fő kérdést teszünk fel: egyrészt érzelemkiváltó képi ingerek érzelemkiváltó értékét, azaz érzelmi válaszokat hívó tulajdonságait teszteljük, kiindulva abból a definícióból, amelynek értelmében az érzelmeket különböző ingerekre adott válaszként értelmezzük. Másrészt azt vizsgáljuk, hogy az érzelmi ingerekre adott válaszok mennyiben univerzálisak, illetve milyen kulturális különbségek érhetők tetten. Ez a megközelítés azokra a definíciókra támaszkodik, amelyek előtérbe helyezik az érzelmek társas beágyazottságát és a tanulás hatását, szemben az örökletes, biológiai tényezők által meghatározott jellemzőkkel.

A személyiséglélektani perspektívából feltett kérdésünk a képekre adott érzelmi válaszok mentén feltárható egyéni különbségekre irányul. Például a képek kellemessége, az érzelem intenzitása, vagy az érzelmi állapot felett érzett szubjektív kontroll élménye elkülöníti-e a szorongásra inkább hajlamos személyeket a kevésbé szorongóktól? A személyiséglélektani szempont utat nyit a klinikai pszichológiai jelenségek felé is. Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy a képekre adott válaszok alapján elkülöníthetőek-e az érzelmi/viselkedéses problémákkal küzdő klinikai csoport tagjai az egészséges egyénektől; mely érzelmi összetevők mutatják a legmarkánsabb különbségeket? Továbbá, alkalmasak lehetnek-e a képek arra, hogy segítsék a páciensekkel folytatott klinikai pszichológiai munkát?

Az idegtudományi perspektíva beemelése több szempontból indokolt. Egyrészt, az IAPS-képek elméleti háttere feltételezi, hogy evolúciósan ősi mechanizmusokról van szó (lásd a 6. fejezetben Peter Lang bifázisos modelljét a megközelítő és az elkerülő viselkedéses rendszerekről). A kellemes, kívánatos, pozitív ingerek megközelítése, valamint a fenyegető és veszélyes ingerek elkerülése adaptív szerepet játszott a túlélésért és szaporodásért folytatott küzdelemben. A gyors, automatikus mechanizmusok kialakításáért ősibb, kéreg alatti területek felelősek, míg az érzelmi állapotok feletti kontroll, a késleltetés és a célok fenntartásának képessége a neocortexhez köthető. Másrészt, az érzelemkiváltó képekkel kapcsolatban nagyon gyakori, hogy a képekre adott válaszok szubjektív értékelése kiegészül valamilyen biológiai alapú vizsgálati metódussal (pl. elektrodermális aktivitás /EDA/, funkcionális mágneses képalkotás /fMRI/). Ezen módszereknek köszönhetően azonosíthatók az érzelmi információfeldolgozás perifériás és központi idegrendszeri korrelátumai.