Az elmúlt évtizedekben számos kísérlet született, amelyek azt elemezték, hogy milyen tényezők befolyásolhatják a magánhangzókban a magánhangzók közötti koartikuláció hatására fellépő változatosságot, tehát a koartikulációs rezisztenciát, illetve azt, hogy egy adott magánhangzó mennyire képes befolyásolni a mássalhangzón túli magánhangzó minőségét, tehát a koartikulációs agressziót. Ilyen tényezőnek mutatkozott a cél- és indukáló magánhangzók minősége (Beddor et al. 2002; Cho 2004; Mok 2011; Recasens 2012; Deme et al. 2019a; Deme et al. 2019b; Deme–Bartók–Csapó et al. 2022; Deme–Bartók–Gráczi et al. 2022; Deme et al. kézirat), a közbeeső mássalhangzó minősége (Recasens 1984; Recasens 2002; Fowler–Brancazio 2000; Cole et al. 2010), a hangsúly (illetve a prozódiai erősítés és kiemelés) szerepe (Fowler 1981; Magen 1997; Cho 2004; Deme et al. 2019a; Deme et al. 2019b; Deme et al. 2021), illetve a koartikuláció iránya (Fowler 1981; Cho 2004; Mok 2013; Deme et al. 2021; Deme–Bartók–Csapó et al. 2022) a magánhangzó-harmóniával is összefüggésben (vö. pl. Conklin 2019).