A kiválóság mérése messzire vezet, nem csak a tudományterületi eltérések miatt. Az egyes kutatói helyzetekben és életszakaszokban különböző idő jut a kutatásokra: van, aki egyetemen tanít, van, aki közéleti szerepet vállal, tudományszervezésben vesz részt, van, aki az iparban is dolgozik, és van, aki a családjával tölt jelentős időt, így óhatatlanul kevesebb ideje jut kutatómunkára. A társadalom számára ezek a tevékenységek fontosak, ennek ellenére abban általában konszenzus van (én is úgy gondolom), hogy a „kiválóságban” (a pályázati döntések vagy az előmenetel során) nem szabad megalkudni.

Ugyanakkor a kiválóság eldöntésében nagyon óvatosan kell bánni a kifejezetten számszerű – összesítő – mutatókkal. A minimumkövetelmények lényegesek: aki nem írt kiváló cikkeket (egyes területeken első/utolsó szerzőként), akit nem hivatkoztak (területtől függő számban) színvonalas helyeken, az elbukik a megmérettetésen. De ha valaki ezeket teljesíti, akkor az egyéni összképet kell nézni.

Véleményem szerint az MTA doktora cím habitusvizsgálata a tudományos kiválóságot általában jól méri. Fontos megjegyezni, hogy egyetlen területen sem egyetlen szám szolgáltatja a döntés alapját, hanem elvárás több szempont szerint egy minimális szint feletti teljesítés, amelynek elérése esetén egyedi szakmai mérlegelés alapján születik a döntés. (A habitusvizsgálat kidolgozásában a tudományos bizottságokon és az osztályokon keresztül a csaknem 18 ezres köztestület képviselői vesznek részt, akiknek jelentős része egyetemi oktató.)

Lásd Gselmann Eszter és Solymosi Katalin A felsőoktatás diverzitásának növeléséhez alapvető szemléletváltásra van szükség című cikkét jelen szám 1451–1476. oldalain.

A kutatás-fejlesztés szűk keresztmetszete általában a kutató ember, a humánerőforrás. A vezető kutatóvá válás a diploma megszerzése után általában több mint két évtizedet vesz igénybe. Megfelelő életpályamodell kell ahhoz, hogy kutatóink kitartsanak a tudományos életpályán, és – ha megszakításokkal is – itthon maradjanak. Nemzetközileg beágyazott területeken lehetséges ugyan már elismert kutatókat hazánkba csábítani (ez fontos és támogatandó is), de a jelentős kutatási hagyományokkal rendelkező Magyarországon elsősorban a – nemzetközi tapasztalatot is szerzett – hazai kutatókra kell támaszkodni.