Heckenast a Nővilágot a szintén általa kiadott, Pákh Albert szerkesztette Vasárnapi Ujság nőknek szóló párjaként képzelte el.3 Az egymáshoz külalakban is hasonlító két hetilap azonos előfizetési díjjal (fél évre 3 forint postázva) jelent meg. Csakúgy, mint a Vasárnapi Ujságban, a Nővilág állandó rovataiban is kiemelt szerepet kapott a szépirodalom; minden lapszámban közöltek legalább két novellát, folytatásos regényt és verseket. Ezek túlnyomórészt magyar szerzők friss művei voltak, de közöltek fordításokat és korábbi, már nem élő szerzők szövegeit is. Mindkét lapban – bár eltérő aránnyal – helyet kaptak gazdasági és kulturális hírek, azonban a politikai hírek a Nővilágból kimaradtak. Így is kétszer akkora terjedelmet töltött ki a Nővilág a Vasárnapi Ujsághoz képest, köszönhetően a specifikusan nőket érintő rovatok és kulturális hírek sokaságának.

A Nővilág életmód-tanácsadó cikkei változatos műfaji skálán mozogtak: a – Jósika Júlia által is jegyzett – direkt tanácsadás mellett fiktív levelek,4 anekdoták, esszék közvetítették a követendő társadalmi normákat és elutasítandó devianciákat. A lap elmaradhatatlan kelléke volt az Eredeti divattudósítás, a nemzetközi híreket és pletykákat összegyűjtő Nagy világ kis krónikája, a (főként pesti) kulturális eseményeket, új műalkotásokat, színdarabokat bemutató Társaséleti és szépműi szemle, illetve a könyvajánlókat közlő Házi könyvtár. Háztartási és konyhai fortélyokat oszthattak meg egymással a háziasszonyok a Házi gazdaság rovatban, a Galambposta pedig szerkesztői üzeneteknek adott helyet. Később a folyóirat játékot is hirdetett: a „képtalányok” megfejtői közt frissen megjelent könyveket sorsoltak ki.

Vajda az első évfolyamban folytatásokban közölt esztétikai értekezést A szépről a szépekhez5 címmel, melyben lefektette lapjának fontosabb programpontjait. Szembefordult a magyar nép keleti kulturális gyökereit éltető szemlélettel,6 és a Gyulai Pál-féle népnemzeti iskolához sem csatlakozott: ekkor még a népköltészetet is alkalmatlannak tekintette a nemzeti irodalom megalapozására.7 A nemzeti jelleget, nagyságot, sőt a nemzet megmaradását a jelentős esztétikai értékű művészi alkotásokban, a szép eszméjének művelésében látta. A nemzet karakterét nem önmagába zárva, saját történeti múltjához viszonyítva vizsgálta, a kulturális fennmaradást inkább európai összefüggésekben, más népek művészetének tükrében határozta meg. A jóval későbbi Magyarság és nemzeti önérzet című értekezésében így nyilatkozott: „Fegyveres erőszakkal nem, csak müveltségünk fényével hódíthatunk.”8 Az esztétikumnak kizárólagos fontosságot tulajdonító Vajda elvetette tehát a nemzeti irodalom népköltészeti alapokra helyezését, a fennmaradáshoz vezető egyetlen útnak az antik görög művészethez való visszanyúlást, egyúttal az európai kultúrához való kapcsolódást látta.9 (Álláspontját később az 1861-ben szintén a Nővilágban közzétett Széptani levelekben finomította, melyben továbbra is elutasította a – véleménye szerint – fejlődést hátráltató keleti orientációt, illetve a Petőfi-epigonok népies költészetét, azonban revideálta a valódi népköltészet elmaradottságáról és egysíkúságáról alkotott korábbi nézetét.10)