Néhány éve senki sem hallott az utazástudományról, Farkas Jácint fogalmi konstrukciójáról, azt pedig végképp nem lehetett sejteni, hogy komplex természetű. Persze a turizmusban jártasok tudták, hogy maga a turizmus – amit csak félve, ablaktalan, sötét szobákban mernek tudományként aposztrofálni – holisztikus meg transzdiszciplináris, de hogy belátható időn belül lesz egy ikertestvére, nem feltételezték. És lőn. Immáron a hazai turizmusföldrajz, turizmus-gazdaságtan és turizmusantopológia mellett megkezdődhet az utazástudomány kanonizációja, amely szemmel láthatóan filozófiai beágyazottságú, olyan gondolkodós. Farkas Jácint az adatok helyett a valóságot választotta, leginkább a saját valóságát, amely akadálymentesség-természetű. Könyve ebbe a különleges térbe kalauzolja el az olvasót, akinek utaznia kell – figyelem, a vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll: hermeneutika, episztemológia, ontológia, transzcendencia… Na és az utasok: Jaspers, Heidegger, Nágárdzsuna, és a Buddha… Érdemes felkészültnek lenni, ahogy egy archetipikus utazótól megkívánt, a turista lehet hanyag, tőle senki sem várja el, hogy magánál hordja azt a bizonyos filoszkópot. Mire véget ér az út, magunk is rájövünk, hogy Farkas Jácint könyvének tartalma nem eklektikus, hanem komplex, amilyen maga az utazástudomány is.