Az ennek keretében kidolgozott modell a megnyilatkozói perspektíva működését három kontextusfüggő kiindulópont, a tér- és időbeli pozíció, a szociokulturális szituáltság és a tudati beállítódás együttes érvényesüléseként értelmezi. A referenciális jelenet interszubjektív megkonstruálása során ugyanis (i) a kontextus fizikai világában, amelynek a viszonyrendszerében a résztvevők egymást fizikai entitásokként értelmezik, a megnyilatkozó tér- és időbeli pozíciója, (ii) a kontextus társas világában, amelynek a viszonyrendszerében a résztvevők egymást társas létezőkként értelmezik, a megnyilatkozó szociokulturális szituáltsága, (iii) a kontextus mentális világában pedig, amelynek a viszonyrendszerében a résztvevők egymást mentális ágensekként értelmezik, a megnyilatkozó tudati beállítódása funkcionál kontextusfüggő kiindulópontként.

A modell Sanders és Spooren (1997) klasszikus kognitív nyelvészeti nézőpont-koncepcióját értelmezi újra, határozott pragmatikai szempontokat érvényesítve. A tér- és időbeli pozíció, illetve a szociokulturális szituáltság fogalmi megkülönböztetésével azt teszi hangsúlyossá, hogy a deiktikus természetű figyelemirányítás olyan – önmagukban is összetett – kiindulópontokat juttat érvényre, amelyek a résztvevők fizikai és társas világából kínálnak fel kontextusfüggő viszonyítási pontokat a diskurzusok résztvevői által együttesen megfigyelt referenciális jelenetek tér- és időbeli, valamint szociokulturális viszonyainak a feldolgozásához, megértéséhez. Ezzel összefüggésben arra is rámutat, hogy a szociokulturális szituáltságnak mint kontextusfüggő kiindulópontnak a működését vizsgálva a stílus is a konstruálás integráns részeként kezelhető. A tudati beállítódásnak mint kontextusfüggő kiindulópontnak a vizsgálata pedig a megismerés szubjektumokhoz kötöttségét hozza szoros összefüggésbe a diskurzusok résztvevőinek metapragmatikai tudatosságával, vagyis a nyelvi tevékenységhez, vagyis a nyelvi szimbólumok alkalmazásához való reflexív viszonyulásukkal.