A 19. századi magyar női irodalmat vizsgáló, több szerzővel is foglalkozó irodalomtörténeti, illetve ismeretterjesztő kiadványokban nem ismeretlen Jósika Miklósné Podmaniczky Júlia író, újságíró, műfordító neve. A szerző műfaji szempontból heterogén irodalomtörténeti recepciója a megcélzott befogadói közeg szempontjából is többrétegű. Az irodalomtörténeti diskurzuson kívül eső szórakoztató, kultúranépszerűsítő könyvekben és cikkekben gyakran az ifjúsági irodalommal összefüggésben emlegetik. A róla szóló recepciót kronologikusan vizsgálva az is kirajzolódik, hogy mely korszakban, mely szerzők, milyen szempontból tartották figyelemre méltónak. Komolyabban először Szaák Lujza foglalkozott a műveivel. Szaák egyben Jósika Miklós első monográfusa is,2 azonban Jósika Júliáról írott cikkeiben mégsem a szerző írófeleség-voltát domborítja ki, hanem férje munkásságáról leválasztva, önálló életműként kezeli a szövegkorpuszt. 1888-ban egy hétrészes cikksorozatában a „női ifjúsági irodalom úttörőjének”3 nevezte. Szaákot – maga tanító lévén – elsősorban Jósika Júlia oktatási célokra is felhasználható szövegei érdekelték, a főművének pedig a Pályavezető című nőnevelési tanácsadó könyvet tartotta.

A Jósika Miklósról szóló irodalomtörténeti szakirodalomban magától értetődő módon szó esik felesége irodalmi munkásságáról is. Jósika Júlia a regényíró férjéhez viszonyított pozicionálása műveinek külön tárgyalásakor is érvényes szempont lehet, amennyiben a Jósika házaspár alkotóközösségét vizsgáljuk – elsősorban a brüsszeli emigrációjuk ideje alatt. Szinnyei József a Magyar írók élete és munkáiban (1896) férjezett nevével egyértelműsíti, kiről is van szó – „Jósika Julia, (báró Jósika Miklósné)”4 –, habár nincs vele azonos nevű személy a magyar irodalomban. Dézsi Lajos Jósika Miklósról szóló 1916-os monográfiájában5 bőséges adatokat közöl Jósikáné életútjáról, irodalmi terveiről, vállalkozásairól és – Jósika Miklós levelei alapján – férjéhez való viszonyáról. Részben Dézsi Lajos munkájának köszönhető az a férjéhez áldozatos szeretettel ragaszkodó, őt mindenben támogató; művelt, erős és gyakorlatias nő képe, ami később mértékadóvá vált a Jósika Júliáról szóló narratívákban.

Részben Dézsi monográfiájának köszönhető, hogy a 20. század második felében Jósika Júlia elsősorban mint regényes életű történelmi alak került be fikciós prózai művekbe. Kertész Erzsébet ifjúsági regényt – úgynevezett csíkos könyvet – írt az életéről 1974-ben;6 Nemeskürty István az először 1983-ban,7 majd 2003-ban8 megjelent A betűk csendjében című Jósika Miklósról szóló színművében szerepeltette. Kertész regénye a Jósika házaspár küzdelmes életéről szól a feleséget középpontba állítva; a könyv elsősorban fiatal lányokból álló olvasóközönséget célzott meg. Nemeskürty színműve Jósika Miklósnak odaadó támaszul szolgáló, de őt irodalmi ambícióival mégis bosszantó mellékszereplőként ábrázolja. A színmű célközönségéről keveset tudni, nem találtam adatot arra vonatkozóan, hogy valaha bemutatták volna.

Az eddig felsorolt szerzők Szaák Lujza kivételével elsősorban Jósika Miklósné Podmaniczky Júliára, az életrajzi személyre fókuszálnak. 1996-ban jelent meg Fábri Anna hiánypótló könyve9 a hosszú 19. század magyar írónőiről. „A szép tiltott táj felé” előszavában így fogalmaz:

 

A 2000-es évektől Jósika Júlia recepciója kettéválik irodalomnépszerűsítő és ismeretterjesztő, illetve történeti és irodalomtörténeti munkákra, és mindkét kategóriában megmarad az életrajzi személy vagy az életmű fókuszba állításának kettőssége. Az ismeretterjesztő szövegekkel kezdem a sort. A modern, emancipált magyar nő előképeként ábrázolja Csetriné Lingvay Klára Pályaképek című 2004-es kötetében Szendrey Júlia és Kaffka Margit társaságában.13 Szécsi Noémi és Géra Eleonóra 2015-ben megjelent nagy sikerű könyve, A budapesti úrinő magánélete (1860–1914) eltekint az életút ismertetésétől, és a szövegek felé fordul: forrásként használja fel Jósika Júlia Az élet esélyei című regényét és Pályavezető című életvezetési tanácsadó könyvét a szerelmi házasság és a törvénytelen gyermek témaköreiben.14 Csetrinéhez képest jóval konzervatívabb szemlélet mentén Katona Csaba evangélikus írónőkről szóló 2017-es cikkében15 a szerző rövid életrajzát közli. A cikk kontextusából eredően itt ismét a Dézsi-féle áldozatkész feleség-kép érvényesül. Ha művei szövegszerűen nem is, de alakja ismét visszakerült a női ifjúsági irodalom kontextusába, amikor 2018-ban színes, olvasmányos portréja helyet kapott a kiskamaszoknak szóló 50 elszánt magyar nő16 című képes ismeretterjesztő kötetben. E kiadvány célja erős, valamilyen szempontból kiemelkedő magyar női példaképeket állítani a 21. századi serdülő lányok elé, ellensúlyozva az iskolai történelemkönyvek férfiközpontúságát. 2022-ben Bíró Kriszta Világba lépő17 címmel közölt róla egy életrajzra fókuszáló cikket rövid pályaképpel kiegészítve. A cikk kiindulópontja Kertész Erzsébet regénye volt, ami a szerzőnek kedves fiatalkori olvasmányélménye; a szöveg a Viszont.hu társadalmi-kulturális magazin Privát kabin rovatában elfeledett, jeles nőkről szóló cikkek közé illeszkedik.

A következőkben a Jósika Júliáról (is) szóló történeti és irodalomtörténeti munkákat tekintem át az utóbbi évekből. Pogány György 2014-es Női olvasás a reformkorban és az önkényuralom idején című tanulmányában a 19. századi művelődéstörténet női vonatkozásait tárgyalva jut el – többek közt – Jósika Júlia olvasásról, női műveltségről alkotott eszméihez.18 Itt ismét a szerző nőnevelési tanácsadó szövegeinek forrásértéke domborodik ki. 2015-ben Margócsy István a Nőiség, női szerepek és romantika című tanulmányának jegyzetei közt szerepeltette Jósika Júlia Éva című regényét a házasság elé gördített, maguktól megszűnő akadályok regénybeli megjelenítése kapcsán.19 Egy évvel később Margócsy A lemondás regényei című tanulmányában a regény és novella műfaját frissen birtokba vevő nőírók jellegzetes hőseinek és témaválasztásának újdonságairól szólva vizsgálja ugyanezt a regényt.20 2016 egyébként is termékeny év volt a Jósika Júliáról szóló szakirodalomban, ekkor jelent meg Balogh Piroska a Podmaniczkyak és Hunfalvyak: egy „regényes kapcsolat” irodalomtörténeti hatásairól21 című tanulmánya, melyben azt vizsgálja, milyen gyermek- és ifjúkori hatások érvényesülhettek a Podmaniczky testvérek íróvá válásában. Varga Zsuzsanna Translation, Modernization and the Female Pen című, szintén 2016-os tanulmányában frissítő módon nem családi, nem is női és ifjúsági irodalmi szempontból tárgyalja Jósika Júlia munkásságát. Varga az emigrációs kulturális transzferben aktívan közreműködő, 1849 után külföldre kényszerült szerzők munkásságát értékeli, kiemelve az (újság)írónők különleges helyzetét – ebbe a diskurzusba csatornázza be Jósika Júliát többek között Pulszky Teréz emigráns irodalmi munkásságával párhuzamba állítva.22 További családtörténeti és aszódi helytörténeti vonatkozásokkal gazdagította a Jósika Júliáról szóló irodalmat 2018-ban Szilágyi Zita Mária Tanúversek az ősi fészekről. Jósika Júlia (Podmaniczky Júlia) ismeretlen versei 1865-ből23 című forrásközlő cikke. 2017-ben rendezték a Nőszerzők a 19. században – lehetőségek és korlátok című konferenciát, amely egy klasszikus magyar női írással foglalkozó konferenciasorozat első rendezvénye volt. Az elhangzott előadásokból a konferenciát is szervező Török Zsuzsa szerkesztésében 2019-ben tanulmánykötet is megjelent, melyben Szilágyi Zita Mária Egy tudósítónő Brüsszelből – Báró Jósika Júlia hírtudósítói tevékenysége című tanulmánya24 is helyet kapott.

A Török Zsuzsa által szervezett klasszikus magyar női írással foglalkozó, kétévente megrendezett konferenciasorozat és a szintén általa szerkesztett konferenciakötetek nemcsak az egyéni kutatásokat serkentik, de nagyszerű együttműködési lehetőséget is kínálnak a téma kutatói között. A sorozathoz kapcsolódó második kötet 2020-ban jelent meg Nők, időszaki kiadványok és nyomtatott nyilvánosság 1820–1920 címmel, ebben már magam is közreműködtem25 egy tanulmánnyal Jósika Júlia újságírói nyelvhasználatáról.26

A fenti áttekintésből kitűnik, hogy nem teljesen felfedezetlen szerzőről van szó, hiszen sokan tartották érdekesnek különböző nőtörténeti, kultúrtörténeti szempontokból. Felsorolások egy tételeként, lábjegyzetként, példaként, életrajzával egyaránt szerepelt különböző értekező munkákban. Ami így összeáll, az egy Jósika Júliával is foglalkozó szakirodalom, de nem teljes értékű Jósika Júlia-szakirodalom, ugyanis az egyetlen máig megjelent könyv, amely kimondottan az ő életét és munkásságát állítja a középpontba, az egy ifjúsági regény. Könnyen belátható, hogy egy szerzői életmű feldolgozottságának ezen a fokán megkerülhetetlen volt az alapkutatás elvégzése, hogy a Jósika Júlia-életműben magabiztosan tájékozódni tudjak.

A szövegkorpusz összetétele a következő: Jósika Miklós négy könyvét ültette át német nyelvre (Jósika István, A magyar szabadságharc történetéhez, A szegedi boszorkányok, II. Rákóczy Ferenc); két vegyes műfajú kötet szerkesztője volt (Közlések a külföldről, Hölgynaptár), melyeken szerzőként és fordítóként is dolgozott. Továbbá két lapnak volt állandó munkatársa saját divat, életmód és kertészet témájú rovatokkal (Nővilág, Divatcsarnok), illetve számos lapban publikált rövidprózai szövegeket (pl. Vasárnapi Ujság, Koszorú, Anyák Hetilapja, Magyar Sajtó, Családi Kör stb.) és közölt francia nyelvű magyar irodalomtörténeti cikket is (Revue Contemporaine). Novelláit három kötetbe gyűjtötte össze (Való és költött I–III.), három regényt írt (Éva, Családélet, Az élet esélyei) és kiadott egy életvezetési tanácsadó könyvet (Pályavezető). Életében soha nem közölt, német nyelvű versei közül három posztumusz jelent meg Hegedűs István fordításában. A német nyelvű eredetik jelenleg nem fellelhetők. További, a szerző által nem közölt fikciós prózai szövegek találhatók a Kolozsvári Állami Levéltárban őrzött Jósika-hagyatékban.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy habár az általam választott szerző szakirodalma még nem tekinthető gazdagnak, a 18–19. századi magyar írónők pályájának, karrierlehetőségeinek, műfajainak feldolgozása az utóbbi évtizedben szerencsés fordulatot vett. A tanulmányköteteken kívül a szakfolyóiratokban is megnőtt az érdeklődés a magyar női írás iránt, tematikus számok vagy blokkok fókuszálnak kifejezetten erre, és számos önálló kötet is megjelent magyar írónők életművéről. A teljesség igénye nélkül – hiszen az összes 18–19. századi magyar női íráshasználattal foglalkozó kutatást szerencsére már lehetetlen volna itt felsorolni – szeretnék kiemelni néhány példát. Török Zsuzsa tanulmányaiban Vachott Sándorné munkásságát vette górcső alá; Kucserka Zsófia Wesselényi Polixéna útirajzait vizsgálta; Bozsoki Petra doktori disszertációját Szegfi Mórné Kánya Emília munkásságáról írta; Gyimesi Emese pedig Szendrey Júlia-monográfiát írt. Jelen értekezéssel a 19. századi magyar női íráshasználat egy újabb szeletét tárom fel. A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalmi Tanszékén működő, Szajbély Mihály által vezetett Történetek a magyar irodalom médiatörténetéből kutatócsoportban végeztem, ebből fakadóan az értekezésem elsősorban médiatörténeti, és csak másodsorban nőtörténeti szemlélettel íródott.

Jósika Júlia hiányosan feldolgozott életművének kutatása során három fő problémával küzdöttem. Az első dolog, amit el kellett vetnem, az a kanonizációs kényszer volt. Könnyű ennek áldozatul esni, amikor a beavatott kevesek kulturális kincsét, az „elfeledett szerzőt” megtalálja a fiatal kutató. A célom azonban mégsem a szerző hipotetikus dicsfényének visszaállítása volt, hanem életműve jellegének vizsgálata, irodalomtörténeti kontextusba helyezése és saját közegében való működésének feltárása. Nem azért állítottam értekezésem – és érdeklődésem – középpontjába Jósika Júliát az irodalmi kánon peremén is túlról, hogy műveinek kanonizációjával kísérletezzem. Semmiféle „méltatlanul feledésbe merült” szerzői pozíciót nem próbálok meg rehabilitálni, mert Jósika Júlia életművének érdekességét éppen a szövegek aktualitásában, saját jelen idejükben látom. Az 1850-es, 1860-as évek magyar és európai sajtóirodalmának, irodalmi piacának, szellemi áramlatainak tiszta kontúrjait keresem Jósika Júlia irodalmi működésében.

A második a teljesség igénye volt. Jósika Júlia, az életrajzi személy: a bárókisasszony, az írófeleség, a honleány, az emigráns, a csipkeboltos. Jósika Júlia, az író, újságíró, költő, műfordító. Jósika Júlia publicisztikájának, novellisztikájának, regényeinek teljes leltára, és még folytathatnám. Az a kezdetektől fogva világos volt előttem, hogy ilyen jellegű teljesség nem írható meg, és nemcsak a források elégtelensége vagy a Reinhart Koselleck tézisei szerinti hiteles történetírás lehetetlensége miatt,27 de öncélúsága miatt sem: a Jósika Júlia-kutatás jelenlegi stádiumában nem időszerű egy nagy ívű monográfia. Ennek a nehézségnek a megoldásához a legmegnyugtatóbb segítséget kaptam: nem én vagyok az egyetlen, aki ma Jósika Júliával foglalkozik. Szilágyi Zita Mária Jósika Júlia életének és életművének családtörténeti és társadalomtörténeti feldolgozását végzi. Az Egy tudósítónő Brüsszelből28 és a Jósika Júlia sz. Podmaniczky Júlia írói tevékenysége a neoabszolutizmus éveiben29 című bőségesen adatolt, életrajzközpontú tanulmányai mentesítenek engem Jósika Júlia életútjának részletes áttekintése alól, és lehetővé teszik, hogy csak azokon a pontokon térjek ki rá, ahol ezt a problémafelvetés közvetlenül megkívánja. Mivel értekezésem főbb csomópontjai a kulturális transzfer és irodalmi normativitás sajtó- és irodalomtörténeti mechanizmusai köré csoportosulnak, így a szerző korai, kéziratos prózai műveit, illetve a kései, kiadatlan lírai alkotásait nagyrészt figyelmen kívül hagyva a vizsgált időszakot a Jósika házaspár brüsszeli éveire (1851–1864) szűkítettem, ezen belül pedig meghatározott sajtótörténeti-irodalomtörténeti jelenségekre fókuszálva szelektáltam tovább Jósika Júlia műveit relevanciájuk szerint. A primer szövegek válogatásakor fordításokat abban az esetben vettem figyelembe, ha a kiadványban, amelyben a fordítás megjelent, Jósika Júlia szerzőként vagy szerkesztőként van feltüntetve; így például Jósika Miklós regényeiből készített német fordításait értekezésemben nem tárgyalom.

A harmadik nehézséget az ideologikus olvasatban láttam. Női szerzőről, különösen a nőemancipáció magyarországi ébredezésének korában alkotó írónőről szólva adná magát, hogy a szövegeket feminista irodalomkritikák mentén olvassam. Jósika Júlia művei távol állnak minden radikális hangtól, s habár határozottan jelen van műveiben a női érdekvédelem gondolata, ez ebben a kontextusban többnyire a fennálló társadalmi rendben való egyéni érvényesülést és alkalmazkodást jelenti, és semmiképp sem rendszerszintű változások propagálását, így munkássága alapján nem tekinthető 19. századi (proto)feminista szerzőnek. Az 1850-es és 1860-as években a magyar irodalmi piacról megélő nők esetében persze ez nem kirívó. Mivel a nőtörténeti és női irodalomtörténeti kutatások bizonyos mértékig külön irányvonalat is képviselnek a történetíráson és irodalomtörténet-íráson belül, nem hagyhattam figyelmen kívül a modern feminista irodalomelmélet eredményeit. Több feminista szemléletű elméleti és történeti munkát is felhasználtam az értekezésemben (pl. Nancy Armstrong, Lesa Scholl), azonban nem ez határozza meg a fejezetek alaphangját. A kortárs recepció alapján ráolvasható a műveire egyfajta honleányi nemzeti narratíva is. Ez nagyobb részben eredeztethető a politikai üldözött Jósika Miklós állhatatos feleségének szerepéből, melyet a korabeli sajtó közvetített, és csak kisebb részben következik az írónő publicisztikai és fikciós írásaiból. Bozsoki Petra Kánya Emília lapszerkesztői tevékenysége kapcsán tárta fel a honleányi szerepkör és a női szerepek nyilvános reprezentációja közti szoros kapcsolatot.30 Nem tagadom, hogy Jósika Júlia életműve is megközelíthető lenne hasonló nézőpontból, engem azonban jobban érdekeltek a médiatörténeti szempontok, és inkább ezek mentén közelítettem meg ezt a rendkívül heterogén szövegkorpuszt.

E három probléma észlelése által sikerült az anyagot feldolgozható méretűre redukálnom, egyszersmind láthatóvá váltak a szövegek mélyebb vizsgálatának irányai is. Hiányos recepcióból kiinduló forrásfeltáró kutatásomnak természeténél fogva nem lehetett egyetlen központi kérdése; a műfajilag és mediálisan is sokszínű életművön elkerülhetetlen volt egy alapkutatás elvégzése. Mégis vannak bizonyos kérdések, amelyek e szövegek sokféleségének rendszerezése közben fejezeteken átívelve foglalkoztattak. Mi az életmű magja? Van-e egy kiemelhető központi tematika? A legtöbb szövegben közvetett vagy közvetlen módon tetten érhető egyfajta társadalmi viselkedésszabályozó funkció, de ez különböző kontextusokban nagyon sokféleképpen működik. Milyen rendszerbe illeszthető műveinek kiadási gyakorlata? Az aktuálisan bevett publicisztikai módszerekhez alkalmazkodó műveinek mediális vizsgálata a szerző saját jelentőségén túlmutató tendenciákra világíthat rá. Mindez milyen kapcsolatban van műveinek célközönségével? A kiadványok többségénél vagyoni, műveltségi, nemi szempontból jól behatárolható az aktuálisan megcélzott olvasók társadalmi csoportja.

A periodikakutatás fontosságára Török Zsuzsa Lapszerkesztő nők az 1860-as években. Módszertani megfontolások című tanulmányában saját készülő monográfiájának kontextusában hívja fel a figyelmet a 19. századi szerkesztők/szerkesztőnők munkásságának vizsgálatához.31 Török argumentációjában hangsúlyos szerepet kap a vizsgált szerkesztőnők személyes kapcsolatrendszerének és az őket körülvevő sajtópiaci intézményi rendszernek a vizsgálata. A Török által is hivatkozott Joanne Shattock Professional Networking, Masculine and Feminine című műve rávilágít az irodalmi piac férfi és női szereplőinek egymástól eltérő lehetőségeire és kapcsolati hálójára. Számos nyilvános tér, amely az értelmiségi férfiak kapcsolati tőkéjének kialakításakor kulcsfontosságú lehetett (pl. egyetem, klubok, nyilvános vacsorák, összejövetelek), a nők előtt zárva volt, ily módon az írónők esélyei eleve alacsonyabbak voltak arra, hogy szerkesztőkkel, kiadókkal és a kulturális élet egyéb fontos szereplőivel megismerkedjenek.32 Ebben a perspektívában Török különösen nagy fontosságot tulajdonít a férfi közvetítők szerepének a nők kulturális életben való érvényesülése érdekében, és nem látja értelmét az irodalmi piac női szereplőinek történetét a férfiakétól mesterségesen elválasztva szemlélő megközelítésnek:

 

 

A 19. század közepétől egyre inkább a nyomtatott sajtó vált a regény és a kisprózai műfajok (novella, beszély) elsődleges közegévé. Általános gyakorlattá vált a szépprózai szövegek napilapban, folyóiratban való közlése a kötet megjelenése előtt. A folytatásos tárcaregénynek megvolt az a gazdasági előnye, hogy az olvasói visszajelzések/előfizetői létszám változásai alapján a kiadó következtetni tudott az adott mű piaci sikerének mértékére. Más előnyei is voltak ennek a közlésformának. Ahogyan Hansági Ágnes Jókai folytatásos regényeinek sajtómegjelenései kapcsán megjegyzi: „A regényeket olyan széles közönséghez, és ezáltal olyan széles körű sikerhez segítették hozzá, amelyre a könyv médiuma a 19. században még aligha adott volna lehetőséget.”34

A tárcaregény sikeressége egyrészt hatással volt a szépprózai műfajok a könyv médiumát megelőző, olykor helyettesítő sajtómegjelenések egyre növekvő mértékére, másrészt az eredetileg sajtóműfajokként definiált iránycikkek, anekdoták, esszék stb. utólagos kötetbe rendezésére. Jósika Júlia (sajtó)irodalmi munkásságában mindkét jelenség tisztán nyomon követhető. A magyar sajtóirodalom 1849 után jelentős átalakuláson ment keresztül. A forradalom előtt népszerű irodalmi divatlapok, mint a Pesti Divatlap vagy a Honderű a szabadságharc idején áldozatul estek a politikai tartalmak szinte kizárólagos eladhatóságának a sajtópiacon.35 1849-ben a forradalom és szabadságharc idején felvirágzott politikai napilapokat, hadilapokat, élclapokat36 stb. felszámolták, Világos után pedig az új kezdeményezések nehezen kaptak hatósági engedélyt. A statárium időszakának szigorú hatósági ellenőrzése nem kedvezett a politikai tartalmú lapok működésének, teret engedett viszont a – névleg – politikamentes női és családi lapoknak: az első hatósági engedélyhez jutó hetilap, a Nagy Ignác szerkesztette Hölgyfutár már 1849. november 15-én elindulhatott. A kivételes állapot 1854-ben véget ért, az addig perifériára szorult magyar hírlapirodalom új erőre kapott, és a korábban alkalmazott cenzori gyakorlat is fellazult. A szabályozások mellett az irodalmi élet szereplői is megváltoztak. Minden addiginál nagyobb számban jelentek meg nők a kulturális élet színtereiben mind alkotó, mind befogadó szerepkörben. Nőknek, nőkről írni jövedelmezőbb volt, mint valaha. Értekezésem felületesen érinti a Gyulai Pál nevéhez kötődő nőíró-vitát, annál részletesebben bizonyos női előfizetőkre számító hetilapok (Nővilág, Divatcsarnok) női művelődésre és társadalmi szereptalálásra vonatkozó programját.

Feltételezésem szerint Jósika Júliát nem a múzsa csókja serkentette művészi kibontakozásra. Nincs nyoma annak, hogy belső hierarchiát állított volna fel „nagy művek” és pénzkereső művek között, vagy bármilyen kanonizációt, utókornak való fennmaradást ambicionált volna. Irodalomból megélni a 19. század közepén nők számára kitaposatlan út volt, de nem volt könnyű férfi szerzőknek sem. Csak egy szélsőséges példát említve Gere Zsolt Kétes távol című tanulmányában tárja fel, hogyan adósodott el az 1840-es évek első felében az egyébként is állandóan anyagi gondokkal küszködő Vörösmarty Mihály az elad(hat)atlan Minden munkái kiadása miatt – saját költségre.37 Az 1849 után vagyonelkobzásra ítélt, előbb Lipcsébe, majd Brüsszelbe menekülő Jósika házaspár anyagi helyzete nem engedett meg nagyobb kockázatvállalást. Hites Sándor Még dadogtak, amikor ő megszólalt című könyvében tárta fel Jósika Miklós és felesége emigráció utáni anyagi helyzetét és ennek hatását Jósika Miklós írói módszereire – akit nem egyszer ért az irodalmi sorozattermelés kritikája.38 Hites elsődleges forrásként Jósika Miklós levelezését használva rekonstruálta az író házaspár brüsszeli vagyonának összetételét az 1851-es teljes vagyonelkobzást követően:

A francia divatról szóló cikkeivel olvasottságot szerző Jósika Júlia a brüsszeli emigráció ideje alatt kétirányú kulturális transzferben találta meg az írói alkatához és a piaci igényekhez leginkább illeszkedő szerepet. Pályája Jósika Miklós regényeinek németre fordításával indult, emigrációjuk első éveiben ugyanis Jósika könyvei nem jelenhettek meg a magyar könyvpiacon.42 Később egymást követték saját, magyar nyelvű szépirodalmi művei; szerkesztett kalendáriumot, és több pesti hetilap állandó munkatársa volt a nyugat-európai kulturális, tudományos és gazdasági hírek, valamint a brüsszeli hétköznapok közvetítésével; ezenkívül törekedett a magyar irodalom külföldi ismertetésére francia nyelven is. A Jósika Júliáról szóló diskurzus állandó eleme a prózájának gyakorlatias mivoltára vonatkozó reflexió. Műveinek egy része közvetlenül hétköznapi felhasználásra szolgált, fikciós prózája pedig indirekt módon képviselte ugyanazt a normatív igényt, ami az olvasók viselkedésének formálására irányult. A Nyugat-Európában már korábban és nagyobb mértékben elterjedt divatos kiadványok magyar kulturális adaptációja nem hagyható figyelmen kívül Jósika Júlia műveinek vizsgálatakor. Normatív szándék és nyugati hatások – ezek a Jósika Júlia-életmű talán legfontosabb kulcsai.