A Jósika házaspár 1849 után kétféle áthelyeződésen esett át. Jósika Miklós 1851-es jelképes kivégzése és teljes vagyonelkobzása után nyilvánvalóvá vált, hogy nem térhetnek vissza Magyarországra.1 Hosszú emigrációjuk 1851 és 1864 közti, brüsszeli szakaszára tehető Jósika Júlia aktív írói munkásságának időszaka. A horizontális, Közép-Európából Nyugat-Európába való költözés közben egy, a társadalmi státuszukat érintő vertikális váltás is lezajlott: az arisztokrata házaspár vagyonától megfosztva polgári életmódra kényszerült. Persze Jósika Miklós nem ekkor kezdett el fontos bevételforrásként tekinteni az irodalomra, ez a szemlélet sosem volt idegen tőle; de míg a negyvenes években még a birtokai jövedelmét kiegészítő, peres ügyekre és adósságokra fordítható plusz bevételként tekintett erre,2 Brüsszelben hirtelen fő megélhetési forrássá vált számára. Ekképpen fogalmaz Jósika Miklós Amerikába emigrált barátjához, Fejérváry Miklóshoz írt levelében:

 

 

Ez a társadalmi értelemben vett vertikális átrendeződés maga után vonja, hogy Jósika Júlia publicisztikája és szépirodalmi munkássága is jelentős részben gazdasági szempontok köré szerveződik, hiszen innentől kezdve a Jósika házaspár megélhetését nagy hányadban az irodalmi bevételek biztosították. Hites Sándor Jósika Miklós levelezéséből feltárta, hogy anyagilag sikeresebb brüsszeli éveikben „tízezer frankot meghaladó jövedelmet számolhattak el, hozzávetőleg egyenlő arányban irodalmi működésükből és a csipkekereskedésből”.4

Az élénk belga társasági életnek, illetve a melegen tartott magyarországi irodalmi kapcsolati hálónak köszönhetően írói pályája szempontjából Jósika Júlia sajátosan előnyös pozícióban volt. A 14. századig visszavezethető aszódi Podmaniczky család5 leszármazottjaként a főnemesi születésű nők számára elérhető legjobb oktatásban részesült. Kiválóan beszélt franciául és angolul, így külföldi tartózkodása alatt nyelvi akadályokkal nem különösebben kellett számolnia. Öccse, Podmaniczky Frigyes naplójából kiderül, hogy – a korabeli magyar arisztokrácia életmódját figyelembe véve nem meglepő módon – Jósika Júlia anyanyelve eredetileg a német volt, és csak később sajátította el a magyart más idegen nyelvekkel együtt:

 

 

 

Baranyai Zsolt feltárta,10 hogy Jósika Júlia magyar irodalomról szóló írása még az orosz irodalomtörténeti munkákban is nyomot hagyott: P. I. Feuercsak kijevi professzor 1870-es A magyar irodalom vázlata című esszéjéhez használta forrásként. (1860-ban Jósika Júlia írása egy orosz lapban is megjelent.11) Baranyai részben ennek tulajdonítja Feuercsak hiányos ismereteit Arany Jánosól, akinek Jósika Júlia is méltatlanul kevés figyelmet szentel.12

A Nővilágban megjelent Eredeti Divattudósítás cikksorozata komparatív szemléletének angol, francia és belga divatlapok szolgáltak alapul. Jósika Júlia rendszeresen látogatta a brüsszeli kulturális és művészeti élet jeles eseményeit, ugyanakkor a házaspár intenzív kapcsolatban maradt emigráns és hazai magyar közösségekkel. A szövegek létrejötte tehát jelentős mértékben a vertikális (társadalmi) szerepváltásnak, míg népszerűségük a horizontális (földrajzi) váltásnak köszönhető. A nagyvárosi, poliglott belga közeg, a könnyű hozzáférés angol, német és francia folyóiratokhoz, könyvekhez, illetve a sajtó és levelezés útján életben tartott magyar kulturális kapcsolatok lehetővé tették, hogy kozmopolita szerzői pozícióból a magyar olvasók számára vonzó szövegeket publikáljon. A külföldi tapasztalat mint értéktöbblet novellisztikájában és regényeiben is felfedezhető, publicisztikai munkásságában pedig hatalmas szerepe van a külföldi tudósításnak – elsősorban a divat, a kultúra és a gazdaság témáiban. Kiadott két kevert műfajú kötetet is Közlések a külföldről és Hölgynaptár címmel. Mindkét kötet elsődleges célja a nagyvilág gondosan megválogatott híreit, találmányait, szórakoztató történeteit elérhetővé tenni a magyar olvasó számára. A külföldi hírekhez való hozzáférés a magyar olvasóközönség számára nem pusztán nyelvi kérdés volt. Deák Ágnes Suttogások és hallgatások című könyvéből kiderül, hogy a Legfelső Rendőrhatóság engedélyhez kötötte külföldi kiadványok forgalmazását és terjedelmes tiltólistát állított össze nem árusítható külföldi szellemi termékekről, melyekkel szemben vallási-felekezeti, erkölcsrendészeti vagy politikai aggályok merültek fel. Különös figyelmet fordítottak az 1849-es és az utáni magyar emigránsok írásaira. A nemzetközi postai küldeményeket is ellenőrizték, a tiltott szövegeket elkobozták és megsemmisítették.13 A külföldi publicisztikához való hozzáférés emiatt meglehetősen korlátozott volt.