Ahogyan a bevezetőben kiemeltük, a térbeli koncentrációhoz kapcsolódó agglomerációs előnyök napjainkban igen fontossá váltak. Kétféle mutatót számoltunk az ágazatokra: az egyik a foglalkoztattak (9. ábra), míg a másik a bruttó hozzáadott érték (10. ábra) koncentrációját mutatja. A kettő nyilván összefügg, az eltérések a termelékenységi szint különbözőségeiből adódhatnak.

 

 

 

Mindkét számítási mód szerint az információs és kommunikációs ágazat (J) koncentrációja a legnagyobb mértékű, amely főként a 2008-as válság után erősödött fel. Szintén erős a mezőgazdaságé (A), amely a szűkös termőföldekhez kapcsolódik, és emiatt nyilván lassan változik, hasonlóan a bányászat, energiaszektor, vízgazdálkodás (B+D+E) ágazatcsoporthoz. A többi ágazat térben viszonylag egyenletesen helyezkedik el.

 

 

Az EU5-ben a KKE5 térségtípusaihoz képest eltérő folyamatok figyelhetők meg (12. ábra). Itt is mindegyik típusnál nőtt a termelékenység, de nagyjából hasonló ütemben. Szembetűnő, hogy a nagyvárosi térségek (URB, benne a fővárosok) az utóbbi években lelassultak, és lehagyták őket a metropolitan jellegű, inkább második szintű (second-tier) köztes térségek (INT-M). Az is látható, hogy a rurális térségek felzárkóztak a non-metropolitan jellegű köztesekhez, ami erős területi kohézióra utal.

 

 

A magas koncentrációt mutató információs és kommunikációs ágazatban (J) foglalkoztatottak létszáma a fővárosokban nőtt igen dinamikusan: 2019-ben a foglalkoztatottak 61 százaléka már ott dolgozik (13. ábra; a két időpont térképi ábrázolását lásd a 2. függelékben). A metropolitan jellegű köztes térségekben (INT-M) szintén nőtt a létszám, a másik két típusnál viszont csak stagnálás látható. A termelékenység a fővárosokban és 2015-től a többi térségtípusban furcsa módon alakult – ennek tisztázása további vizsgálatot igényel (14. ábra).

 

 

 

Szintén magas koncentrációt mutat a foglalkoztatottak száma alapján a pénzügyi, biztosítási, ingatlanügyek, szakmai és tudományos, műszaki ágazatcsoport (K+L+M+N), amely főként a fővárosokban növelte a létszámot (15. ábra; a két időpont térképi ábrázolását lásd a 3. függelékben). Ennél a nagy létszámú ágazatcsoportnál a bruttó GVA alapján nem figyelhető meg koncentráció, ami valószínűleg az igen heterogén tevékenységekre vezethető vissza (pl. kutatóintézetek kisebb városokban) (16. ábra).

 

 

 

A feldolgozóipar (C) a KKE5-ben kiemelt figyelmet élvez, a foglalkoztatottak száma mindegyik térségtípusnál magas (17. ábra; a két időpont térképi ábrázolását lásd a 4. függelékben). 2008 után mindenütt visszaesett a létszám, de néhány éves stagnálást követően 2014–2015-től újra fellendült, érdekes módon a rurális térségekben is. A termelékenység a fővárosokban magas, valószínűleg a vállalati központok és a modern iparágak miatt; a másik három típusnál nagyjából hasonló (18. ábra).

 

 

 

A térségtípusok specializációjának bemutatására szintén Theil-indexen alapuló módszertant alkalmazunk. A foglalkoztatási szerkezet alapján a fővárosok gazdasága igen specializált; mint bemutattuk (lásd 6. táblázat), a szolgáltatások egyre inkább előtérbe kerülnek (19. ábra). Hasonlóan specializált gazdasággal bírnak a rurális térségek, ahol a feldolgozóipar és a mezőgazdaság áll az előtérben. Ha a termelékenységet tekintjük, akkor is a főváros és a rurális térségek gazdasága tekinthető specializáltnak, de a non-metropolitan (INT-N) térségeké is egyre inkább specializálódik (20. ábra). A fővárosoknál valószínűleg az urbanizációs agglomerációs előnyök hatnak, de a két köztes típusnál (INT-M és INT-N) a gyenge specializáció azt sugallja, hogy nem érvényesülnek a lokalizációs agglomerációs előnyök, mivel gazdasági szerkezetük igen diszperz. A kisebb méretű városok (INT-N) esetében némileg javul a termelékenység, de a specializáció sok esetben csak egy-egy nagyobb üzemre vezethető vissza.