Tárgyukat és módszerüket tekintve is jelentős monográfiák szerzője, gyűjteményes kötetek szerkesztője. Dolgozatainak jelentős hányadát nívós hazai és külföldi szaklapok közölték. Az európai etnológiában úttörő módon, számítógépes programmal megvalósított klaszteranalízis nyomán rajzolta meg a magyar népi kultúra térbeli tagolódását, jelölte ki a műveltségi javak és a tájnyelvi elemek földrajzi elterjedése alapján körvonalozódó régiók határait (A magyar népi kultúra regionális struktúrája I–II. Budapest, 2011, The Regional Structure of Hungarian Folk Culture. Münster–New York, 2017). Ezért a munkájáért részesült 2014-ben Akadémiai Díjban. Egyetemi oktatómunkát 1986 óta végez rendszeresen, többségében az ELTE BTK Néprajzi Intézetében, mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben. Az ökológiai antropológia elméletét és módszertanát mutatja be az Elefánt a hídon című kötet (L’Harmattan, 2004), melynek lényegét rendszeresen előadja az ELTE Európai Etnológia néven működő doktori programjában. Jeles tanítványai révén már alakul iskolateremtő hatása is.

Felelős szakmai közéleti tisztségek egész sorát látja el (közgyűlési képviselő, a Néprajztudományi Bizottság társelnöke, az MTA Jelölőbizottság tagja), nemzetközi kapcsolatrendszere kiváló (az IUAES nemzeti bizottságának titkára, korábban a Man and Biosphere nemzeti bizottságának tagja). Maradandó eredményeket felmutató kutató, a szakterület kiemelkedő személyisége, akinek teljesítménye nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő.

Évtizedekig irányította és eredményes befejezéshez juttatta az 1950-es évektől húzódó Csokonai kritikai kiadást. Két nagymonográfiát is szentelt a költő pályájának, valamint a Csokonai-életmű átfogó és új kronológiájának feladatát végezte el, ami egyúttal az elektronikus kiadás megalapozása is. Az ő nevéhez fűződik többek között a korszakbeli folyóiratok (Orpheus, Magyar Museum) kritikai igényű újrakiadása, Kazinczy kéziratos hagyatékának feldolgozása. Számos tervmunka, pályázat irányítása mellett páratlanul eredményes tudományszervező: hét doktorandusza szerzett fokozatot, kutatócsoportok munkáját irányítja évtizedek óta, konzorcium vezetője, éveken át az MTA Textológiai Munkabizottságának elnöke. Kivételes érdemeket szerzett elektronikus kritikai kiadások kezdeményezésével, szervezésével, irányításával, tehát textológiai teljesítménye nemcsak mennyiségi mutatók szerint egyedülálló, hanem túlzás nélkül állítható, hogy tudománytörténeti fordulatot hozó súlya is kiemelkedő. Az egész koncepciót ő dolgozta ki, s az elkészült elektronikus kötetek (egyebek közt Csokonai, Kazinczy) minden munkafázisában meghatározó szerepet vállalt. Tudománymetriai mutatói is imponálóak: 3 monográfia, 56 szövegkiadás (könyv), 95 tanulmány, több mint ezer hivatkozás.

Ő újította meg, helyezte funkcionális elméleti alapokra a magyar helynév-tipológiát, kiegészítve a modellelmélet bevonásával. Ez az elemzési mód a magyar helynévkutatásban mind történeti, mind az újabb kori nevek vizsgálatában itthon és a határon túl is általánossá vált. Nevéhez kötődik az a magyar nyelvtörténet szempontjából kiemelkedően fontos vállalkozás, hogy teljes körű feldolgozás alá vette a korai ómagyar kor zömmel tulajdonneveket tartalmazó, eddig feldolgozatlan szórványemlékeit. Kidolgozta a helynévtörténeti adatok térinformatikai alapú kezelésének módszertanát és a helynév-rekonstrukció módszerét is, igazolva, hogy érdemi új kutatási eredmények érhetők el. Kiemelendő könyvei: Helynevek nyelvi elemzése. 19931, 20072, A Tihanyi Alapítólevél mint helytörténeti forrás, The History of Hungarian Toponyms (Hamburg). Eredményesen működő kutatócsoportot hozott létre tehetséges tanítványaiból 2003-ban (MTA–DE Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport): az ő fokozatszerzésük és önálló kiadványaik jelzik vezetőjük erényeit. Alapítója a Helytörténeti Tanulmányok c. folyóiratnak és a Helytörténeti adatok az ómagyar korból c. sorozatnak. Több ERIH-besorolású folyóirat szerkesztőbizottságába kapott meghívást. Párját ritkítóan eredményes egyetemi oktató, kitűnő szervező, tudományos közéleti feladatvállalása is kiemelkedő (hazai és külföldi szervezeti tagságok).

Kontra Miklós a Labov-féle variációs szociolingvisztika magyar nyelvtudományban való meghonosításának és művelésének kiemelkedő, nemzetközileg ismert és elismert alakja. Oroszlánrészt vállalt a magyar élőnyelvi kutatások szociolingvisztikai szemléletű megszervezésében, a munkatársak kinevelésében, megalapozva az első folyamatosan működő, a magyar nyelvterület egészére kiterjedő szociolingvisztikai kutatásokat. Munkássága révén megkezdődtek és kiemelkedő eredményeket hoztak a magyar nyelv empirikus, élőnyelvi vizsgálatai, egyúttal termékeny elméleti és módszertani újítást eredményezve a magyar nyelv tudományos leírásában. Három nagy szociolingvisztikai kutatás szervezése és vezetése kötődik nevéhez: A magyar nyelv a Kárpát-medencében a 20. század végén, a Magyar nemzeti szociolingvisztikai vizsgálat és a Budapesti szociolingvisztikai interjú. A szerkesztésében és társszerzőségében megjelent Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori Magyarországon (2003), Szeged nyelve a 21. század elején (2016), illetve a tőle jegyzett Hasznos nyelvészet (2011) című kötetek fontos kutatási eredményekkel szolgálnak – nem csak nyelvtudományi szempontból. Kutatásainak része a nyelvi jogok és a nyelvpolitika, a kisebbségek, a nyelv és oktatás témaköre. Iskolateremtő személyiség. Kiterjedt nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkezik, számos nemzetközi kutatás résztvevője, nemzetközi folyóirat szerkesztőségi tagja. Kutatási eredményei jelentős nemzetközi fórumokon jelennek meg, mérhető hatást keltve.

Matematikai nyelvészként foglalkozott mondattannal (X-vonás elmélet), hangtannal (Formal Phonology. Routledge, 2018) és jelentéstannal (Semantics/Szemantika. Springer–Typotex, 2018), továbbá számos olyan, a nemzeti kultúrkincs digitális korszakba való átmentésében elkerülhetetlen problémával, mint az írásfelismerés, a keresőmotorok és a Wikipédia koherenciája. Iskolaalapító, a HLT kutatócsoportnak kiemelt szerepe van a nyílt forráskódú nyelvtechnológia meghonosításában. Az itt létrehozott Hun* eszközlánc (HunTag, HunChunk, HunNER, HunSpell, HunPOS, HunMorph) és korpuszok (WebCorpus, Hunglish) több mint ezer hivatkozással és több millió letöltéssel a nemzetközi kutatás vér­áramába is bekerültek.

A Boston University külső kutatója (research associate), korábban vendégkutató (visiting scholar) a Rice, MIT, Harvard egyetemeken. Több jelentős ipari rendszer megalkotója, két szabadalom, négy monográfia és több mint száz referált publikáció szerzője, ismert független hivatkozásainak száma a 2700-at közelíti, h-indexe 26.

Kornai András a számítógépes nyelvészet legkiválóbb aktív hazai művelője, akinek mind nemzetközi elfogadottsága, mind jelenlegi hazai kisugárzása elismerten páratlan. Szakterülete az információs társadalom különböző irányú kiterjedése kapcsán egyre nagyobb fontosságú.

Giampaolo Salvi a romanisztika nemzetközileg elismert kutatója. Az olasz nyelvtan területén figyelemre méltó eredményei születtek (infinitívuszos mondatok szerkezete, személyes névmások szintaxisa, főnévi csoportok szerkezete). Eredményei beépültek a háromkötetes, Lorenzo Renzivel közösen szerkesztett olasz leíró nyelvtanba. Fontos nyelvtörténeti megállapításai születtek a segéd­igék története és az újlatin nyelvek szórendje tekintetében. Figyelemre méltó nyelvtörténeti eredményei vannak a klitikumok és a segédigék története terén. Fontosak a klasszikus latin és a vulgáris latin mondatszerkezeteinek összehasonlítása terén tett megállapításai. Kiemelkedő munkákat írt a galego-portugál és az ófrancia szintaxisra vonatkozóan is. 2013-ban az 1583-ban alapított firenzei Accademia della Crusca Giampaolo Salvit tagjává választotta, 2017 óta pedig az Academia Europaeának is tagja. Eredményei elismeréseként Galilei-díjjal tüntették ki.

Munkássága három területen folyik: a Középkori Magyarországi Latinság Szótárának készítése egy összeurópai program részeként. Az öt évszázad magyarországi írásbeliség thesaurusának egyes szócikkei tanulmányoknak, illetve több esetben monográfiának is beillenek. Honi, valamint határon túli levéltárakban és a Vatikánban folytatott kutatásainak eredményét számos szövegkiadásban tette közzé, cikkek és könyvek formájában. E munkái jelentik az alapot ahhoz, hogy meg tudja írni az Árpád-kor eszmetörténetét. Minden munkájában igyekszik az anyagot a római kortól a középkor végéig figyelemmel kísérni. Több végzett és végzés előtt álló doktori hallgatója volt és van. Oktatási tevékenységét kutatásaival azonos értékűnek tartja.

Legnagyobb hatást tipológiai munkásságával gyakorolta szaktudományára. Mestere, Joseph H. Greenberg példáját követve tett máig érvényes és rendszeresen hivatkozott megállapításokat. Megkerülhetetlen szerzője számos könyvnek és tanulmánynak, amelyek a nyelvi univerzálékkal, illetve egyes nyelvtani jelenségek tipológiai megközelítéseivel az egyeztetés, az esetek, a reduplikáció, a határozottság, a klitikumok kérdéseivel foglalkoznak.

A Cambridge University Pressnél megjelent Introducing Language Typology című tankönyve az egyik legjobb ebben a témakörben. Morfológiai és magyar nyelvészeti tanulmányokat is közölt, nyelvelméleti munkássága is jelentős.

Szabolcsi Anna a szemantika és a szintaxis kiemelkedő kutatója. Felismerései a nyelvészet több területén meghatározóak: a munkáira való hivatkozások száma több ezer. Szemantikai eredményei elsősorban az információs szerkezet, a topik és a fókusz jelentéstana, valamint a kvantifikáció területén alapvetőek. Szintaktikai eredményei új irányt szabtak a főnévi kifejezés szerkezetére vonatkozó nemzetközi kutatásoknak, hasonlóan utat mutatóak a főnévi kifejezés specifikusságával kapcsolatos kutatásai is. Eredményei a magyar nyelvészet terén is megkerülhetetlenek. Kapcsolata a magyarországi nyelvtudománnyal folyamatos. A szemantika vezető nemzetközi folyóirata, a Journal of Semantics társszerkesztője.