Az izolált elrendezésben a két célszó között látszanak különbségek (22. ábra), amelyeket az eltérő mássalhangzós kontextus okozhat, hiszen míg a nyír esetében a célmagánhangzót megelőző mássalhangzó palatális, a követő pedig alveoláris, a szív esetében a megelőző alveoláris, míg a követő labiodentális képzésű. Feltehetően ebből adódik, hogy a nyír magánhangzójának ejtésekor a nyelvszenzorok (de különösen a nyelvhegyen és a nyelvperemen lévő) hátrébb helyezkednek el a szájüregben, mint a szív esetében, amit az alacsonyabb százalékos értékek mutatnak. A homofón alakok harmóniabeli viselkedése mentén ugyanakkor nem láthatók jelentős eltérések, és különösen nem látjuk azt, hogy az antiharmonikus tő esetében a szenzorok rendre hátrébb lennének (azaz kisebb százalékos értéket vennének fel), mint a harmonikus tő esetén.

A nyelvszenzorok vízszintes helyzete a GAM szerint sem mutatott jelentős eltérést a harmóniabeli viselkedés függvényében az izolált elrendezésben (23. ábra). A harmóniabeli viselkedés faktort tartalmazó modell AIC-értéke 8,44 ponttal magasabb volt a minimális modell AIC-értékéhez képest, tehát a faktor nem javított a modellilleszkedésen.

 

A 24. ábrán látható, hogy nincsenek szisztematikus eltérések a nyelvszenzorok pozícióját tekintve. Ebben az elrendezésben a harmóniabeli viselkedés főhatását tartalmazó modell AIC-értéke volt az alacsonyabb, azonban csak 0,64 ponttal, mint a minimális modell AIC-értéke, tehát az eltérés az Anderson és Burnham (2004) által meghatározott küszöbérték alatt volt, így a főhatás ebben az esetben sem javított a modellilleszkedésen (25. ábra).

 

A kontextusos elrendezésben (27. ábra) mind a nyír, mind a szív előfordulásaiban valamelyest hátrébb húzott nyelvre, illetve a harmonikus tőben tapasztaltnál nagyobb fokú akusztikai centralizáltságra utalnak az antiharmonikus tövekben megjelenő magánhangzó formánsértékei, a kontextustól (éppen vagy ugyan) függetlenül. Ugyanakkor statisztikai eltérés itt sem volt kimutatható az egyes csoportok között.