A megnyilatkozó valamennyi alapvető diszkurzív struktúrát létrehozó orientációs paratextus esetében a weboldalt fenntartó szervezet volt. Mivel tehát a megnyilatkozó esetében nem egy konkrét személyről, hanem sokkal inkább egy szervezetről, azaz személyek egy meghatározott csoportjáról van szó, ezzel összhangban alakultak a megnyilatkozót megjelenítő személyjelölő konstrukciók is. A megnyilatkozó ugyanis valamennyi esetben T/1. személyű személyjelölő formák segítségével jelenítette meg önmagát, bár ez az egész anyagban mindösszesen 15 előfordulást jelentett az alapvető diszkurzív struktúrát létrehozó orientációs paratextusok között. Figyelemreméltó azonban, hogy ez a 15 előfordulás a különböző paratextusszerzők valamennyi első vagy második személyű nyelvi önmegjelenítésének az 52%-át jelentette. Tehát az alapvető diszkurzív struktúrát létrehozó orientációs paratextusokban a megnyilatkozó annyiszor jelenítette meg önmagát első vagy második személyként, mint a megnyilatkozásokat beépítő paratextusokban és a metadiszkurzív paratextusokban összesen.

Ez az említett 15 előfordulás – 2 kivételével, amelyek a goodreads.com-on fordultak elő – a receptes weboldalakon valósult meg. Ezek a T/1. formák valamennyi esetben exkluzív többességként konstruálták meg „mi”-ként a megnyilatkozót, ami összhangban állt azzal, hogy ezen paratextusok létrehozójaként kevéssé egy konkrét személy, mint a weboldalt fenntartó szervezet azonosítható. Mindez összhangban áll azzal is, hogy az angol oldalakon a paratextusok létrehozója a Company főnévvel is referál önmagára, míg a magyar oldalakon elsősorban a fenntartó cégnek a megnevezése értelmezhető hasonlóan az oldal metaadatai között:

A diskurzuspartner, azaz a felhasználó valamilyen személyjelölő konstrukcióval történő megjelenítésére az abszolút előfordulási számokat nézve több példa van, hiszen ez 38-szor valósult meg a vizsgált anyag alapvető diszkurzív struktúrát létrehozó orientációs paratextusaiban, azonban ez a diskurzuspartnert megjelenítő valamennyi paratextusnak csupán a 26%-a, amely pedig jelentősen kisebb relatív előfordulási gyakoriság, mint a paratextusszerzők önmegjelenítő konstrukcióival kapcsolatban kimutatott 50%. Ez az aránybeli különbség arra hívja fel a figyelmünket, hogy az alapvető diszkurzív struktúrát létrehozó orientációs paratextusok esetében érvényesül a legerőteljesebben az, hogy a paratextusok szerzője a diskurzus lebonyolításáért, a diszkurzív hálózat kialakításáért felelős autoritás szerepében vesz részt, és jeleníti meg magát a diskurzusban, míg hozzá képest a kontextualizáló figyelemirányítási aktus másik szereplője, a felhasználó kevesebbszer kerül a figyelem fókuszába. Arról a 38 esetről, amikor ez mégis megvalósult, a következők megállapítások tehetők.

A kontextualizáló figyelemirányítási aktusok befogadóját, vagyis a felhasználót a paratextus szerzője a személyjelöléssel élő paratextusok egy részében „te”-ként jelenítette meg, E/2. személyű tegező formák segítségével. Valamennyi előfordulásról megállapítható, hogy ezekben a paratextusok szerzője bizonyos cselekvések elvégzésére szólította fel a diskurzuspartnert. Ez egyfelől megvalósulhatott felszólító módú E/2. személyű igei konstrukciók, illetve ilyen igei konstrukciók köré szerveződő elemi mondatok segítségével, amelyekkel a paratextus létrehozója azt kezdeményezte, hogy a diskurzuspartner a kontextualizáló figyelemirányítási aktust feldolgozva a kívánt módon alakítsa diszkurzív és nem diszkurzív természetű cselekedeteit: