Az ember alkotta „valóságok” közös nevezőre hozhatók, ha keletkezésük forrását vizsgáljuk. Mindegyik információs természetű, információs modellekre épül. Emberi konstrukciók, ahol az alapelemek képpontokra, bitekre, kvantumokra bonthatók – minden információ végül leírható 0–1 számokkal. Létmódjuk következésképp szakadozott, diszkrét, ellentétben a természetes valóság folytonos jelenségeivel.

A digitális valóság ebből a megközelítésből lényegében az ókori atomizmus modern formája. Ahogyan Démokritosz és Leukipposz szerint minden oszthatatlan egységekből, atomokból épül fel, úgy a digitális technológia a valóságot bitek, pixelek, adatcsomagok diszkrét egységeiből állítja össze.1 Vajon jogos ez a több évezredes múltra utaló párhuzam? Két dolog egészen bizonyos. Egyrészt a valóság fogalmának értelmezése kortól és kultúrától függetlenül döntő jelentőségű, a hozzá kapcsolódó aktuális felfogás alapvető hatással van a gondolkodás összes többi területére. Másrészt, éppen a fogalom meghatározó jellege miatt, messzire ható következményei vannak a hozzá való viszony akár árnyalatnyi változásának. Mindez azt jelenti, hogy a legapróbbnak tűnő pozícióváltás is komoly kockázattal jár a valóság megítélésekor.

Az alábbiakban ennek a kockázatnak a részleit szándékozom kibontani. A valóság, a lét, a nemlét kifejezések mögött álló dilemmák játsszák a főszerepet, amelyekkel szemben helyt kellett állni a fogalom használóinak. A fentebbi történeti utalás egyúttal kockázattörténeti kiindulópont. A digitális valóságok leporolják a preszókratikusok ideje óta nyugtalanító kihívásokat, és amennyiben érvényesek maradnak a rájuk adott tradicionális válaszok, úgy a valóságot illető újdonsült jelzők csak metaforikus szinten értelmezhetők. Ennek közvetlen következménye pedig az, hogy amennyiben a klímaválságról szóló híradások a természetes valóság jelentőségét amortizálják, a fogalmat kiüresítik, akkor egészen bizonyosak lehetünk a beszámolók manipulációs szándékában. Elsődleges érdekünk tehát a „természetes valóság” kifejezés helyes használatának kritériumait szemlézni. A legmeglepőbb tanulság minden bizonnyal az lesz, hogy ezek a kritériumok a nyugati gondolkodás évezredei alatt a legkevésbé változtak.