A turisták számának növekedése és koncentrációja miatt – különösen a nagy szezonalitású úti célok esetében – a természeti erőforrások fokozott használata és károsodása tapasztalható. Ez magában foglalja a víz- és energiafogyasztás, valamint a földterület megnövekedett igénybevételét, ami bizonyos időszakokban csúcsfogyasztásokhoz és szűk keresztmetszetekhez vezethet. A megnövekedett erőforrás-felhasználás a természeti erőforrások helyi kimerülését és az import/behozatal szükségességét okozza, valamint a helyi infrastruktúra fenntartási költségei is emelkedhetnek. A megnövekedett erőforrás-fogyasztáshoz kapcsolódik a szennyezés növekedése és a természeti erőforrások degradációja (állapotromlása). A városi környezetben alapvetően a levegő- és zajszennyezés, a talajerózió, a vízszennyezés, a savas esők és a szilárd hulladék negatív környezeti hatásaival foglalkoznak.

 

Napjaink egyik legnagyobb környezeti problémája a légszennyezés. A szelek messze tudják szállítani a szennyezett levegőt, így a szennyezés hatása sok esetben nem a kibocsátás helyén, hanem attól akár több ezer kilométerre érezteti hatását. A városi levegő szennyezettsége (por) több forrásból is származhat; ezek közül jelentős a fosszilis energiahordozók égése (az erőművekben az energia mellett nagy mennyiségben keletkezik szilárd halmazállapotú salak és pernye); a lakossági tüzelés (fűtési levegőszennyezés, fűtési szegénység, avarégetés); a gépjárművek okozta légszennyezés (dízelüzemű autók vs. elektromos hajtású gépjárművek és a gyártásuk során keletkező szennyezés, az akkumulátorgyárak hatása); valamint az ipari termelés (például a városok közelében működő bányák, cementgyárak). A levegőszennyezés gyakran a megnövekedett forgalomhoz kapcsolódik. A tengerparti úti célokat különösen érinti a tengerjáró hajók (gyakran időben koncentrált) érkezése, amire példa a népszerű Dubrovnik (UNWTO et al. 2019).

 

 

A városi úti célokra jellemző a közlekedésből és a turisztikai tevékenységekből eredő zajszennyezés. Különösen az éjszakai zaj szintje magas, amit a turisták lakónegyedekbe való beáramlása okoz. A szórakozóhelyek látogatói eltérő napi rutinnal élnek, ezért a városi bulinegyedek kialakulása gyakran vezet konfliktusokhoz. Például Budapesten a belső kerületek, a bulinegyed területén tapasztalható zajra panaszkodnak legtöbbet a helyi lakosok, mint az egyik fő problémára (Pinke-Sziva et al. 2019). A zajszennyezés jólétre gyakorolt hatása miatt ez környezeti és szociokulturális hatásnak egyaránt tekinthető (Koens et al. 2018).

 

Talajerózió: a városi területeken lévő parkokban is tapasztalható a talaj minőségének leromlása; emellett az épített környezet folyamatos terjeszkedése (a természeti környezet rovására) is talajpusztuláshoz, talajerózióhoz vezethet (Coccossis et al. 2002).

 

A víz minőségének és mennyiségének biztosításával, azaz a városok vízminőségével és vízgazdálkodásával kapcsolatban általában véve igaz, hogy a jelenlegi infrastruktúra (rendszer) nehezen fenntartható (Kovács 2018). Alapvető probléma, hogy nem érvényesül a költség- és energiahatékonyság, hiányzik az erőforrás-menedzsment és a körforgások zárása (víz és egyéb anyagok – foszfor, nitrogén, nehézfémek stb.), illetve kevés helyen alkalmaznak „okos” megoldásokat (intelligens mérők, a vízhasználat során keletkező eltérő szennyezettségű vizek szétválasztása).

 

Az energiahordozók és az üzemanyagok elégetésével szén-dioxid és más káros égéstermékek kerülnek a levegőbe, amelyek nemcsak a légkört szennyezik, hanem az esővizet is. A nitrogén-oxid- és kén-dioxid-molekulák a levegő víztartalmával reakcióba lépve különböző maró anyagokká alakulnak, amelyek a csapadékkal a felszínre jutva savas esőt okoznak. A lehulló savas esők károsítják a növények gyökerét és leveleit, majd bemosódva a talajba elősegítik az egyes nehézfém-vegyületek kioldódását. A savas esők a talajvízbe, végül a folyókba és tengerekbe jutva károsítják az élővilágot, és az épített környezetet sem kímélik: pótolhatatlan veszteségeket okoznak a műemlék épületekben, a köztéri szobrokban. Az aktiválódó vegyi anyagok hatására a festék lemállik, a kőszobrok réginek és elhasználódottnak tűnnek, ami csökkenti az értéküket és szépségüket. A savas esők emellett közvetlenül érzékelhetően károsítják a betonszerkezeteket, járműveket, vasúti síneket, repülőgépeket vagy az acélhidakat.

 

A városközpontokban a nem fenntartható turizmus hatásai sokszor kevésbé nyilvánvalóak, mint a vidéki vagy természeti területeken. Ahogyan Gössling & Peeters (2015) hangsúlyozza, a turisták/látogatók által felhasznált energia, vízfogyasztásuk és hulladéktermelésük gyakran nyolcszor-tízszer nagyobb, mint a helyiek fogyasztása. Ez az eltérő mérték relatív értelemben nem feltétlenül jelent problémát, ha a nagyobb számú turista aránya az állandó népességhez képest csekély. Számos nagyvárosban, megacityben (London, Hongkong vagy New York) a turisták és tevékenységeik többsége a metropoliszok viszonylag kicsi vagy központi részeire koncentrálódik, azaz olyan területekre összpontosul, amelyeket a helyi lakosok egyszerűen elkerülnek, vagy figyelmen kívül hagynak (Dodds–Butler 2019). Végül, bár egy nagyvárosban (Párizs, Peking, Bangkok) gyakran könnyebb mozogni, ha létezik megfelelő infrastruktúra (például utak, mosdók, parkolási lehetőség, közösségi közlekedés, vendéglátás, másodlagos látnivalók), a kis területre összezsúfolódott turisták és helyiek ugyanazt a közteret használják.

 

A városi zöldterületek számos környezeti előnnyel járnak: élőhelyet biztosítanak a növény- és állatvilág számára, elősegítik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, támogatják a biológiai sokféleség megőrzését, számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak (például csökkentik a városi hőmérsékletet, csökkentik az árvizek kockázatát, tisztább levegőt biztosítanak), emellett olyan rekreációs szolgáltatásokat kínálnak, amelyek javíthatják a fizikai és mentális egészséget.

 

 

A zöldterületek nemcsak a környezetnek tesznek jót, hanem a mentális és fizikai egészségnek is. Tanulmányok kimutatták, hogy a természethez való hozzáférés javítja az ott élők/lakók közérzetét, akik ezáltal boldogabbak, egészségesebbek lesznek. A közösségi területek fejlesztése során nem csupán a parkokra kell helyezni a hangsúlyt, hanem arra is, hogy általában a közterületeken jelen legyen a zöld: növénytartókkal, függőleges kertekkel és fákkal, „zsebparkokkal”, zöldutakkal, közösségi kertekkel és zöldtetőkkel. A zöldterületek fejlesztése és a hozzáférés növelése érdekében fontos a több ágazatot és stakeholdert (városban élő, azt használó csoportokat) összefogó együttműködés, a konzultáció a helyi hatóságokkal, vállalkozásokkal és a helyi lakosokkal.

 

 

A világ lakosságának fele 60 kilométernél kisebb távolságra él a tengertől, és a nagyvárosok 75 százaléka tengerparton található. Az emberi történelem során a tengerparti területek a legtermékenyebb és legnépesebb települési területek közé tartoztak. A legújabb kori népességszám-emelkedés és az emberi tevékenységek (pl. turizmus, ipar stb.) ilyen mértékű koncentrációja jelentős nyomást gyakorol a part menti ökoszisztémákra, főként az élőhelyek pusztulása, a biológiai sokféleség csökkenése, a szennyezés révén, emellett érzékenyek a tengerszint emelkedésére is. A part menti nagyvárosi területeket és térségüket különböző környezeti változások érintik: megfigyelték a mangroveerdők és más síkvidéki élőhelyek pusztulását, ami veszélyezteti gyakran egyedülálló biológiai sokféleségüket, valamint a halászati erőforrások és tevékenységek kimerülését a világ számos part menti területén.3