Az a funkcionális kognitív pragmatikai megközelítés, amelyet William Faulkner 1935-ben megjelent novellájának, a That will be fine-nak1 a vizsgálata során érvényesítünk, szoros kapcsolatban áll a narratíváknak azokkal a konstruktivista, illetőleg posztstrukturalista megközelítéseivel, amelyek a történetekre sokkal inkább mint események (újra)konstrálására, mintsem azok tükrözésére, reprezentálására tekintenek. Ennélfogva a történetek elmondását dinamikus, kontextuálisan lehorgonyzott folyamatként értelmezzük, amelyeknek a különböző társas interakciók biztosítanak keretet (l. Georgakopoulou 2011: 193, vö. még Herman 2009, Zeman 2017, Verhagen 2019). Ahogy már említettük, annak a kérdésnek, hogy a figyelmünk adott módon történő irányításának milyen következményei vannak a megértésünket, szorosan véve a történetek feldolgozását tekintve, a That will be fine esetében az ad különös jelentőséget, hogy annak fiktív történetmondója, habár csak egyet szándékozik elmondani, mégis két történetet oszt meg velünk. Egyfelől arra a történetre irányítja a figyelmünket, amelynek középpontjában az ő, vagyis a hétéves Georgie pénzszerzési kísérletei állnak. Másfelől azonban az anyagias kisfiú karácsonyi történetének hátterében kibontakozik a szoknyavadász, sikkasztásba keveredett Rodney nagybácsinak és az ő erőszakos halálának a története is.