Többen is rámutatnak azonban arra, hogy a nemzetközi és regionális együttműködések óhatatlanul az egységesülés irányába hatnak, és alapvetően megváltoztatják a fordítás interkulturális kommunikációként való felfogását (Koskinen 2000a; Sandrini 2004a, 2010a; Vermes 2003; Schäffner 2001). Sandrini (2010a) részletesen elemzi, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően hogyan változott meg a szakterületek nemzeti kultúrába való beágyazottsága. A különböző szak- és tudományterületek kilépnek a nemzetállami keretekből, és egy önálló, nemzetek feletti kulturális közeget alakítanak ki. A nemzeti kultúra mellett így kialakul egy homogenizált szakmai kultúra is, közös értékekkel, kutatási alapelvekkel, nemzetközi egyezményekkel és szakmai szervezetekkel.

Minél inkább beágyazódik egy szakterület a nemzetközi vérkeringésbe (a jogi szabályozás vagy a nemzetközi együttműködés révén), annál függetlenebb lesz a nemzeti kultúra sajátosságaitól. Ez esetben a fordítási nehézséget nem a fogalmi rendszerek vagy kultúrák közötti különbség okozza, hiszen a fordítás egyazon rendszeren belüli mozgást jelent. A természettudományokban és az orvostudományokban ez a jelenség már igen előrehaladott állapotban van. Kjær pedig több helyen (2014, 2015) kifejti, hogy már a jogi nyelv és a jogrendszer egymástól való függősége is a múlté – és emiatt már a jogi fordítás sem olyan mértékben kötött a nemzeti kultúrákhoz, mint korábban. Šarčević (2018) szerint ettől ugyan még messze vagyunk, de folyamatosan haladunk ebbe az irányba.

E megállapításoknak uniós kontextusban különösen nagy jelentősége van. Koskinen (2001) szerint igen nehéz megállapítani, mi a forrásnyelvi kultúra, ha az adott uniós dokumentumot egy olyan uniós tisztviselő szövegezi angolul, akinek nemzetisége görög, húsz éve él Belgiumban – és amely szöveget utána egy hasonlóan vegyes hátterű másik tisztviselő írja át. Emellett az európai uniós intézmények – és azon belül a fordítószolgálatok – egy önálló, a tagállamoktól független kulturális közeget is kialakítottak, amely a fordító tevékenységét is meghatározza. Ezért Koskinen különbséget tesz az egyes kultúrák – beleértve az EU és a tagállamok – közötti (interkulturális), illetve a tagállamoktól független, EU-kultúrán belüli (intrakulturális) – beleértve az intézményen belüli és az intézmények közötti – fordítás között.

Mivel az önálló kulturális közeg léte nehezen bizonyítható, ezért Koskinen megállapításait is érte kritika (vö. Koskinen 2004). Doktori disszertációmban a fordítás interkulturális kommunikációként való felfogásának cáfolására ezért a jogrendszerekből való kiindulást javasoltam (Fischer 2010d). A jogrendszerek ugyanis kulturálisan beágyazott rendszereknek tekinthetőek, a rendszerjelleg azonban – a jog révén – jobban lehatárolható, mint önmagában a kulturális közeg. Sandrini (2004b) a jogrendszerek és a nyelvek összekapcsolódásának három esetét különbözteti meg: egy nyelv – egy jogrendszer (pl. magyar – Magyarország), egy nyelv – több jogrendszer (pl. német – Ausztria, Németország, Belgium), több nyelv – egy jogrendszer (pl. francia, német, flamand – Belgium). Az Európai Unióra e kapcsolatok mindegyike jellemző, hiszen az uniós jogot 24 nyelv írja le, miközben e nyelvek egy vagy több tagállam jogrendszerét is leírják.

E sokrétű nyelv–jogrendszer kapcsolatok eredményeként a fordítás is több dimenzióban értelmezhető. Mivel nemcsak a jog képezhet önálló fogalmi rendszereket, hanem más területek is (pl. oktatási rendszerek, gazdasági rendszerek vagy éppen az univerzális, természettudományos fogalmak), ezért e modell generálisan alkalmazható a nyelvek és a fogalmi rendszerek közötti kapcsolatok, valamint ezzel összefüggésben a fordítás különböző dimenzióinak elemzésére. Az 1. ábra ezt hivatott bemutatni.

 

 

A (2) eset egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a fordítás nem fogható fel pusztán interkulturális kommunikációként – helyesebb lenne ezt az esetet az alcímben is jelzett módon intrakulturális kommunikációnak nevezni. Ez az uniós kontextus számára azért bír nagy jelentőséggel, mert az EU is kialakította saját fogalmi rendszerét, autonóm jogrendszerét. Mivel az uniós fogalmi rendszert több uniós hivatalos nyelv írja le, ezért olyan terminusok esetében, amelyek ugyanazt az uniós fogalmat írják le, a fordítás egyazon fogalmi rendszeren belül történik. A jogi fordítások tekintetében Somssich (2011: 78) rámutat, hogy e tevékenység nem tekinthető a szó szoros értelemben vett fordításnak, hiszen a forrásnyelvhez és a célnyelv(ek)hez nem kötődnek külön rendszerek – nincs mi között elvégezni a fogalmi megfeleltetést. A fordítás ekkor egy jogfogalmi – ez esetben az uniós – rendszeren belül történik.

A fordítás fogalmát ezért uniós kontextusban sem szabad leszűkíteni két kulturális vagy (jogi) fogalmi rendszer közötti fordításra. Az uniós szövegek fordítása során a fordító számára a nehézséget éppen az jelenti, hogy a kultúraspecifikus (az adott nemzeti kultúrához, jogrendszerhez tartozó) elemek és a homogenizálódott elemek együttesen jelennek meg, azaz az (1) és a (2) eset – sőt ritkább esetben még a (3) eset – szerinti fordítás is megjelenhet egyazon szövegben.