A Délibáb Képes Naptár célközönségének összetételéről többet is megtudhatunk a kalendáriumban megjelent további szövegek vizsgálata által. A kötet heterogén műfaji palettájáról a Varga Jánossal azonos műfajú szöveget kerestem ehhez a vizsgálathoz, így esett a választásom Jókai Mór A világ vége című elbeszélésére. A világ vége kiemelkedik a kalendáriumban közölt kisprózai művek közül, és egyben kontrasztot képez a Varga János tragikumával. Hansági Ágnes Irodalmi kommunikáció és műfajiság című könyvében mind a Varga Jánost, mind A világ végét a Dorfgeschichte (falusi történet) műfaj felől értelmezi – ez utóbbit Jókai Mór Népvilág című kötetkompozíciójának kontextusában, ahol a szöveg másodszor jelent meg.1 Hansági a Varga Jánost a Dorfgeschichte műfaján belül a katasztrófanovellák közé sorolja,2 A világ vége ezzel szemben szatirikus mű. A világ végétől rettegő, babonásan vallásos falusi kisközösségben játszódó cselekmény mellett Jókai párhuzamosan futó metanarrációban a kalendárium műfajának, általában vett szerzőinek, szerkesztőinek és olvasóinak parodisztikus leírását adja. A cselekmény kiindulópontja az, hogy egy kalendáriumban az 1818-as évre – a cselekmény idejére – megjósolják az Apokalipszist.

 

 

A „kalendárium-csinálókra” vonatkozó megjegyzést Jókai nem vette ki a később, de ugyanabban az évben novelláskötetben megjelent változatból sem, viszont itt általánosabb megfogalmazásban „a naptárszerkesztők”-ről,5 és nem „ezen három derék naptárszerkesztő”-ről beszél. A metanarratív szinten tett állításokat a cselekmény narrátora is továbbviszi, mintegy illusztrációnak használva az elbeszélés szereplőit a kalendáriumok olvasóiról és olvasásmódjáról tett szatirikus kijelentésekhez.

 

 

Az elbeszélő persze nem azonosítja saját olvasóit az elbeszélésben szándékosan elnagyoltan felskiccelt, iszákos, szőrös orrú, babonás, tudatlan hősökkel. Saját olvasóközönségéről szólva így nyilatkozik: „Hanem – most jut eszembe, hogy gentlemenek számára irok, a kiknek előbb be kell mutogatnom rendes forma szerint a magam embereit, mielőtt szóhoz hagynám őket jutni.”7 A szereplők bemutatása közben zárójeles megjegyzések beszúrásával saját munkamódszeréről is lerántja a leplet, mintegy gúnyt űzve magából az íróból is: „A nagyasszony mosolyog, szemeivel alázatosan hunyorít; a kis Czenczike pirul és lesüti a szemeit: (stereotyp bevezetés); valami ruhát varr: (prózai foglalatosság) […]”.8 Az olvasóval összekacsintó, a szövegből újra és újra kiszóló elbeszélő művelt férfi olvasóknak szánja a szövegét mulatságul. Az eredetileg főhősként bevezetett családfő a cselekmény idejére részeg kábulatban a háttérbe vonul. Felesége és özvegy szomszédasszonyuk együtt várják a világvégét, és ebben az extatikus állapotban megegyeznek, hogy egymás felé fennálló tetemes tartozásaikat semmisnek tekintik, közben a házaspár babonás, egyszerű lelkű lánya az özvegyasszony felvilágosult, Apokalipszis-tagadó fiával szerelembe esik, és a fiatalok házasságával ténylegesen kiegyenlítődnek a két család közti rendezetlen adósságok. A didakszis pusztán a kisszerű szereplők tévedéseire adott kisszerű bölcsességek formájában jelenik meg a szövegben; a szenteciózus megállapítások csak annyira komolyan vehetőek, mint maga a cselekmény. A szatirikus parasztábrázolás a kalendáriumolvasó egyszerű nép elmaradottságára, műveletlenség által konzervált hiszékenységére világít rá. Jókai elbeszélése szorosan véve teljesíti a Délibáb Képes Naptár profiljának megfelelő elvárásokat, de mindezt könnyed, szórakoztató módon teszi.

 

Podmaniczky már-már dehumanizáló hangneme a paraszti származású cselédségre és annak nevelésére vonatkozóan nem kirívó vagy rendkívüli a korszakban. A nemesség és a parasztság közötti tényleges érintkezés minimális volt e társadalmi viszonyok közt, és az ebből fakadó idegenség és bizalmatlanság csak tovább növelte a távolságot. A Bertold Auerbach Schwarzwälder Dorfgeschichten című kötetének 1844-es megjelenését követő évben Trefort Ágoston a Pesti Hírlapban közölt kritikát a kötetről.11 A falusi történetek műfajteremtő novelláskötete egyik legnagyobb erényének tekintette Trefort azt, hogy ezen új típusú irodalmi szövegek által közelebb kerülhet a művelt olvasó az alsóbb néprétegek megértéséhez és megismeréséhez. Hansági Ágnes értelmezésében:

 

 

Jósika Júlia novellája ebben a kontextusban egy barbár, elmaradott, szenvedő parasztság szükséges felemelésére irányuló üzenetet hordoz. Az elbeszélés végén olvasható szerzői megjegyzés a Délibáb Képes Naptár szövegkörnyezetében magától értetődő módon jelöli ki a sötét tónusú szegénységábrázolás tanulságainak felhasználási körét. A Podmaniczky-szöveg nyilvánvalóvá teszi a naptárszerkesztők azon szándékát is, hogy a parasztság nevelését a földbirtokosok feladatának tekintik – saját jól felfogott érdekükben. A népnevelés fontosságának hangsúlyozására az üzenet várható hasznosulását nézve kevésbé alkalmas médium a Való és költött novelláskötetben való megjelenés, Jósika Júlia mégis benne hagyta az erre vonatkozó szerzői megjegyzést. A történet maga nem mutat be megoldási lehetőségeket, azonban a Délibáb Képes Naptár célkitűzéseihez igazodva túllép a művelt olvasó elborzasztásának szándékán.