A 26. táblázat a kísérleti értékelések legjellemzőbb első, illetve második személyű személyjelöléseinek a gyakorisági adatait mutatja be. Látható, hogy a kísérleti értékelések igen nagy hányadában (az összes 25-ből 19 kísérleti értékelésben) az összes, diskurzusrésztvevők megjelenítését szolgáló deiktikus nyelvi konstrukció legalább 50%-a E/1. személyben volt konstruálva. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy a kísérleti értékelésekben a terjedelemhez viszonyítva alapvetően kevesebb volt a résztvevők nyelvi megjelenítése – átlagosan a terjedelemhez viszonyított 4,6%-ban, amely számadat egyébként nagyon közel áll az amatőr könyvértékelések első vagy második személyű személyjelöléseinek az 5,6%-os mutatójához. Ugyanakkor volt két olyan kísérleti értékelés (az ért_01 és az ért_10 sorszámú), amelyekben a megnyilatkozók egyáltalán szerepeltettek első vagy második személyű referenciapontokat.

A másik jellemző konstruálási eljárás pedig az volt – és itt már a D) elemzési szempont, a személyjelölés metapragmatikai tudatossága is előtérbe kerül –, hogy a megnyilatkozó önmagát mint aktív tudati folyamatokkal rendelkező mentális ágenst jelenítette meg. Vagyis olyan szereplőként tette referenciálisan azonosíthatóvá önmagát, aki az E/1. személyjelölő formák által reflektálttá téve vállalja a felelősséget a pozitív vagy negatív értékelés megfogalmazásáért:

Abból a szempontból is az amatőr könyvértékelésekkel mutattak rokonságot a kísérleti értékelések, hogy az első és második személyű személyjelölések között ezekben is hasonlóan magas volt a résztvevők személyes névmási objektiválása. A kísérleti értékelések összes 188 első vagy második személyű személyjelöléséből a személyes névmási formák száma 42 darab, ami 22%-ot jelent – ezzel párhuzamosan az amatőr könyvértékelések összes 257 első vagy második személyű személyjelöléséből 47 darab volt személyes névmás, ami pedig 18%-ot tesz ki. Ez – igen gyakran az E/1. személyű konstruálási móddal társulva – a megnyilatkozónak az egyetlen igei konstrukción belüli kettős jelöltségét eredményezhette, amely esetekben szinte kivétel nélkül mindig az E/1. személyhez lehorgonyzott igével kifejezett folyamatnak az elsődleges figurájaként jelent meg az értékelő megnyilatkozó [lásd a (149) példát]. Mindazonáltal előfordultak olyan esetek is, amikor a személyes névmási önmegjelenítés nem eredményezte a megnyilatkozónak ezt a fajta kettős objektiválását egyetlen elemi jeleneten belül [lásd a (150) példát].