A Magyar Tudományos Akadémia 2019. decemberi közgyűlésén megerősítette elkötelezettségét az MTA doktora tudományos cím mint országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítás mellett. Jelentőségének és presztízsének erősítése az Akadémia fontos feladata. Ennek alapja a címet szerzők közel állandó, bár az utóbbi évtizedben egy kissé, de még mérsékelten csökkenő száma. A magyar felsőoktatásban – függetlensége mellett is – a professzori előlépés régóta tudományos mércéje az akadémiai doktori cím (korábban fokozat). Ebben viszont jelentős és kedvezőtlen változásokat tapasztalunk: míg a természettudományok zömében továbbra is meghatározó kritérium az akadémiai doktori cím, addig a társadalomtudományok egy jelentős részében és egyes egyetemeken radikálisan csökken, sőt közel megszűnt a szerepe és presztízse. Ennek aggályos – és az érintettek részéről elemzést igénylő – következménye a tudományos teljesítmény és egyetemi minőség csökkenése, ami részben hazai, részben nemzetközi megmérettetésben érzékelhető hátrányos következményekkel jár.

 

 

The General Meeting of the Hungarian Academy of Sciences in December 2019 confirmed its commitment to the scientific title Doctor of the HAS as a quality assurance tool, unified by highly qualified national experts, integrating international requirements. Strengthening its signifi­cance and prestige is an important task of the Academy. This is based on a nearly constant number of degree holders, albeit moderately declining over the last decade. For a long time, the scientific standard of professor’s advancement in Hungarian higher education has been and is the academic doctor title (formerly a scientific degree). However, there are significant and unfavourable changes in this regard: the academic doctor title remains the decisive criterion in most natural sciences, while its role and prestige in a major part of the social sciences and at some universities continue to decline radically or nearly disappeared. A worrying consequence –which requires analysis by responsibilities– could be a decline in scientific performance and university quality, with adverse consequences that are perceived both domestically and internationally.

 

 

 

 

 

A Magyar Tudományos Akadémia – intézeteinek indokolatlan elvesztése okán is – újragondolta küldetését, s ennek keretében megerősítette elkötelezettségét az MTA doktora tudományos cím mellett: „az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt. Jelentőségének és presztízsének erősítése az Akadémia fontos feladata.” (URL1)

 

 

Az akadémiai törvény a korábbi „…tudományok doktora” fokozatot egyenértékűnek tekinti az új MTA doktora címmel. Az előbbi minden konkrét esetben tartalmazta annak tudományterületét (például a fizikai tudományok doktora), az utóbbi ezt nem teszi meg, de a pályázó kérelme alapján az MTA Doktori Tanácsa az eljárás keretében (de az oklevélben nem) nevesíti a cím tudományágát (URL6). Az előbbi kereken négy évtizedet élt meg, az utóbbi még csak negyedszázados. Ezzel együtt is egy közelítő összehasonlítás az 1. táblázat adatai alapján megtehető.

 

 

A köztestületi tagok között ma 1519 fő a tudomány doktora és 1749 fő az MTA doktora. A 230 fő mintegy 15%-os különbség, de mivel az előbbiek közül nem mindenki jelentkezett 1994 után köztestületi tagnak, a valóságban is kisebb, de a növekedés ezzel együtt is örvendetes, bár nem igazán szignifikáns mértékű. Osztályonként/tudományáganként viszont jelentősebb eltéréseket is mutat a táblázat, aminek magyarázatát az érintett osztályok/tudományágak kereshetik, illetve fogalmazhatják meg.

 

 

Az MTA doktora cím az egyéni tudományos életpálya kiemelkedő eredménye, amit elsősorban a tudományos közélet értékel és ismer el, és az abban betöltött szerepekhez, pozíciókhoz, pályázati sikerekhez jelentősen hozzájárul (és egyben az akadémikussá választás kritériuma), továbbá életfogytiglani havi tiszteletdíjjal is jár. A 84/2011. (V. 26.) Korm. rendelet alapján az elismerésnek fontos része az előírt előrelépés a munkahelyi beosztásban és a fizetésben. A volt akadémiai és általában a kutatóhelyeken (intézetek, üzemek, kórházak, múzeumok, s beleértve az egyetemeken az MTA által támogatott kutatócsoportokat) ez – gyakran egy jórészt formális pályázati eljárás eredményeként – tudományos tanácsadó besorolást jelent. Ez a címet szerzők kb. negyven százalékát érinti (másik, nagyobb hányaduk a felsőoktatásban dolgozik). Pontosabb adatot számolni nem érdemes, mert többeknek van kutatóintézettel és egyetemmel is (részidős) munkaviszonya. Az MTA doktora cím a felsőoktatásban „viszonyban van” az egyetemi tanári kinevezéssel, a professzori címmel, s erről indokolt bővebben szólni.

 

 

„Az egyetemi tanár jogosult a professzori cím használatára.” – fogalmaz a felsőoktatási törvény. Erről a dokumentumot egy többlépcsős pályázati folyamat végén köztársasági elnöki aláírással kapja meg a pályázó. Az eljárást – pályázati kiírással – az egyetem (ritkábban a főiskola) kezdeményezi, s bár a pályázat sikere elsődlegesen az intézményi szenátus támogatásától függ, a folyamat fontos köztes eleme a MAB jogszabályban előírt szakértői véleményének megkérése. Ez hivatott biztosítani, hogy a meglehetősen heterogén intézményi követelményszintek, teljesítmények és sokszor érdekek mellett (fölött) egy országosan egységes mérce érvényesüljön, szándék szerint hasonlóan az MTA doktora cím odaítéléshez. Bár az akadémiai és a felsőoktatási törvény (szándékosan) nem teremt jogi kapcsolatot a két cím között, a gyakorlatban ez mégis létezik. Egyrészt a nagydoktorok igen jó eséllyel számít(hat)nak közeli egyetemi tanári előlépésre (amit olykor pénzügyi akadályok késleltetnek). Másrészt a MAB deklarált mércéje a pályázók tudományos teljesítményének értékelésében az MTA doktora cím követelményeihez viszonyít. További vizsgálat nélkül a maximális pontszámmal (100) ismeri el az MTA doktorok kutatási teljesítményét, míg a cím nélkül pályázóknál az „MTA doktora cím elnyerésére benyújtott pályázatok habitusvizsgálatánál alkalmazott numerikus tudományterületi mutatók közül a lineáris paraméterek részleges teljesülését tekinti megfeleltnek (minimum 61%)”. (Másik maximum 100 pont az oktatási tevékenységért adható. Ha ez nem éri el a 60 pontot, akkor az MTA doktori cím sem elég a MAB támogatáshoz, amire olykor van példa.) Hasonló jellegű tudományos kritériumok egyetemi szabályzatokban is olvashatók, de vannak egyetemek, melyek eleve kihagyták, vagy – mint legutóbb például a Debreceni Egyetem – törölték szabályzataikból a viszonyítást az MTA doktora cím követelményeihez, vagy elérésének kritériumát. Nem értékeljük és nem értelmezzük itt ezeket, az olvasó és főleg az illetékesek meg tudják tenni.

 

 

 

A 859 támogatott „tudományos” jellegű, PhD-hátterű pályázat közül 339 pályázónak volt MTA doktora címe, a 101 kandidátus (CSc), illetve a 419 PhD-pályázónak nem volt, jóllehet megszerezhették volna azt. Ez összesítésben azt jelenti, hogy a támogatott pályázatok e körében mindössze 40%-ot képviseltek a nagydoktorok, azaz a pályázók 60%-ának nem volt MTA doktori címe. (Néhányan később professzorként megszerezték azt.)

 

A 859 támogatott pályázat három metszetét képezzük:

 

 

 

Az adatok, illetve a trendvonalak azt mutatják, hogy a kilenc év alatt a támogatott professzori pályázatok száma mintegy 10%-os növekvő trendet mutat, ugyanakkor – ezzel ellentétesen – az MTA doktora címmel bírók aránya kb. 35%-kal csökkent. Összehasonlításként (URL7) 2017-ben felsőoktatásunk 1726 professzora közül 773, azaz 45% volt akadémiai doktor.3 Ehhez képest – a 2. ábra adatai szerint – az utóbbi két évben a MAB-támogatást élvező 209, plusz ennek hiányában mégis kinevezett 5, összesen 214 új professzor közül csak 61 volt az MTA doktora, ami mindössze 28,5%. Meglehetősen drasztikus csökkenés! Mind a magyar felsőoktatásnak, mind a MAB-nak, mind a Magyar Tudományos Akadémiának4 érdeke elemezni e folyamatok hátterét, mert ez felsőoktatásunkban az MTA doktora cím, így a kutatás súlyának csökkenésére utal, azaz nem a tudományos teljesítmény növekedése, előmozdítása és annak elismerése irányába mutat.