A Pályavezető Olvasás című fejezetében a szerző reflektáltan elhatárolódott a francia regénytől, és az angol női (nők által írt, nőkkel foglalkozó, nőknek szóló) irodalom mellett tette le a voksát. Az angolszász irodalmi hatás korábbi szövegeiben is tetten érhető, illetve – ahogyan a Közlések a külföldről című miscellánia kapcsán kifejtettem – jelentős terjedelmű szöveget fordított angolból magyarra, sőt németre is. A Pályavezetőre forrásait, szemléletét és értékrendjét tekintve nagy jelentőséggel bír a vonatkozó angol nevelési irodalom. Ahogyan arra Szaák Lujza 1888-as, Jósika Júlia ifjúsági irodalomban betöltött szerepéről írt terjedelmes cikksorozatában rámutat: az angol, francia vagy német nőnevelési könyvek fordítása és módosítás nélküli átemelése magyar viszonyok közé már csak az eltérő iskolarendszer miatt is működésképtelen volt.1 A Pályavezető egyik legnagyobb érdeme a szintézisteremtés a nyugat-európai minta és a magyar társadalmi és nevelési-oktatási viszonyok között.

Angliában a 19. században komoly piaca volt a nőknek szóló viselkedési útmutatóknak, és népszerűségük egyre nőtt. Igen valószínű, hogy a Pályavezető összeállításához ezek a könyvek szolgáltak mintául Jósika Júliának. A magától értetődő műfaji azonosságon túllépve külön figyelmet érdemel a Pályavezető célközönsége. A szerző újságcikkeihez hasonlóan ez a könyv sem egy egyértelműen meghatározható társadalmi rétegnek szól, hanem igyekszik arisztokrata és polgári-kisnemesi igényeket egyaránt kielégíteni. A kötet közvetlen előzményének tekinthető életvezetési cikksorozathoz képest a célközönséget elsősorban a házasság előtt álló fiatal lányokra szűkítette, de ez a megszorítás nem kizárólagos; bizonyos gyermekneveléssel, gazdálkodással, művelődéssel, jótékonykodással kapcsolatos fejezetek inkább az anyáknak szólnak. A potenciális olvasók körét nemcsak életkorra, de társadalmi állásra nézve is a végsőkig kitágította. A nőket vagyoni helyzetüktől függetlenül szólítja meg olyan általánosan alkalmazható női szabály- és viselkedésrendszert feltételezve, amely mindenki számára követhető lehet. Jóllehet ez az idea a hétköznapi gyakorlatban kevéssé volt megvalósítható, a forrását pontosan be lehet határolni.

Nancy Armstrong a Desire and Domestic Fictionben írja, hogy a 18–19. század fordulóján születő angol nőnevelési kézikönyveknek (conduct book) nagy szerepük volt a változó társadalomban a nők státuszának rögzítésében,2 hisz ezáltal az olvasó nők műveltségük szabályozásán keresztül nem csupán a nyilvánosság előtt, hanem privát szférájukban, a háztartásban is irányíthatóvá váltak.3 A könyvek tanácsait megfogadni igyekvő nők önszabályozó módon, férjük közbeavatkozása nélkül is normakövetően irányították a háztartást, kezelték a család jövedelmét és betöltötték a társadalom által rájuk osztott családanyaszerepet. Az önszabályozó nő ideája minden társadalmi rétegben rendkívül vonzónak bizonyult, így a városi munkásosztálytól kezdve a legfelső arisztokráciáig mindenki talált számára megfelelő kézikönyvet.4 Fontos kiemelni, hogy e könyvek jelentős része mind az arisztokrata fényűzést, mind a női bérmunkát elutasította; a legfelső és legalsó vagyoni réteg életmódját alkalmatlannak tartotta a háztartásbeli nő és családanya szerepének beteljesítésére.5 Nancy Armstrong összefüggésbe hozza a polgári középosztály kialakulását a nőnevelési útmutatókkal, ti. az útmutatók széles olvasótábora olyan társadalmi középosztály meglétére engedett következtetni, amely az 1760–1820 közötti időszakban még nem létezett.6

Egy hasonlóképpen képzeletbeli polgári középosztálynak szólhat Jósika Júlia nőnevelési könyve is az 1860-as évek magyarországi társadalmi viszonyait figyelembe véve. Világos azonban, hogy könyvét az angol művekhez hasonló átfogó igénnyel szerkesztette, mely a nemi különbséget előrébb helyezi, mint a társadalmi-vagyoni hovatartozást. A korszakban a polgári létforma kialakulásával a gyermeknevelés is felértékelődött. Az új szellemi áramlatok a gyermekekre mint a jövő polgáraira, a nemzeti értékek és hagyományok örököseire tekintettek. Herbert Spencer az 1850-es években pedagógiai rendszerében megfogalmazta, hogy a nevelés során az egyén fejlődésén van a hangsúly. Úgy vélte, hogy a jó nevelés eredményeképp az embernek képessé kell válnia arra, hogy a természeti és társadalmi környezethez a legtökéletesebben alkalmazkodjon.7 A Pályavezető fejezetről fejezetre olyan tanácsokat ír, melyek a hétköznapi és váratlan élethelyzetekhez való alkalmazkodást segítik, bizonyos irányelvek elsajátításával lehetővé teszik az egyéni problémamegoldást az aktuális helyzetre alkalmazva. A mai olvasó számára ez a kötet aprólékos, szinte minden részletre kiterjedő leírását is adja a hölgyek életmódjának a 19. század második felében. A polgáriasodás és az átalakuló életvitel kihívásaira a Pályavezető több helyen is reflektál. Az Olvasás fejezetben például így fogalmaz: