Ahogy arról korábban szó esett, a kontextus fizikai világában a megnyilatkozónak mint fizikai entitásnak a pozíciója nemcsak a térjelölésben, hanem az időjelölésben is lényegi szerepet játszik. Az idődeixis olyan nyelvi művelet, amely a diskurzus értelmezésébe bevonja a résztvevők fizikai világának időviszonyaira vonatkozó ismereteket. Ezeket az ismereteket a résztvevők egy temporális referenciakeretben dolgozzák fel (l. Tolcsvai Nagy 2017b: 436–446). Az idődeixis a diskurzusban szóba kerülő események idejét (a megértett időt) a beszédesemény idejéhez kötve teszi hozzáférhetővé, amikor is a feldolgozás, a megértés zajlik. Olyan időpontokat vagy időtartamokat jelenít meg a referenciális jelenetben, amelyeket a közös figyelmi jelenet, az azon belüli megnyilatkozás idejéhez viszonyítva lehet sikeresen értelmezni.

 

 

A (12a)-ról és a (12b)-ről tételezzük fel, hogy ugyanarra az eseményre vonatkoznak. A különbség közöttük az, hogy a temporális viszonyokat egészen eltérően jelenítik meg. A (12a)-ban szereplő jövő pénteken deiktikus kifejezésként működik, mert sikeres referenciális értelmezése megköveteli annak ismeretét, hogy mikor is hangzott el ez a mondat. A (12b)-ben szereplő 2019. november 8-án szerkezet megértéséhez viszont nincs szükség a résztvevők fizikai világával kapcsolatos kontextuális ismeretek mozgósítására, mert e kifejezés az adott eseményt olyan időtengelyen helyezi el, amelyen a beszédesemény idejének nincs kitüntetett pozíciója. Ez utóbbi esetben legfeljebb csak az a kulturális háttérismeret releváns, amely az adott időszámítási szisztémával kapcsolatos. A lesz igealak viszont deiktikus kifejezésként funkcionál ebben a mondatban is: a referenciális jelenet idejét a közös figyelmi jelenet idejéhez képest a jövőben helyezi el.

 

 

A (13) kontextuális értelmezésekor például a korábbi időszakkal (egykor) szembeállított most deiktikus kifejezést célszerű egy viszonylag hosszabb időszakra vonatkoztatni, mintsem a megnyilatkozás létrejöttének aktuális idejére. Ám mivel azt is felöleli, nem is függetleníthető attól. A most-hoz hasonlóan centrális helyet foglal el a körülhatároltabb időtartamot jelölő, ámde ugyancsak kiterjeszthető jelentésű ma, amelyhez képest a tegnap, tegnapelőtt, illetve a holnap, holnapután jelöl – alapesetben – hasonlóan 24 órányi időtartamot a múltban, illetve a jövőben. Szintén centrális helyzetű a még nagyobb, ámde jellemzően nem kiterjeszthető jelentésű, egyévnyi időtartamot kifejező idén, amelyhez a tavaly és a jövőre határozószókat viszonyítjuk (legyen szó akár naptári, akár költségvetési, akár tanévről).

 

 

A (14)-ban található ilyenkor mutató névmás – prototipikus deiktikus kifejezésként – a megnyilatkozás elhangzását is magában foglaló, viszonylagosan rövid időtartamot jelenít meg, annak minőségére is utalva (vö. még a mennyiségre is utaló ennyiszer használatával). Deiktikus funkcióban jelenhetnek meg továbbá az olyan közelre mutató névmások, mint az eddig, ezelőtt, ezután, amelyek – kiaknázva az idő tér fogalmi metafora nyújtotta lehetőségeket – a megnyilatkozás idejét közvetlenül megelőző vagy követő időtartamot jelölik. Hasonlóképpen metaforikusak azok az ún. kifejtő mutató névmási idődeixisek, amelyek egy főnév segítségével fogalmilag kifejtetté teszik a deiktikusan megjelenített időt (pl. ebben az időben/órában/hónapban/évben, ezen az éjszakán/napon/hétfőn/héten/nyáron). E kifejezések általában olyan időtartamokat jelölnek, amelyek magát a beszédeseményt is magukban foglalják, de legalábbis a lehető legközelebb esnek ahhoz.

 

 

Ha valaki a (15a)-val kezd bele egy történet elbeszélésébe, s később sem jelöli meg pontosabban az időt, akkor az elbeszélt eseményeket az akkor deiktikus kifejezéssel a beszédesemény idejéhez képest, amikor a feldolgozás, megértés zajlik, csupán a múlt bizonytalan távolába helyezi. De az is elképzelhető, hogy valaki egy fiatalembert ábrázoló régi fényképre mutatva teszi a (15a) megnyilatkozást. Ekkor az akkor névmás deiktikus használata az ún. heterodeixis műveletével jár együtt, hiszen a fénykép csak ikonikusan idézi fel azt az időt, amelyet a beszédesemény ’most’-jával szembeállít. A másik két példa viszont az akkor névmás anaforikus használatát szemlélteti. A (15b)-ben az időt nem deiktikusan megjelenítő 1956-ban kifejezés jelenik meg antecedensként. A (15c)-ben pedig az ötvenhat évvel ezelőtt deiktikus kifejezés funkcionál antecedensként a koreferenciális viszonyrendszer keretében. A temporális viszonyokat megjelenítő – akár önálló, akár kifejtő – távolra mutató névmások nem tisztán deiktikus, hanem anaforikus használata leginkább azzal függ össze, hogy olyan referenciális helyzetek időviszonyait teszik hozzáférhetővé, amelyek nem figyelhetők meg perceptuálisan a résztvevők fizikai világában, és episztemikus közvetlenséggel nem is kapcsolódnak ahhoz. Amíg ugyanis a térben távoli észlelhető lehet, addig az időben távoli nem. Ebből a szempontból tehát lényegileg különböznek a közelre mutató névmási idődeixis korábban említett eseteitől, ahol a viszonyítási pont szerepét a megnyilatkozás létrehozásának ideje önmagában is könnyen betöltheti. Az olyan időviszonyokat jelölő távolra mutató névmásokra, mint például az addig, abban az időben, azon az éjjelen, inkább az jellemző, hogy viszonyítási pontként nem csupán a megnyilatkozás idejét jelölik ki, hanem a meg nem figyelhető, ámde megérthető referenciális jelenethez kötődő időpontot vagy időtartamot, amelyet – mint a (15b)-ben és a (15c)-ben – egy másik diskurzusbeli kifejezés jelenít meg. Megjegyzendő, hogy a (15a–c) példákban az akkor helyett szerepelhetett volna az ekkor is. Ám a deiktikus, illetve az anaforikus használat tekintetében az ekkor az akkor-hoz hasonlóan viselkedik. Az ekkor ugyanis nem a most szinonimája, nem jelöli a megnyilatkozó aktuális idejét. Használata a deiktikus centrum áthelyezését jelöli a beszédesemény idejéről a szóba hozott esemény idejére (l. Tátrai 2017a: 976–980).

 

 

A (16a)-ban és a (16b)-ben található pénteken, illetve a megbeszélés után egyaránt deiktikus kifejezések. A megnyilatkozó ugyanis a (16a)-val vélhetően nem akármelyik péntekre utal, hanem arra, amelyik a megnyilatkozás elhangzásához a legközelebb esett. Ahogy valószínűleg a (16b)-vel sem egy tetszőleges megbeszélés utáni időtartamra utal, hanem az a kézenfekvő, hogy az adott beszédeseményhez képest a lehető legközelebbire.

 

 

A (17)-nek alapvetően kétféle értelmezése lehetséges. Egyfelől a benne szereplő mondat értelmezhető úgy, hogy az egy konkrét – a résztvevők, de legalább a megnyilatkozó által megfigyelt – eseményre, mondjuk egy konkrét víziló konkrét cselekvésére vonatkozik, amely a beszédeseménnyel egy időben zajlik. Ekkor a jelen idejű igealak használata egyértelműen deiktikus, hiszen a résztvevők fizikai világával kapcsolatos ismereteket von be az értelmezésbe. Másfelől a (17)-nek lehetséges olyan generikus olvasata is, amelyben nem egy konkrét víziló konkrét mozgása jelenik meg, természetesen nem is egy konkrét időben: itt a vízilovak mozgásáról általánosságban és ennélfogva „időtlenül” van szó (vö. Kiefer 2000: 155–156). Ebben az esetben a kontextuális ismeretek szerepe és így a jelen idejű igealak deiktikus jellege is háttérbe szorul. A deiktikus jelleg azonban nemcsak a jelen idő esetében halványodhat el.

 

 

Habár a (18)-ban múlt idejű igealak (volt) szerepel, azt nagy valószínűséggel mégsem egy – a beszédeseményhez viszonyított – múltbeli eseményre vonatkoztatjuk. Csupán eltávolító funkciót tulajdonítunk neki, amely az említett eseményt a megnyilatkozáshoz képest meghatározatlan időbeli távolságba helyezi.