A magánhangzóknak az akusztikumban talált kontextusok közötti szóródására nem volt statisztikailag kimutatható hatással egyik vizsgált tényező sem: sem a magánhangzó minősége, sem pedig a koartikuláció iránya (16. ábra). Ez azt jelenti, hogy a magánhangzók egymáshoz hasonlóan viselkedtek mindkét kondícióban, azaz lényegében a változatosságban talált összes eltérés elhanyagolható. A tendencia szintjén látható különbségek a következők. Az /u/ (szóródás = 15,40%) az /i/-nél (szóródás = 7,56%) valamivel nagyobb változatossággal, vagy másként nagyobb produkciós tartományban valósult meg, és átlagosan mindkét magánhangzó valamivel nagyobb szóródással jelent meg a hátrafelé, regresszíven ható koartikuláció hatására (szóródásregresszív koartikuláció = 14,13%, szóródásprogresszív koartikuláció = 8,83%).

Bár a csoportok közötti eltérések a statisztika szerint nem tekinthetők valódi különbségeknek, az adatok eltérései a következőképpen értendők. Egyfelől az /u/-ban valamivel nagyobb akusztikai térben mozgott a beszédhangok megvalósulása, míg az /i/-re kapottak nagyobb produkciós megszorítást (ehhez vö. pl. Cho 2004 és 2.6.2. fejezet), egységesebb megvalósulásokat mutattak. Másfelől a hátrafelé ható, azaz regresszív koartikuláció valamivel jobban szétszórta (illetve engedte szétszóródni) a távolságadatok alapján kevésbé centralizált magánhangzó-realizációkat, mint az előrefelé, progresszíven ható, ami viszont szorosabb korlátok közé szorítva a produkciót egységesebb magánhangzó-realizációkat eredményezett.

 

A kontextusok közötti szóródásban a koartikuláció iránya még tendencia szintjén sem látszik eltéréseket okozni, más szóval a koartikuláció ugyanakkora hatással volt a kétféle kondícióban megvalósult magánhangzókra (de az /i/-k és /u/-k egymástól eltértek), bármelyik irányból érkezett is a transzkonszonantális magánhangzó által kifejtett koartikulációs hatás.