A törvényhozói funkció problémája viszonylag gyorsan és érthetően vázolható, ha az európai felvilágosodás és romantika egy-két meghatározó szövegének elemzését egy-egy paradigmatikusként számontartott hazai példa keretezi. Így az alább következő, meglehetősen elnagyolt és tentatív fejtegetésben a téma klasszikusainak (Rousseau, Kant és Shelley) elemzését egy „modern” és egy „romantikus” hazai költő (Kosztolányi és Petőfi) néhány írásának futólagos tárgyalásába ágyazom. Ezt a kontextualizálást különösen az indokolja, hogy a honi költészet e meghatározó alakjai olykor maguk is szinte tálcán kínálják a fenti értelmezést, megelőlegezve, sőt már-már előírva egy olyan történeti olvasatot, amely néhány ponton, úgy tűnik, újragondolásra vagy finomításra szorul.