Genette (1987: 1) a paratextusokról szóló monográfiájában azt írja, hogy „a paratextus [...] az, ami lehetővé teszi, hogy a szöveg könyvvé váljon, és az olvasók, általánosabban véve a közönség számára akként legyen felajánlva”,1 illetve hogy a paratextus „egy olyan zónát képez a szöveg és a szövegen-kívül között, amely nem csupán átmenet, hanem átvitel: egyfajta pragmatika és stratégia kitüntetett helye, a közönségre gyakorolt hatásnak, a szöveg jobb megértésének és a helyénvalóbb olvasatnak a kitüntetett helye” (Genette: 1987: 2).2 Az idézett meghatározások alapján az irodalmi művek tekintetében azok a szövegrészek tekinthetők paratextusoknak (pl. a cím, a szerző neve, a fülszöveg, az oldalszámok, az előszó, a lábjegyzetek stb.), amelyek a szöveg (diskurzus) befogadójának a megértő tevékenységét segítve lehetővé teszik egyfelől azt, hogy a befogadó összefüggő egészként tekintsen az irodalmi alkotásra (pl. a könyv formájában megjelenő regényre), másfelől adekvát módon legyen képes értelmezni a paratextusok által a vizuális megjelenés szempontjából is mintegy keretbe foglalt, illetve gyakran valamilyen belső struktúrával (pl. címekre tagolt fejezetekkel) is ellátott szöveget. Mindezek alapján a paratextusokkal kapcsolatban már Genette is azt állapítja meg, hogy a paratextusok esetében a szövegrészeknek egy igencsak heterogén kategóriájáról van szó, és a „média korszaka” ezeknek a „szövegeket körülvevő diskurzusoknak”, a különféle paratextusoknak az elszaporodásához fog vezetni (Genette 1987: 3). Ennek kapcsán pedig eljut egészen addig a megállapításig, hogy „legalábbis elviekben minden kontextus paratextusként működhet” (Genette 1987: 8).3 Azaz minden olyan diszkurzív egység, illetve tényező, amely egy szöveg jobb, adekvátabb, a megnyilatkozó szándékainak megfelelő megértését teszi lehetővé a befogadó számára, paratextusként értelmezhető.

Mindezek alapján a paratextus fogalma perspektivikusan felhasználható a monográfiában alkalmazott funkcionális pragmatikai kiindulópontú leírás számára is, mégpedig a vizsgált tematikus weboldalak azon diskurzusrészeinek a megnevezésére, amelyeket a részletes fogalomértelmezést megelőlegezendő az 1. és 2. kép szemléletet.

A fentiek rávilágítanak arra, hogy a dolgozatban a weblapok igen változatos, esetenként akár különböző modalitású összetevőit sorolom a paratextusok közé, viszont ahogy láthattuk, ennek a lehetőségére már maga Genette is felhívta a figyelmet. A heterogenitásuk ellenére azonban mégis megragadható ezeknek a paratextusként értett diskurzusrészeknek az a specifikus funkciója, amely alapján világosan körülhatárolhatóvá válik a fogalom által megragadni kívánt jelenség. Genette meghatározásával nagymértékben összecseng, hogy a weblapok paratextusnak tekintett diskurzusrészeit a disszertációban a funkcionális pragmatika kiindulópontjából kontextualizálóknak tekintem. A weblapok paratextusai ugyanis azt kezdeményezik, hogy a felhasználó a megnyilatkozó intencióját (lásd Sinha 2005) sikeresen feldolgozva a kívánt módon, ne pedig másképpen értsen meg, vagy hozzon létre egy bizonyos megnyilatkozást a közös, interszubjektív jelentésképzés dinamikus folyamatában (vö. Verschueren 1999: 75–114; Auer 2009; Tátrai 2017a: 927–952). Ebből a meghatározásból két további lényegi megállapítás következik.

Egyfelől az, hogy a paratextusok mint kontextualizálók – avagy a pragmatikai szakirodalomban gyakrabban használatos terminussal élve: kontextualizációs utasítások (lásd Gumperz 1982; Verschueren 1999: 108–112; Tátrai 2017a: 946–951) – makroszinten működnek, azaz nem egy mondatnak valamely részét (ezt lásd Imrényi 2017: 743–759), nem is egy szövegnek valamilyen mezoszintű, mondatnál nagyobb, a teljes szövegnél kisebb egységét kontextualizálják, hanem egy azonos beszélőhöz köthető teljes közlésegységet. Azaz egészlegesen kezdeményezik annak a sikeres kontextuális értelmezését. Például egy teljes receptnek, egy teljes könyvértékelésnek, egy teljes hozzászólásnak vagy éppen valamilyen más műfajú, de ugyancsak teljes megnyilatkozásnak az adekvát megértéséhez kínálnak fel kontextuális keretet.

Másfelől a kontextualizáló fogalmának a fenti meghatározása azt is magával vonja, hogy a paratextus mint kontextualizáló mindig kizárólag a kontextualizálttal való kölcsönviszonyában értelmezhető (ehhez vö. Imrényi 2017: 743–745). Másképpen fogalmazva: egy paratextus csupán akkor képes paratextusként, vagyis makroszintű kontextualizálóként funkcionálni, ha egy adott, jól körülhatárolható diskurzusrészt kontextualizál. Genette a paratextuális elemeknek ezt a nagyon fontos, jellegadó tulajdonságát úgy fogalmazza meg, hogy azok mindig „a szövegüknek vannak alárendelve” (Genette 1987: 12). Visszautalva a fenti képekre, ez a kontextualizáló-kontextualizált viszony egy könyvértékelés címe, szerzője vagy az értékelésre érkezett like-ok számát jelző grafikus ikon tekintetében viszonylag könnyen felismerhető és belátható, csakúgy, mint a Kategóriák vagy az Mit főzzek ma? címkeszerű paratextusok, és az általuk kontextualizált címkék közötti viszony esetében. Felmerülhet viszont a kérdés, hogy például a menüsáv címkéinél vagy a kezdőlap csupán címeket és további paratextusokat felvonultató kontextualizálói esetében melyek azok a megnyilatkozások, amelyek viszonylatában ezek kontextualizálókként értelmezhetőek. Mint azt korábban részletesen kifejtettem, az internet médiumának, illetve technológiai feltételrendszerének a sajátosságából adódóan a paratextusok egyúttal más weblapokra mutató hiperlinkekként is képesek funkcionálni. Így tehát a menüsáv címkéihez hasonló, hiperlinkként is működő paratextusok esetében a kontextualizált diszkurzív egységek a weboldal mint diszkurzív hálózat más weblapjain találhatóak. Ez pedig rámutat a weboldal mint hálózat komplexitására, továbbá arra a néhány bekezdéssel korábban is tárgyalt kérdéskörre, hogy maga a kezdőlap egésze is paratextusként értelmezhető.

Előfordulnak azonban – és erre a kontextualizáló fenti definíciója ugyancsak utalt már – olyan paratextusok is, amelyek nem valamely diszkurzív egység sikeres, a megnyilatkozói szándéknak megfelelő értelmezését kezdeményezik a közös jelentésképzés folyamatában, hanem azt, hogy a diskurzuspartner, vagyis a befogadó a kívánt, illetve (nyelvileg) hozzáférhetővé tett módon alakítsa diszkurzív és nem diszkurzív természetű cselekedeteit. Bizonyos paratextusok ugyanis azt kezdeményezhetik, hogy weboldal felhasználója a megnyilatkozó résztvevői szerepébe lépve új megnyilatkozást hozzon létre, például új hozzászólást, receptet vagy éppen könyvértékelést írjon. Ugyanakkor az újmédia sajátosságaiból adódóan a paratextusok nem csupán a felhasználó diszkurzív cselekvését kezdeményezhetik, hanem a felhasználónak mint testben létező humán entitásnak a fizikai cselekvését is: azt, hogy kattintson valahova (ezt teszi az összes hiperlinkként is funkcionáló paratextus), vagy kizárólag csupán annyit, hogy egy kattintás segítségével a tetszését fejezze ki egy adott diszkurzív egységgel kapcsolatban (ilyen a like gomb), vagy éppen ún. „csillagozással” adjon hangot az értékelő attitűdjének. A kontextualizálást egyrészt tehát igen tágan, másrészt pedig aktív, kezdeményező tevékenységként, semmiképpen sem valamiféle reaktív műveletként értelmezem.

A paratextusok kontextualizálókként való értelmezése azonban önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kimerítően leírjam ezen diskurzusrészek funkcionálását. Ehhez ugyanis hozzá kell tenni azt is, hogy a paratextus létrehozója természetszerűleg úgy kezdeményezi a kontextualizációt – vagyis azt, hogy sikeres legyen a kontextualizált megnyilatkozás beszélői szándékoknak megfelelő értelmezése vagy létrehozása –, hogy egyúttal tudatában van a tapasztalatokon való megosztozás interszubjektivitásának, és annak, hogy a diskurzuspartner is tudatában van ennek (lásd Tomasello 1999: 56–76; Tátrai 2019, vö. még Sinha 2005). Ezt pedig a kontextualizáló figyelemirányítási aktussal egyszersmind metanyelvi reflexió tárgyává is teszi akkor, amikor reflexív konceptualizációt (Verschueren 2000: 447) hoz létre a kontextualizált megnyilatkozás diszkurzív státuszával, a diskurzus szerveződésével, általánosabban véve: a megnyilatkozások befogadásának és létrehozásának az interszubjektív folyamatával kapcsolatban. A paratextusok létrehozója tehát a kontextualizálással a reflexív viszonyulását is kifejezésre juttatja a megnyilatkozások befogadásához és létrehozásához, ideértve az ezzel összefüggő kognitív folyamatokat, valamint diszkurzív és szociokulturális elvárásokat is (vö. Verschueren 1999: 187–198; Tátrai 2017a: 1045–1057). A paratextusoknak tehát a lényegi kontextualizáló jellegükkel szoros összefüggésben áll a metapragmatikai tudatosságuk (a kontextualizáció metapragmatikai tudatosságáról bővebben lásd Tátrai 2019, 2022). A paratextusok metapragmatikai tudatosságát tovább értelmezve érdemes külön kiemelni, hogy a paratextusok nem csupán a megnyilatkozás konceptuális alaphoz kötése révén viszonyulnak reflexíven a jelentésképzés kontextusfüggőségéhez, hanem explicit metanyelvi jelzésekként működnek, azaz reflexív konceptualizációkat kínálnak fel az adott diszkurzív egység értelmezésével és létrehozásával kapcsolatban (lásd Verschueren 2000). Ez pedig egyúttal rámutat arra is, hogy a paratextusokat létrehozó megnyilatkozó aktív tudattal rendelkező mentális ágensként vesz részt a diskurzusban (lásd Tátrai 2022). A tematikus weboldalak paratextusai mindezek alapján jellemzően önálló figyelemirányítási eseményként megkonstruált reflexív kontextualizálókként értelmezhetők.

A fentiek fényében a monográfiának már csupán azt a további kérdéskört szükséges tisztáznia, hogy mi a viszony a hálózatnak tekintett weblapok reflexív kontextualizáló hálózatrészeinek (nódusainak) tartott paratextusok, illetve a weboldal mint hálózat éleiként funkcionáló hiperlinkek között. Más szóval: hogyan értelmezhetjük a hiperlinket a weblap tekintetében, és hogyan viszonyul a hiperlink a weblap paratextusaihoz.

Hangsúlyozandó, hogy a hiperlink és a paratextus terminus más-más értelmezési síkon mozog. A hiperlink terminus egyrészt alapvetően technológiai motiváltságú, ami alatt az értendő, hogy a hiperlink által létrehozott weblapok közötti kapcsolatnak információs technológiai realitása van. Emellett a hiperlink hálózati élként való értelmezéséhez két weblapra van szükség, hiszen a hiperlinknek az a funkciója, hogy egy weblap adott pontjából kiindulva irányított kapcsolatot hozzon létre a kiinduló hiperlinket tartalmazó weblap és egy másik weblap között. Ami a nehézséget jelentheti a hiperlink és a paratextus közötti lényegi különbség felismerésében, hogy az a diskurzusrész, amely hiperlinkként működik, tehát egy adott weblapon technológiai jellegű, kattintással működő kapcsolódási pontot kínál fel egy másik weblap felé, az a diskurzusrész az adott weblap viszonylatában igen gyakran – de nem mindig – paratextusként értelmezhető (pl. az 1. képen a menüsáv címkéi). Az egyik lényegi különbség a paratextus és a hiperlink fogalma között, hogy míg a hiperlink két weblap viszonylatában értelmezhető csupán, addig a paratextus értelmezési tartománya rendre az adott, egyetlen weblap. Ezzel összefüggésben a másik lényegi különbség az, hogy míg a hiperlink a weboldal mint hálózat tekintetében élként működik, addig a paratextus az ugyancsak hálózatként értett weblapon nem élként, hanem csomópontként, más szóval nódusként működik, és mint ilyen, hierarchikus, függőségi viszonyban áll más nódusokkal, azaz a beépülő, paratextusok által értelmezett és keretbe foglalt önálló megnyilatkozásokkal, például a receptek és a könyvértékelések szövegével. A paratextus fogalma tehát semmiképpen sem technológiai, hanem igen erőteljesen pragmatikai motiváltságú, amely bizonyos diszkurzív egységek specifikus jellegét, funkcióját írja le. Így bár a konkrét megvalósulásokban a két funkció igen gyakran egybeesik (lásd a kezdőlap paratextusait) – ahogy arra az empirikus vizsgálat is felhívja a figyelmet – nem minden paratextus működik egyúttal hiperlinkként is (lásd pl. a 2. képen az Ajánló paratextust, amelyre nem lehet kattintani, tehát ugyan paratextus, de nem hiperlink), illetve a hiperlink nem feltétlenül csak olyan diskurzusrész lehet, ami a weblapon paratextusként értelmezhető (hiszen akár egy, a kezdőlapon szereplő teljes receptszöveg is működhet hiperlinkként [erre a fenti képeken nincs példa], amennyiben annak bármely részére kattintva egy új weblapot jeleníthet meg a felhasználó). Mindezek alapján tehát igen fontos a két fogalom árnyalt elkülönítése.