Bár a fenntartható fejlődés fogalmának Brundtland-definíciója általában elfogadott és széles körben használatos, mégis – főként napjainkban – rengeteg fogalmi és tartalmi kritika éri. Többen hangsúlyozzák, hogy a terminus széles körű elfogadottsága éppen abból fakad, hogy laza kereteket ad, és szerteágazó problémák sokaságát fedi le. Ennek következtében a kormányok, a környezetvédők, illetve a gazdasági és politikai szakemberek mást és mást látnak benne; rendszerint eltérő módon közelítik meg a fogalmat és az abból fakadó problémákat, tehát ezek megoldását is másként képzelik el (Adams 2006). Így a holisztikus, vonzó és rugalmas, ugyanakkor pontatlan definíció, bár képes rábírni a jelen generációját arra, hogy foglalkozzon a kérdéskörrel, valójában megnehezíti, hogy a fenntartható fejlődés stratégiáit illetően közös nevezőre jussunk. Sőt számtalan tanulmány és értekezés született már, amelyek ellentmondó, egymást kizáró fogalom-összekapcsolásnak nevezik a fenntartható fejlődés terminusát (Markó 2017), helyette a „fenntarthatóság” kifejezést ajánlva.

 

 

Ugyanakkor elmondható, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok keretrendszere olyan univerzális elképzelés, amely egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövőt kíván megvalósítani mindenki számára. A program legnagyobb érdeme, hogy összefogja a korábban párhuzamosan egymás mellett futó, a fenntartható fejlődés érdekében létrehozott programokat. Dicséretes, hogy a világ államainak – a nemzetközi közösség közreműködésével – sikerült konszenzussal elfogadniuk egy ilyen ambiciózus és átfogó programot (Faragó 2016).