A korábban tárgyalt paratextuskategóriákhoz hasonlóan a metadiszkurzív paratextusok között is kevesebbszer volt példa arra, hogy a paratextus szerzője önmagát jelenítette volna meg valamilyen első vagy második személyt jelölő konstrukció segítségével. Amennyiben ez megtörtént – a teljes anyagban összesen 14 alkalommal, ami az összes metadiszkurzív paratextusnak csupán a 3%-a, a paratextusszerzők valamennyi önmegjelenítésének viszont igen jelentős része, 48%-a –, akkor a korábbi fejezetekben tapasztaltakhoz hasonlóan a weboldal fenntartója mint megnyilatkozó T/1. személyjelölő konstrukciók révén jelenítette meg önmagát.

A (66b) példában szintén exkluzív „mi”-ként jelenítette meg önmagát a megnyilatkozó mint a kontextualizáló figyelemirányítási aktus résztvevőjét, illetve kezdeményezőjét. Itt ugyancsak a diskurzus lebonyolításáért felelős autoritás diszkurzív szerepében önmagának mint megnyilatkozónak a más közös figyelmi jelenetekben való részvételére irányítja a „ti”-ként megkonstruált diskurzuspartnereknek, az oldal felhasználóinak a figyelmét. A paratextusszerző a felhasználókat arra szólította fel ebben a példában, hogy hozzá hasonlóan ők is vegyenek részt ezekben a további közös figyelmi jelenetekben, tehát azok keretei között is váljanak egymás diszkurzív partnereivé.

A reedsy.com/discoveryről származó (66c) példa esetében azonban már nem feltétlenül biztos az, hogy a T/1. személyjelölő formát a megnyilatkozó önmegjelenítésére alkalmazott exkluzív többesként kell értelmeznünk. Kínálja magát ugyanis az a fajta értelmezés, hogy itt a megnyilatkozó önmagát és a felhasználókat azonos közösség tagjaiként, inkluzív többességként jeleníti meg. Ezt az értelmezést támogatja az is, hogy e metadiszkurzív, de ugyanakkor a weblapon a beágyazott megnyilatkozásokat strukturáló paratextusként is értelmezhető paratextussal a megnyilatkozó azt kezdeményezi, hogy a kontextualizált megnyilatkozásokat, vagyis az új értékelők bemutatkozásait a felhasználók olvassák el, értsék meg. Ebben az esetben tehát sokkal inkább arról van szó, hogy a kontextualizáló figyelemirányítási művelet kezdeményezője egy olyan közösségként jeleníti meg a weboldal felhasználóit, amelynek a megnyilatkozón kívül a weboldal valamennyi megnyilatkozó és nem megnyilatkozó felhasználója egyaránt a tagjaként értelmezendő. A személyjelölés itt tehát kifejezetten a közösségkonstruálást szolgálja.

A paratextus szerzőjének az önmegjelenítéséhez képest jóval gyakrabban valósult meg a metadiszkurzív paratextusokban a diskurzuspartnernek, vagyis a kontextualizáló figyelemirányítási aktus befogadójának a személyjelölő konstrukciókkal történő megjelenítése. Erre a teljes anyagban összesen 98 példát találhatunk a metadiszkurzív paratextusok között, ami az összes metadiszkurzív paratextus 20%-át, a diskurzuspartnert megjelenítő, valamennyi típusú paratextusban talált személyjelöléseknek pedig nagyon magas arányát, a 66%-át tette ki. Ezek alapján tehát kijelenthetjük, hogy a metadiszkurzív paratextusokra kifejezetten jellemző volt, hogy a paratextus szerzője a kontextualizáló figyelemirányítási művelet befogadóját – akinek e művelettel a weboldalon mint hálózaton belüli diszkurzív viselkedésének a mikéntjét orientálta – valamilyen személyjelölő forma segítségével megjelenítette. Azaz olyan a tudati kiindulópontként objektiválta, akinek a diszkurzív tevékenységére a kontextualizáció irányult.

A (67) példában újfent megismételt paratextus kapcsán már láthattunk példát arra, amikor a paratextus önmagát „mi”-ként megkonstruáló szerzője a felhasználót „ti”-ként vagyis szintén többességként, viszont önmagától különböző, valamilyen közös szerep, illetve tevékenység révén többességként jelenített meg – jelen esetben a weboldal felhasználói szerepe révén.

Ugyancsak jellemző volt a metadiszkurzív paratextusokra továbbá, hogy a paratextus szerzője úgy jelenítette meg a felhasználót, aki számára diszkurzív elvárásként tette hozzáférhetővé az elvárt cselekvést, hogy az E/1. személyű személydeixis kivetítésének a lehetőségével élve konstruálta meg a diskurzuspartnert, a kontextualizáló figyelemirányítási aktus befogadóját:

Mindezek alapján a felhasználó személyjelölő formákkal történő objektiválásának a mintázatairól az állapítható meg, hogy amikor a makroszintű kontextualizáló paratextus szerzője által elvárt tevékenység elsődlegesen a kattintás révén volt megvalósítható, akkor a paratextus szerzője a deiktikus kivetítéssel élt. Míg azokban az esetekben, amikor a kontextualizáló figyelemirányítási aktus kezdeményezője által elvárásként megjelenített diszkurzív tevékenység valamilyen önálló megnyilatkozásnak a létrehozása volt – amelynek többnyire a műfaját is megnevezte –, sokkal jellemzőbb volt a metadiszkurzív paratextus E/2. tegező formájú, felszólító módú konstruálása.