A cikk elemzi a közepes jövedelmi csapda elméletek főbb megállapításait, és amellett érvel, hogy a valós gazdasági-társadalmi előrehaladást nem lehet a jövedelmi mutatókkal mérni. Ezért új elméleti megközelítésre tesz javaslatot, amely alkalmasabb lehet a fejlettségi szint mérésére. Majd néhány kiválasztott tudás- és társadalmi mutató segítségével közelítő leírást ad a magyar gazdaság és társadalom fejlettségi állapotáról a V4-országok között, illetve az EU27 átlagához és Ausztriához viszonyítva. Összefoglalásként javaslatot tesz arra, hogy a magyar gazdaság és társadalom hogyan kerülhetné el a közepes fejlettségi csapdába kerülést.

 

 

The paper analyses the key findings of the middle income trap theories, and argues that it is not possible to describe real economic-social progress with income based indicators.

 

 

 

 

 

 

A fejlődés-gazdaságtannal foglalkozó elemzők a kétezres évek elején figyeltek fel arra, hogy egyes országok, amelyek egyenlő egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) szintről indultak, egy idő után eltérő úton haladtak tovább. Egyes országok gazdasági növekedése lelassult, esetenként stagnált, másoké viszont gyors növekedésnek indult. A Világbank két szakértője, Indermit Gill és Homi Kharas először 2007-ben megjelent tanulmányában használta a ’közepes jövedelmi csapda’ (middle income trap) fogalmat (Gill–Kharas, 2007). Kelet-Ázsia országainak gazdasági fejlődési útjait elemezve azt tapasztalták, hogy a csapdahelyzet elkerülését az endogén, a belső erőkre összpontosító, az innovációt és a tudásberuházásokat választó gazdaságfejlesztési modell tette lehetővé. Ez megnyilvánult a szabadalmak rohamosan növekvő számában is. A téma iránti érdeklődés megélénkült a 2008–2009 évi válság után. A két szerző is visszatért a témára, és új tanulmányt készített (Gill–Kharas, 2015), amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a világ lakosságának háromnegyede közepes jövedelmű gazdaságokban él, és mégsem sikerült egy olyan növekedési elméletet kidolgozni, amely segítené ezeket az országokat abban, hogy átlépjenek a magas jövedelmű országok csoportjába. Abban megegyeztek az elemzők, hogy az alacsony bérekkel való versenyzés a külföldi tőkebefektetésekért gátolja, a helyi innováció pedig támogatja a magasabb szintre lépést. Mások (Agénor et al., 2012) a közepes jövedelmi csapdába kerülést az egy főre jutó GDP stagnálásával és a gazdasági növekedés lassulásával jellemezték, okát pedig a termelékenység csökkenésében látták. Megoldásként a modern infrastruktúra kiépítését, a tudásba való beruházást és a helyi innováció erősítését javasolták. Az Ázsiai Fejlesztési Bank szerzői (Felipe et al., 2014) már azt is felvetik, hogy jó-e a közepes jövedelmi csapdahelyzet elemzésére használt módszertan. Meg kell jegyezni azt is, hogy az elemzők nem tudtak megegyezni arról sem, hogy mely GDP/fő értéken való megrekedést és mekkora GDP-lassulást kell közepes jövedelmi csapdahelyzetnek tekinteni, és jók-e ugyanazon értékek minden országra. De az is probléma, hogy az elemzések megmaradtak a GDP alakulásának elemzésénél. Ennek a szemléletnek a legfőbb gyengesége, hogy a GDP olyan pénzügyi mutató, amely a környezetre káros folyamatokat, például környezetszennyező beruházásokat vagy a társadalmi problémák megnövekedésével is kapcsolatba hozható börtönépítést is eredménynek tekinti. Úgy fogalmazhatnánk, hogy a GDP növekedése negatív társadalmi-környezeti externáliák mellett is megvalósulhat. Természetesen igaz ez az egy főre jutó GDP-mutatóra is. De azért is félrevezető a GDP-mutató, mert növekedhet úgy, hogy a növekedést egy országon belül csak néhány régió alapozza meg, míg mások lemaradnak. E mögött a fejlettségi szintek különbségei húzódnak meg. A GDP és az egy főre jutó GDP tehát pénzügyi növekedést mér, amely nem biztos, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés mértékét is objektíven tükrözi. Ezért indokolt, hogy ne csak a közepes jövedelmi, hanem a közepes fejlettségi csapdahelyzetbe kerülés jelenséget és annak okait más mutatókra alapozva is vizsgáljuk, és például összefüggésbe hozzuk a nemzeti vagyon alakulásával.

 

 

A közepes fejlettségi szintet mérni talán még nehezebb, mint a közepes jövedelmi szintet. Különböző nemzetközi elemzések mérik az emberi és társadalmi fejlettséget. Ismert a United Nations Development Programme (UNDP, Az ENSZ Fejlesztési Programja) emberi fejlődési indexe (Human Development Index), amely harminc éve 170 országban vizsgálja a képzettségi szintet, a jövedelmi különbségeket, a várható élettartamot és az egyéb, úgynevezett emberi fejlődési mutatókat. Michael E. Porter, Scott Stern és Michael Green megszerkesztette a társadalmi haladás indexet (social progress indicator), amely az alapvető emberi szükségletek kielégítésének szintjét, a jólét1 mértékét és a társadalmi lehetőségeket méri összesen ötven mutatóval (URL1).

 

 

A kiválasztott mutatók értékét a V4-országokra és Ausztriára, illetve, ha rendelkezésre áll, az EU27 átlagára hasonlítjuk össze. Ausztriát azért választottuk, mivel egyrészt erősek a történelmi-gazdasági kapcsolataink, másrészt Ausztriát szokta a gazdaságpolitika behozandó célállamként megjelölni. Továbbá, ahol elérhető, ott megadjuk a dél-koreai adatokat is, mivel ez az a mintaország, amely elkerülte a közepes fejlettségi csapdahelyzetet. Az állapotmutatók közül a gazdaság két tudásalapú ágazatában foglalkoztatottak arányát és két oktatási-képzési helyzetet bemutató, továbbá egy, a tudásteremtés eredményét tükröző mutatót választottunk. Végül egy, a humán vagyon egészségi állapotával összefüggő adatsort vizsgálunk. A kiválasztott mutatók valamennyien kiemelkedően, bár nem kizárólagosan fontosak a gazdasági-társadalmi fejlődés, azaz a közepes fejlettségi szintre szorulás elkerülése szempontjából.

 

 

Az 1. táblázatban azt látjuk, hogy az EU-átlaghoz és Ausztriához viszonyítva Magyarországon alacsony a tipikusan tudásalapú, tudományos és műszaki ágazatban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottból, ami arra utal, hogy kicsi az ilyen munkahelyek száma. Az is figyelemre érdemes, hogy a vizsgált időtávon nálunk nőtt a legkevésbé az ilyen munkahelyek száma, pedig a tudással való versenyzés fontos feltétele lenne, hogy egyre több tudásalapú munkahely jöjjön létre.

 

 

A 2. táblázat azt bizonyítja, hogy bár 2010-ben a tudásintenzív szolgáltatásokban foglalkoztatottak arányát tekintve Magyarország a vizsgált országok között jó pozícióban volt, az ilyen munkahelyek létrejötte lelassult. 2010-ről 2019-re egyedül Magyarországon csökkent a tudásintenzív szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya. A tudásintenzív munkahelyek számának alakulása nyilván függ a mindenkori gazdaságpolitikától, attól, hogy az milyen ágazatok, tevékenységek meghonosodását ösztönzi. De függ attól is, hogy mit tesz azért, hogy a szükséges tudás rendelkezésre álljon.

 

 

A 3. táblázat adatai szerint bár a tudásteremtő felsőoktatásban részt vevők aránya az össznépességben valamennyi vizsgált országban csökkent, a magyar csökkenés a legnagyobb, és 2018-ban3 a legalacsonyabb értéket mutatja a vizsgált országok között. Mint korábban említettük, Dél-Korea azzal került be a fejlett országok közé, hogy kialakította az erős helyi tudásszektort, beleértve ebbe az erősen támogatott felsőoktatást, és, mint később látni fogjuk, a kutatás-fejlesztést is. A tudásvagyon állandó szinten tartásának fontos területe a felnőttképzés. A felnőttképzés feladata lenne például a digitális tudás vagy a nyelvtudás fejlesztése, mivel mindkettő feltétele a társadalmi-gazdasági fejlődésnek.

 

 

Az 1. ábrán azt látjuk, hogy bár Magyarország a V4-országok között nincs rossz pozícióban a felnőttképzésben részt vevők aránya tekintetében, de az EU-átlaghoz és Ausztriához képest jelentős az elmaradása. Ez pedig gyors változások esetén, amelyek korunkat jellemzik, jelentősen akadályozhatja a gazdasági szerkezet modernizációját. A tudásteremtés eredményeit méri a bejelentett szabadalmak száma is.

 

 

A 2. ábra, amely csak a magyar adatokat tartalmazza, 2018-ra jelentős, a 2010-es értékhez képest 37%-os csökkenést mutat a nemzeti úton tett hazai szabadalmi bejelentések számát vizsgálva. Kisvállalati vélemények szerint ennek egyik oka, hogy a mikro- és kisvállalati körben a szabadalmaztatás, illetve a szabadalmak fenntartása nehezen finanszírozható költséget jelent. Természetesen a kevesebb megszülető új találmány is okozhatja ezt a tendenciát.

 

 

A vizsgált fejlettségi mutatók azt bizonyítják, hogy a magyar pozíciók legtöbbször még a V4-ek között is gyengék, és a „célország” Ausztriához vagy az EU27-átlaghoz viszonyítva jelentős lemaradást mutatnak.

 

 

A humán vagyon mindenkori állapotát befolyásolja a fejlesztését támogató befektetések nagysága. Ezen mutatók közül néhány oktatási és kutatás-fejlesztési, valamint egészségügyi ráfordítási mutató értékének alakulását vizsgáljuk. Ezek a következők: oktatási ráfordítások az oktatás szintje szerint, kutatás-fejlesztési ráfordítások országos szinten euró/fő értékben, a GDP százalékában és a felsőoktatásban, valamint az egy főre jutó egészségügyi kiadások. Ezek a dinamikus mutatók – bár időbeli eltolódással – jelentősen befolyásolják a jövőbeli állapotváltozók értékét.

 

 

 

A 6. táblázat alapján azt látjuk, hogy mindkét érték esetén, mindkét évben másodikak vagyunk a V4-ek között, viszont az EU-átlaghoz és Ausztriához képest jelentős a lemaradásunk. Ismét fel kell figyelnünk a dél-koreai adatra, amely még az EU27-átlagot is jelentősen meghaladja.

 

 

A 3. ábra szerint a felsőoktatásban Magyarország fordított 2019-ben a legkevesebbet kutatás-fejlesztésre a vizsgált országok között. Az EU27 átlagától és Ausztriától mért távolság különösen jelentős.

 

 

Magyarország a V4-ek között 2010-ben még a harmadik helyen volt, 2018-ban azonban már az utolsó. Az osztrák értékhez képest viszont mind a négy ország messze le van maradva. Amint azt a 4. táblázatban láthattuk, Magyarország 2018-ban a várható élettartam tekintetében is az utolsó helyen van a V4-országok között. Ausztria pedig mind a négy V4-es országot messze megelőzi. A bemutatott ráfordítási mutatók alakulása azt bizonyítja, hogy a közepes fejlettségi csapdába kerülés általában a humán vagyonba és különösen a tudásba történő beruházások alakulása tükrében nem kizárható.

 

 

A cikk arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a közepes jövedelmű csapdába kerülés esélyének a GDP- és a GDP/fő mutatók alakulásával való mérése nem ad elég átfogó és objektív képet a gazdasági-társadalmi fejlettségről. Éppen ezért további, a fejlettség különböző területeit is leíró mutatók értékét is célszerű kiszámítani. Közöttük különösen fontosak a humán vagyon jellemzői, illetve a rendelkezésre álló tudásalapú munkahelyek aránya. A fejlettséget leginkább jól megragadó mutatóegyüttes kimunkálása további kutatómunkát igényel. A fejlettségi szint megragadását segítené továbbá a nemzeti vagyon mérési módszertanának kidolgozása és annak vizsgálata, hogy hogyan lehetne jól modellezni a növekedés és a nemzeti vagyonnal mért fejlődés időbeli együtt mozgását, illetve esetenként ellentétes alakulását. Azonban néhány fontos irányt már az eddigi kutatások alapján is kijelölhetünk. Ezeket látjuk a 4. ábrán.