A kísérletben az /iː/ magánhangzót vizsgáltuk egy szótagos, homofón szópárokban, amelyek igei funkciójukban antiharmonikusan, főnévi funkciójukban harmonikusan toldalékolódnak, azaz a célszavak a nyírAH(ige), nyírH(főnév), illetve a szívAH(ige) és a szívH(főnév) voltak. A célszavakat a számítógép monitorján jelenítettük meg a felvételkészítés alkalmával.

Kétféle elrendezést teszteltünk. Az izolált elrendezésben nem alkalmaztunk sem toldalékolást, sem hordozó mondatot, a funkció (szófaj) azonosítását a résztvevőknek bemutatott képekkel segítettük elő: a képernyőn a célszó és felette a célszó denotátumát bemutató kép látszott. A résztvevők az egy szótagos szavakat mint önálló megnyilatkozásokat hangosították meg. Az izolált elrendezésben kilenc homofón párt alkalmaztunk disztraktorként: falH, nyomH, nőH, nyúlH, sírAH, fűzH, fejH, várH, félH, szintén képekkel együtt megjelenítve.

A másik elrendezésben a célszavak kontextusba ágyazottan jelentek meg. A célszavakat itt megnyilatkozás elején, főhangsúlyos helyzetben (ebben a tekintetben tehát az izolált elrendezéssel azonosan, kontrollált módon), de ezúttal követő magánhangzók koartikulációs hatásának kitéve helyeztük el. Bár ebben az elrendezésben a kontextus egyértelműsítette a funkciót, mégis, annak érdekében, hogy a feladat jellege ne változzon a kísérlet alatt, itt is szükségesnek tartottuk a képek közlését, így ebben az esetben ugyancsak látszott (az izolált kontextustól eltérő) egyértelműsítő kép. A célszavakat követő kontextusok a következők voltak: csak elülső magánhangzót tartalmazó éppen, illetve csak hátulsó magánhangzót tartalmazó ugyan. A kontextusos elrendezés hordozó mondatai a következők voltak:

Nyírfőnév éppen/ugyan ez a csemete, csak még nem látszik rajta.

Nyírige éppen/ugyan a fűnyíró, de már régi.

Szív főnév éppen/ugyan, de nem emberé.

Szív ige éppen/ugyan a porszívó, de már régi.

Mindkét elrendezés stimulusait (a szavakat és a mondatokat) ötszöri ismétléssel randomizáltuk, majd blokkokba rendeztük: 22 szó után 8 mondat, majd 22 szó, ismét 8 mondat következett, és így tovább, amíg minden stimulus 5-ször szerepelt. Három így előállított pszeudorandom sorrendet alkalmaztunk a kísérletben.