Kétségtelen tény, hogy az utazások jelentős része városlátogatás. 2018-ban az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC 2019) szerint az 1,4 milliárd nemzetközi turistaérkezés 45 százaléka városlátogatás volt. Figyelembe véve a városlátogatók jelentős üzleti motivációját (MICE szegmens), továbbra is meghatározó a rövid tartózkodással (city break) járó szabadidős utazók csoportja. A városlátogatások során a vendégek egész évben igénylik a szállást, az étkezést és a szórakozást, valamint ezek az utak erősen koncentrálódnak bizonyos régiókra. A népszerű európai célpontok mellett kiemelkedő látogatószámot mutat néhány közel-keleti és ázsiai helyszín, úgymint Bangkok, Bogota, Delhi, Dubai, Isztambul, Kairó, Kuala Lumpur, Manila, Jakarta, Moszkva, Mumbai, Peking és Sanghaj (UNWTO & WTFC 2018, Euromonitor 2021). Az egyes városok ikonikus, „must see” látnivalói (a Big Ben és a Houses of Parliament Londonban; a piramisok Kairóban; az Operaház Sydney-ben; az Empire State Building New Yorkban; az Eiffel-torony Párizsban vagy a Strip Las Vegasban), illetve a megarendezvények (olimpia, világkiállítás) további koncentrációt, zsúfoltságot (Weidenfeld–Leask 2016) eredményeznek a városközpontokban.

 

 

A túlzott mértékű turizmus fogalmával1 (angol terminológiában: overtourism) egyre gyakrabban találkozhatunk, különösen a nyári, vakációs szezonban. Egyre több település vezetése kénytelen reagálni a jelenségre, és – elsősorban a helyi lakosság életminőségének, a városok élhetőségének érdekében – intézkedéseket hozni a fenntartható és a városi élettel összeegyeztethető turizmus fejlesztése érdekében. A túlzott mértékű turizmus – amelynek szinonimájaként a nem kiegyenlített turizmus (unbalanced tourism) kifejezést is gyakran használják – arra a negatív hatásra utal, amely a turisták által túlzsúfolt városok és városrészek (a legtöbbször idézett, jelentős nemzetközi látogatóforgalmat bonyolító úti célok: Amszterdam, Barcelona, Dubrovnik, Velence) kereskedelmi és társadalmi szerkezetét terheli (García Hernández et al. 2019, Goodwin 2019, Tiwari et al. 2021).

 

 

 

A túlzott mértékű turizmus kialakulása (Goodwin 2017, Gonda 2022) több okra vezethető vissza.

 

Ugyanakkor a túlzott mértékű turizmus mögött számtalan desztinációmenedzsment-probléma vagy a komplex, hosszú távú stratégia, a turizmusban érintett szereplők egységes álláspontjának hiánya is meghúzódik. A városi turizmus kapcsán előtérbe kerül a „közösségi terek” ingyenes használata: ezen a tipikusan az európai, történelmi városközpontokban lévő, belépőjegy nélkül/szabadon látogatható közterületek (utcák, terek, plázák, parkok, folyók és vízparti területek stb.) használatát értjük. Az ilyen, sűrűn látogatott helyekről a turisták és a napi látogatók robbanásszerű megjelenésével kiszorulnak a helyiek, megváltozik az eredeti funkció, illetve a szolgáltatások köre (dzsentrifikáció, lakások helyett rövid távú bérlemények, helyi lakosságnak szóló szolgáltatások és üzletek helyett ajándékboltok, bárok, éttermek, szórakozóhelyek és éjszakai élet).

 

 

 

A túlzott mértékű turizmus megfékezése érdekében szükség van a keretek kijelölésére, vagyis konzekvens és jól átgondolt szabályozásra, ösztönzőkre, valamint a városvezetés/desztinációmenedzsment-szervezetek által támogatott kommunikációs és disszeminációs intézkedésekre. A túlzott mértékű turizmusra reagálva meghatározó jelentőséggel bír a mérés, a monitoring; valamint a mérőszámok jellegének meghatározása. Adott városi célpont esetén érdemes mérni a turizmus sűrűségét (tourism density – turisták, látogatók koncentrációja) és intenzitását (tourism intensity – időbeli alakulás), ami az éves eloszlás (seasonality) mellett a heti, napi arányokat is figyeli. Kiemelt jelentőséggel bír a napi látogatók, kirándulók száma, akik szálláshelyet nem vesznek igénybe, azaz nem szerepelnek a vendégéjszaka-statisztikákban.

 

 

 

 

 

A városokban megvalósítható látogatómenedzsment-megoldások a koncentrált látogatótömeg (zsúfoltság, a térbeli és időbeli koncentráció enyhítése), a helyi erőforrások kimerülése, valamint a fokozódó biztonsági kockázatok miatt kerültek bevezetésre (Kaszás et al. 2025). A nemkívánatos mértékű turizmus elleni fellépésben hatékony (helyi) menedzsmentmegoldások lehetnek a következők.

 

 

A helyi hatóságoknak sokszor nincs ráhatásuk a turisztikai szereplők üzletpolitikájára (szállodaláncok, légitársaságok, tengerjáró hajók üzemeltetői), az egy időben megjelenő csoportok mozgására, számára és méretére (több ezer napi látogató néhány órára kiszáll egy-egy tengerjáró hajóból; több busznyi csoport próbál meg mozogni a szűk területű belvárosokban), vagy a szabályozás, a rendeletek betartatása nem követi a valós turisztikai forgalmat. Több városi desztináció esetében igaz, hogy a gazdasági hatások összesítésében a negatívak dominálnak. Másként fogalmazva: a turizmusból származó bevétel nagyrészt a nyereségorientált szolgáltatóknál csapódik le, a szektorban dolgozó munkavállalók szezonálisan foglalkoztatottak, alacsony keresetűek, ugyanakkor a helyi önkormányzatok feladata a környezet tisztaságának megőrzése, a közterek állapotának rendben tartása, illetve az esetleges rongálódások javítási, helyreállítási munkálatai is a városi költségvetést terhelik.

 

 

 

A helyi lakosság és a turizmus együttélése nemcsak a tömegturizmus/túlzott mértékű turizmus által érintett fogadóterületek tekintetében jelentős, hanem a szabadidő-gazdaság bármilyen szintű, volumenű megjelenése kapcsán is. Alapvető cél, hogy a látogatógazdaság keretfeltételeit figyelembe véve a turizmusszektornak a helyi lakosság életminőségéhez pozitív, multiplikatív hatással kell hozzájárulnia. Az erre irányuló döntéshozói törekvéseknek pedig meg kell jelenniük a város- és turizmusfejlesztési tervekben, valamint az operatív, működési szinten egyaránt.

 

 

 

Összességében a fő probléma az, hogy a (városi) turizmus sikerét még mindig a (növekedést ösztönző) számokban, gazdasági mutatókban (vendégek és vendégéjszakák száma, repülőterek és hajókikötők forgalma, turizmusból származó bevételek, GDP-hez való hozzájárulás, foglalkoztatottak száma) mérik. Ez a megközelítés ahhoz vezetett, hogy néhány városi desztinációba túlságosan sok látogató érkezett, ott koncentrálódtak, többszörös negatív hatást eredményezve. A sikeres desztináció főbb mérőszámait meg kell változtatni, és ebben a keretrendszerben a legfontosabb teljesítménymutatók az életminőség, a jóllét, a kulturális és természeti örökség védelme (Butler 2022, Dwyer 2020). Követendő példának számít a turizmussal való elégedettség megléte/mérése, azaz a helyi lakosok és a látogatók harmonikus együttélése, ahogyan az Bécs városának továbbfejlesztett látogatógazdaság-stratégiájában, az Optimum Tourismban olvasható (Kovács 2025 – https://www.good-deal.at/optimumtourism).