Ezt követően intenzív kutatás indult meg világszerte az ismeretlen kórokozó azonosítására. Harvey Alter és munkatársai, a National Institutes of Health-ben (NIH, Bethesda, MD, USA) nagyszámú szérummintát gyűjtöttek össze non-A, non-B hepatitisben szenvedő betegektől. 1984-ben igazolást nyert, hogy a non-A, non-B hepatitisért nem egy, hanem legalább két fertőző ágens felelős, a később azonosított HCV és a hepatitis E virus (HEV) (Tabor et al., 1984). A HCV azonosításában az áttörést a Chiron gyógyszercég, Michael Houghton vezette munkacsoportjának munkája hozta kollaborációban, melynek eredményét 1989-ben a Science című folyóiratban közölték (Choo et al., 1989). Ezen munka során a Center for Disease Controlban (CDC, Atlanta, GA, USA) dolgozó és a közleményben társszerző, Dan Bradley által fertőzött csimpánzszérumot használtak kiinduló anyagként, melyből a nukleinsavat kivonták, és a DNS-fragmenteket analizálva, igen innovatív molekuláris módszert alkalmazva azonosították az addig ismeretlen fertőző ágenst, melyet hepatitis C-vírusnak (HCV) neveztek el (Choo et al., 1989).

A HCV „születését”, illetve „névadását” tehát 1989-hez köthetjük. Az így már azonosított vírus részletes vizsgálata, az egyes strukturális és nem strukturális gének azonosítása széles körben megindult. Ezen „harmadik fázisban” úttörő szerepe volt Charles Rice-nak és munkatársainak (Washington University., St. Louis, MO, USA). A feltárt vírusszekvencia ugyanis még nem jelentette, hogy ismerjük az egyes virális gének, valamint a vírusproteinek szerepét (Kolykhalov et al., 1997). Ezen munkák eredményeként strukturális és nem strukturális géneket, valamint fehérjéket azonosítottak. Több munkacsoport igazolta például az ún. core komponens és a máj zsíros elfajulásának összefüggését (Barba et al., 1997), a vírusreceptorok jelentőségét, a proteázok és polimerázok szerepét a HCV szaporodásában. A számos laboratóriumban folyó kutatások következményeként a vírus teljes replikációs mechanizmusa feltárult, és ez alapját adta a jelenlegi modern, ún. direkt ható antivirális szerek (direct acting antivirals, DAA) terápiás alkalmazásának.

A HCV azonosításának igazi jelentőségét akkor értjük meg, ha áttekintjük, mit is jelent a beteg számára a HCV-fertőzés és az okozott krónikus gyulladás, a krónikus hepatitis C, mely jelenleg mintegy 71 millió embertársunkat érint világszerte.

Az ún. hepatotrop vírusfertőzés (HAV, HBV, HCV, HDV, HEV) következményeként diffúz májgyulladás alakul ki a fertőzöttben, annak súlyos vagy kevésbé súlyos tüneteivel, gyakran sárgasággal, laboratóriumi eltérésekkel. A heveny fertőzés lezajlását követően a betegek jelentős része meggyógyul. Sajnálatosan azonban egyes betegek nem szabadulnak meg a vírustól, és bennük krónikus gyulladás alakul ki. Ennek veszélye, hogy a betegség előrehalad, májzsugorba, cirrózisba mehet át, melynek talaján akár elsődleges májrák is kialakulhat. A fenti vírusok eltérő gyakorisággal okoznak krónikus májgyulladást, a HAV és a HEV nem (vagy csak nagyon ritkán, immunoszuppresszált betegekben), a HBV mintegy 10%-ban, míg a HCV fertőzést követően 80%-ban alakulhat ki krónikus májgyulladás. Enyhíti a képet, hogy a krónikus hepatitis C többnyire enyhébb, elhúzódó lefolyású (húsz-harminc év), így csak igen lassan vezet cirrózis és májrák kialakulásához. Igen nagy probléma viszont, hogy míg a HBV-fertőzést vakcinációval megelőzhetjük, a HCV ellen nem rendelkezünk oltóanyaggal.

A krónikus hepatitis C kezelésére évtizedeken át az interferon, majd az interferon+Ribavirin kezelést alkalmazták, mellyel a betegek kezdetben 10-20%‑a, majd alig 50%-a volt gyógyítható. Ezen a területen hozott áttörést a HCV génszerkezetének és az egyes kódolt vírusfehérjék szerepének a megismerése. Igazolták ugyanis, hogy a vírusreplikációban szerepet játszó enzimek – így a proteázok és a polimeráz – gátlásával, a vírusszaporodás is megakadályozható. A proteáz- és polimerázgátlók együttes alkalmazása 95% feletti gyógyulás elérését, a vírus szaporodásának gátlását, a beteg vírusmentessé tételét tette lehetővé. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a HCV eliminálása a szervezetből nem jelenti a már meglévő betegség (májfibrózis, cirrózis, májrák) gyógyítását is. Alapvető ezért, hogy a HCV-fertőzés szűrésével már korai szakaszban meggátoljuk a vírus szaporodását, és megelőzzük a máj megbetegedéseinek a kialakulását. 2018-ban létrejött hazánkban a Nemzeti Hepatitis Bizottság, melynek javaslatára első lépésként megindult az egészségügyi dolgozók HCV-szűrése, melyet egyéb csoportok szűrése követ. Remélhető, hogy ennek eredményeként Magyarország is csatlakozhat a WHO és az EU célkitűzéséhez, azaz, hogy 2030-ra megszűnjön a világon a HCV-fertőzés. Erre a lehetőséget a HCV azonosítása adta meg, így köszönet illeti a 2020-ban Nobel-díjjal kitüntetett kutatókat és munkatársaikat, valamint számos, a területen dolgozó – most ugyan díjban nem részesülő – kutató munkáját, mely ezt lehetővé tette. A HCV „sikertörténete” példája annak, hogy néhány éve még a laboratóriumokban folyó kutatások hogyan váltak emberek millióit megmentő gyógyszerré.