A felsőoktatási modellváltás kapcsán, a vitafórumban Bódis József által jegyzett írásban közöltekkel (Bódis, 2021), illetve a kormányzat 2014–2020 időszakra megfogalmazott tudománypolitikai stratégiájának alapelveivel (Magyarország Kormánya, 2013) egyet lehet érteni, hiszen a megfogalmazott átfogó intézményfejlesztési célok elérésével és a felsőoktatás hatékony működtetésével már régóta adós a mindenkori kormányzat. Azonban, mint oly sok minden mással kapcsolatban is, az „ördög” vagy pozitívabban fogalmazva a „siker kulcsa” a részletekben, azok kidolgozásában és a hangzatos alapelvek alkalmazásában van. Az intézményfejlesztési koncepciókban megjelenő egyetemeken zajló kutatás és oktatás minősége nem elválasztható a rendelkezésre álló kutatói és oktatói „emberanyag” minőségétől (Kollár, 2021). Ez a látszólag triviális felvetés véleményünk szerint kevéssé vagy többnyire csak burkoltan jelent meg eddig a legtöbb intézményfejlesztési koncepcióban. Bár egyre-másra látjuk, hogy az egyes rangsorokban elfoglalt pozíciók tekintetében több egyetem egyre „jobban teljesít” (Telcs et al., 2020), azonban az egyetemek teljesítményének, oktatási kapacitásának kulcsa a humánerőforrásokkal való bölcs gazdálkodás, a kompetens és versenyképes kutatói-oktatói réteg megtartása és további erősítése, ami nem képzelhető el kiszámítható és vonzó életpályamodell(ek) bevezetése nélkül, amelyek kulcseleme a jelenlegi bérek jelentős mértékű emelése. A szerzők – akik a felsőoktatás aktív résztvevői – a jelen írásban a személyes véleményüket és tapasztalataikat foglalják össze.