Három évtizeddel a rendszerváltás után még egyetlen posztszocialista ország sem zárkózott fel az Európai Unió átlagához (1. ábra). Ez a tény önmagában is megkérdőjelezi a külföldi működő tőkére épülő növekedési modellt (Farkas, 2011; Sass, 2021; Gál, 2021), és a közepes jövedelem csapdájának problémájára utal, amikor a bérek már nem, míg az innováció még nem versenyelőny (Bod, 2015; Csath, 2019; Győrffy, 2021).

 

 

Lengyel és szerzőtársai tanulmányukban ennek a problémának a regionális vetületére mutatnak rá (Lengyel et al., 2022). Legfontosabb megállapításuk, hogy kimutatható szerkezeti különbség áll fenn a nyugat-európai és a vizsgált közép-európai országcsoport között: míg előbbiben a feldolgozóipar jelentősége mindenütt csökken, utóbbiban a fővároson kívüli régiókban növekszik, miközben termelékenysége alacsony szintű, és lassan javul. Ez fejlődési csapdát eredményezhet, illetve a centrum–periféria jelenség tartósulását (uo. 31–32). Szintén fontos állítása a tanulmánynak, hogy a feldolgozóiparral szemben a tudásalapú szektorokban egyszerre nő a foglalkoztatottság és a termelékenység – Közép-Európában elsősorban a fővárosi régiókba koncentrálódva (uo. 17). A fenti felismerésekből szinte magától adódik a kérdés, hogy van-e ezekben a folyamatokban szükségszerűség, és milyen szerepet játszik a közpolitika.