Ahogyan az evolúcióban, úgy a történelemben is három lehetséges hatása van a klimatikus válságoknak: összeomlás (kihalás), migráció, valamint adaptáció (paradigmaváltás). A földtörténet holocén korszakában kilenc nagy éghajlatváltozást (hideget és szárazságot) tartanak nyilván, amelyek egybeestek civilizációnk kritikus szakaszaival. Ezek az ún. Bond-ciklusok, Gerard C. Bond geológus neve alapján. Nagyjából 1000-1500 évenként jelentkezett kritikus éghajlati probléma, egyszersmind civilizációs változás (Bond et al. 1997).

 

A klímaváltozások következtében a történelmi időkben is nőttek a társadalmi feszültségek, erősödött a migráció és a bűnbakképzés (pl. a boszorkányüldözés) (Blom 2023). A háborúk valószínűsége is emelkedett. A 17. század nyár nélküli időszakaiban sorra törtek ki a háborúk: a harmincéves háború, az angol, majd a francia polgárháború. A birodalmak összeomlásához hozzájárultak a meteorológiai változások. Az éghajlat romlásának szerepe volt korábban a mükénéi, a hettita, a maja, a Nyugatrómai Birodalom összeomlásában, egyszersmind a középkor kezdetében is (Rosenlund 2021).

 

 

A klimatikus krízisek kényszerítő hatásai együtt jártak a paradigmaváltásokkal, forradalmakkal, felfedezésekkel. A civilizációtörténet nagy újításai nem a stabil állapotoknak, hanem a kríziseknek köszönhetők. A krízis egyéni vetületét a pszichológia poszttraumás növekedésként tartja számon. Ennek lényege, hogy a traumák általában rombolnak és tönkretesznek, ritkább, szerencsés esetben a személyiség fejlődéséhez járulnak hozzá. Az utóbbi poszttraumás fejlődés analóg az evolúciós adaptációval, valamint a civilizációs paradigmaváltással.