Az eurolektusok egymáshoz és a tagállami hivatalos nyelvekhez való viszonyát az határozza meg, hogy mennyire erős az egyik (az uniós) vagy másik (a tagállami) oldalhoz való igazodás. Ez alapvetően két stratégia, a honosítás és az idegenítés közötti választásként írható le – mind a szövegezés (egy nyelven belül), mind a fordítás (két nyelv között) folyamatában. Míg a honosítás a tagállami konvenciókhoz való igazodást szolgálja, addig az idegenítés a tagállami konvencióktól való távolodással jár, és egyre egységesebb eurolektusok irányába hat. Minderre több tényező is hatással van: milyen szövegműfajról van szó, milyen távol van az adott nyelv a forrásnyelvtől, mikor csatlakozott a tagállam, milyen mértékű a francia vagy az angol nyelv hatása, a tagállamot milyen nyelvpolitikai és jogi hagyományok jellemzik.

Az idegenítés és a honosítás közötti választás azonban nem egyszerűsíthető le egyetlen döntésre – a szöveg(műfaj), a szintaxis, a morfológia, a frazeológia és a terminológia szintjén különböző lehet a döntés. Az eurolektusokról való gondolkodás egyik nagy kérdése, hogy mennyire indokolt az idegenítés, mekkora lehet vagy legyen az eltérés a tagállami standard nyelvtől. Míg a terminológia és a műfaji keretek esetében indokolt lehet e stratégia, addig a frazeológia és a szintaxis esetében kevésbé. E komplex döntések tudatosítását nagyban nehezíti az a tény, hogy a megnevezések a szakirodalomban és az útmutatókban sem egységesek. Az uniós gyakorlat nem mindig követi a tudomány fejlődését – a tudományos eredmények (és főként a jelenségek tudományos elnevezése, úgymint honosítás, idegenítés, uniós terminus, műfajalapú megközelítés) gyakran nem épülnek be az uniós útmutatókba. Ennek hátterében azonban éppen az állhat, hogy maga a szakirodalom sem egységes.

Jelen kötetben e téma komplexitására kívántam rávilágítani. Rendszereztem és részletesen elemeztem az európai uniós joghoz és többnyelvűséghez kapcsolódó alapfogalmakat, ami az eurolektusokat vizsgáló, különösen a korpusznyelvészeti kutatások megbízhatóságát növeli. Első ízben vizsgáltam meg tételesen a fordítástudomány alapfogalmait az európai uniós kontextus hatásának tükrében, ami a fordítástudomány számára ad többletértéket. Az eurolektusokat vizsgáló terminológiai kutatásokhoz kívántam hozzájárulni azzal, hogy rámutattam a fogalomalapú megközelítés fontosságára, önálló sajátosságként tárgyaltam a terminológiai sajátosságokat, és felvázoltam egy lehetséges elméleti keretet e kutatásokhoz. Mindezek a kutatási eredmények a nemzetközi kutatások számára is relevánsak lehetnek.

A hazai kutatásokat kívántam előmozdítani azzal, hogy feltártam az európai uniós szaknyelvi nyelvváltozat leírására szolgáló megnevezéseket, elemeztem a használatból adódó problémákat, és a nemzetközi definícióval összhangban javaslatot tettem az eurolektus fogalmának bevezetésére a magyar szakirodalomba. Emellett feltártam és rendszereztem az uniós szövegezést és fordítást szabályozó uniós útmutatókat és kiadványokat, valamint a jelenségek megnevezésével kapcsolatos problémákat. Első alkalommal összesítettem és csoportosítottam az eurolektusok vizsgálatára irányuló nemzetközi és hazai kutatásokat, különös tekintettel az intézményi fordítások és a jogi fordítások kutatására, valamint a korpusznyelvészeti kutatásokra. Végül rendszereztem magyar nyelven az eurolektusok szövegszintű, szintaktikai, frazeológiai és terminológiai jellemzőit, különös tekintettel a jogi eurolektus sajátosságaira.

Jelentősége ellenére az eurolektusok kutatása egészen a kétezres évekig nem tartott számot a kutatók érdeklődésére – sem a fordítástudományban, sem más tudományterületen. A kutatások csak a kétezres években indultak meg, először főként leíró, kis kutatások formájában, amelyeket később a korpusznyelvészeti kutatásoknak köszönhetően nagyobb empirikus kutatások is követtek. A kutatásokat ma egyenetlenség jellemzi, mind a nyelveket, mind a műfajokat, mind a vizsgált sajátosságokat illetően. A tagállamok egy részében folyamatos, nagyszabású kutatások indultak. Ebben leginkább Lengyelország jár elöl, aminek hátterében Łucja Biel áll, akinek kutatásai ma alapvetően dominálják e területet. Újdonság, hogy a műfajt tekintve a jogi aktusok – és különösen az irányelvek – vizsgálatáról a hangsúly fokozatosan más műfajokra (honlapokra, ítéletekre, jelentésekre) is áttevődik.

Az alábbiakban javaslatot teszek további, lehetséges kutatási irányokra: