Több mint harminc különféle baktérium, vírus, parazita terjedhet szexuális kontaktus révén. Közülük nyolc kiemelt kórokozó fordul elő a legnagyobb gyakorisággal. Ebből négy betegség, a szifilisz, a gonorrhoea, a klamídiázis és a trichomoniasis gyógyítható jelenleg. A másik négy, vírusos infekció, a hepatitisz B, a herpesz szimplex vírus fertőzés, a HIV- (Human Immunodeficiency Virus, emberi immunhiány vírus) fertőzés és a HPV-fertőzés nem gyógyítható, csupán kezelhető.

Az STI szexuális érintkezéssel terjed, vagyis hüvelyi, orális és anális szexuális aktusok révén. Egyes STI-k más úton is átadódhatnak, például vér, vérkészítmények révén. Számos STI – köztük a klamídiázis, gonorrhoea, hepatitisz B, HIV, nemi herpesz és a szifilisz – anyáról gyermekére is terjed a terhesség, a szülés, illetve a szoptatás kapcsán.

Az STI-ben szenvedő fertőzöttek jó részének nincsenek tünetei. Ezért változott meg néhány éve ezen betegségcsoport elnevezése STD-ről (sexually transmitted diseases, szexuális úton terjedő betegségek) STI-re (sexually transmitted infec­tions, szexuális úton terjedő fertőzések).

A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) adatai szerint huszonöt éves korára minden második ember valamilyen szexuális úton terjedő kórokozóval fertőzötté válik. Az STI fele a szexuálisan leginkább aktív tizenöt–huszonnégy éves korosztályban fordul elő az Egyesült Államokban, és világszerte ebben a korosztályban történik az új HIV-fertőzések 40%-a is.

Az európai és a hazai járványügyi helyzet sem kedvezőbb, legfeljebb a bejelentési rendszer nem eléggé jó hatásfokú működése miatt sokkal kevesebb adat áll rendelkezésünkre a helyzet reális megítélésére. A létező statisztikákból kiolvasható trendek azonban rámutatnak, hogy a nemi úton terjedő fertőzések problémája napjaink egyik égető közegészségügyi kérdése lehet. A vészharangot ez ügyben egyelőre csupán a nemigyógyászok kongatják, pedig ezen betegségek szövődményei – a kismedencei gyulladás, a meddőség, a méhen kívüli terhesség, a koraszülés, a perinatális fertőzések, az ízületi gyulladás, a méhnyakrák és egyéb humán papillomavírus- (HPV) asszociált rosszindulatú daganatok stb. – számos szakterület orvosainak jelentenek kihívást, így az egészségügyre és a társadalomra rótt terheik, és következményeik nem csekélyek.

Ezért is lenne fontos a prevenció bizonyos elemeire a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni. Míg az oltással megelőzhető STI-k területén nincsen okunk szégyenkezni, hiszen 1999 óta a hepatitisz B elleni oltás, 2014 óta pedig a humán papillomavírus elleni vakcina hazánkban ingyenesen hozzáférhető a tizenhárom éves korosztály számára (utóbbi egyelőre csak a lányoknak), a felvilágosítás és a szűrőprogramok tekintetében jelentősen lemaradtunk a fejlett országok ilyesfajta aktivitásaihoz viszonyítva.

Pedig napjaink szexuális forradalma hazánkban is ugyanolyan intenzitással zajlik, mint a tengerentúlon, hiszen az internet révén naprakészen jutnak tudomásunkra az idevonatkozó lehetőségek, a szexuális és pornográf tartalmak. A randiappok (például Tinder) lehetővé teszik a gyors szexpartnerkeresést, de a szabályozás miatt némileg visszaszorult utcai prostitúció helyébe lépő szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalak, a swinger klubok, a „masszázsszalonok”, „szaunák”, kínálata révén továbbra is számtalan lehetőség adódik a vágyak kielégítésére. Ami a leginkább veszélyeztetettnek tekinthető fiatalok szexuális egészségről (akár a nem kívánt terhesség, akár az STI vonatkozásában) való ismereteit illeti, a korosztályos STI statisztikai adatok és hazánkban sajnálatosan kisszámú, sporadikusan végzett felmérések mutatják, hogy baj van, és bőven lenne teendő. Még messzebb vezet, ha azokra a jelenségekre keressük a magyarázatot, amikor egyes kamasz lányok pornószínésznőket tartanak példaképüknek, illetve, hogy a tinédzserek között a szex sok esetben már nem a két ember közti intimitás legmagasabb fokú megnyilvánulása, hanem egyfajta szórakozási forma.

Mielőtt azonban az STD-kérdést egyfajta generációs problémává degradálnánk, látnunk kell azt is, hogy az érintettek másik fele a huszonöt év feletti korosztályokból kerül ki, és olyan jelenségek is felütik a fejüket, mint például, hogy a merevedési zavar kezelésére kifejlesztett gyógyszerek afféle mellékhatásaképp napjainkban az idősebb korosztályban is egyre többen akvirálnak STI-t.

Megemlíthetjük még a sugar baby-sugar daddy jelenséget, amikor egy idősebb úr egy fiatal hölgyet támogat anyagilag, szexuális ellenszolgáltatás fejében, illetve a szexturizmust, ami a sztereotípiákkal szemben nem csupán az urak kiváltsága. Jól szituált európai, észak-amerikai és ausztrál középkorú hölgyek ugyanis, romantikus kalandok reményében, nem ritkán ellátogatnak Afrika, Ázsia vagy Dél-Amerika efféle szolgáltatásokra szakosodott turistaparadicsomaiba. Mint látjuk tehát, napjainkban számtalan lehetőség adódik alkalmi szexuális kapcsolatok lebonyolítására, és a kellő prevenciós ismeretek hiányában STI akvirálására. Kijelenthetjük, hogy aki szexuális életet él, leszámítva a kölcsönösen monogám, tartós párkapcsolatban élőket, ki van téve az effajta veszélyeknek.

A gonorrhoeát kezdetben penicillinnel gyorsan és hatékonyan lehetett kezelni, de néhány éven belül már előfordultak penicillinre nem reagáló esetek, így hamarosan a spectinomycint és a tetraciklint is fel kellett venni a terápiás fegyvertárba. Az 1980-as évek közepére azonban olyan gyakorivá váltak a penicillin-, valamint a tetraciklin-rezisztens törzsek, hogy újabb antibiotikumokat kellett bevetnünk. Az új terápiás előírások a ceftriaxont, a cefiximet, az azithromycint és a fluorokinolonokat javasolták a gonorrhoea kezelésére, de már az 1980-as évek elején megjelentek a kinolonrezisztens, a 90-es évek elején a cefiximrezisztens, a 90-es évek végén pedig az azithromycin-rezisztens esetek, melyeket jellemzően eleinte Európán kívüli területekről jelentettek, ám gyorsan elterjedtek az USA-ban és Európában is.

2009-ben Japánban izoláltak először ceftriaxonra rezisztens N. gonorrhoeae törzset (H 041m, avagy Kiotó-törzs), ezért 2012 óta a ceftriaxont már csak azithromycinnel kombinálva ajánlják a gonorrhoea kezelésére az európai és USA-beli guideline-ok.

2018-ban azonban az Egyesült Királyságban egy olyan gonorrhoeás pácienst találtak, aki mindkét ajánlott antibiotikumra rezisztens baktériumtörzzsel fertőződött, és gyakorlatilag egyetlen egyéb, szokványos antibiotikumra sem reagált, komoly fejtörés elé állítva ezzel az őt kezelő orvosokat. A N. gonorrhoeae baktérium tehát felkerült arra a listára, melyen az emberiségre leginkább veszélyes multirezisztens szuperbaktériumok szerepelnek.

A WHO 1990 óta egy antimikrobiális rezisztencia surveillance program (Gonococcal Antimicrobial Surveillance Programme, GASP) keretében követi nyomon a N. gonorrhoeae antibiotikum érzékenységének alakulását, melynek munkájába az Euro-GASP-on keresztül Magyarország is bekapcsolódott. Az Euro-GASP az ECDC (European Centre for Disease Prevention and Control) európai uniós szervezet keretein belül működteti a surveillance rendszert.

Az ECDC ezen túlmenően regisztrálja a tagországok járványügyi adatait is, így egyre pontosabb képet kaphatunk a szexuális úton terjedő fertőzések gyakoriságáról Európában. 2016-ban például 75 349 gonorrhoeás esetet jelentettek huszonnégy európai országból, és az is világosan tetten érhető, hogy a gonorrhoeás esetek száma 2010–2016 között mindkét nemben megduplázódott. A betegség nemenkénti megoszlása – 80-20% a férfiak javára – tükrözi egyrészt az MSM- (men who have sex with men, homoszexuális férfiak) populáció nagyobb arányát, valamint valószínűleg részben betudható a női fertőzések gyakori tünetmentességének is. A női gonorrhoea ugyanis sokszor csak az indexbeteg kontaktusainak felderítése révén derül ki, azonban mivel az utóbbi néhány évben hazánkban ezt már nem kötelező a kezelőorvosnak elmondani, a beteg belátására van bízva, hogy felfedi-e a fertőzés forrását, lehetővé téve annak kezelését és a fertőzési láncolat megszakítását.

Az N. gonorrhoeae antibiotikum-rezisztencia helyzet súlyosságát jelzi, hogy a WHO antibiotikum-rezisztens baktériumok kezelésére irányuló kutatás-fejlesztési globális prioritási listáján a gonorrhoea kórokozója már 2017-ben a magas prioritású kategóriába került. Jelenleg fejlesztés és kipróbálás alatt áll néhány új antibiotikum, úgymint a solithromycin, a gepotidacin, illetve a zoliflodacin, melyek önmagukban vagy ceftriaxonnal együtt adva megoldást jelenthetnek a multi­drug-rezisztens gonorrhoea problémájára.

A konnatális (veleszületett) szifilisz előfordulási gyakorisága egy ország fontos közegészségügyi mutatója. Hazánkban 1997 óta sajnálatos módon csaknem minden évben regisztrálnak néhány ilyen esetet. A várandós gondozás részeként az első trimeszterben végzett szifilisz szerológiai vizsgálat csak részben hatékony prevenciós lehetőség, hiszen a terhesség folyamán a későbbiekben is bekövetkezhet a megfertőződés. Még inkább veszélyeztetettek azok a gravidák, akik egyáltalán nem vesznek részt terhesgondozáson, és ilyenkor sok esetben csak a szüléskor derül fény az anya és a magzat/újszülött lueszes fertőzésére.

A szifilisz akvirálásának rizikója természetesen szorosan összefügg a szexuális magatartással, így a promiszkuáló MSM, a prostituáltak és azok kliensei, az intravénás kábítószert használók körében a legmagasabb a betegség gyakorisága, de többszörös áttétel révén előfordulhat olyan társadalmi csoportokban is, melyek tagjai egyetlen rizikócsoportba sem tartoznak. Kitörhetnek időnként kisebb lokális járványok, amilyen például 2018-ban a szomszédságunkban, a szlovákiai Tőketerebesen zajlott, és itt a fertőzés terjedésében szerepet kapott a zsúfoltságból, alacsony higiénés színvonalból, az elemi egészségügyi ismeretek hiányából adódó aszexuális terjedés is. Az efféle aszexuális terjedés egyébként a szabályt erősítő kivétel, hiszen a szifilisz túlnyomóan szexuális aktus, továbbá vérátömlesztés, intravénás kábítószer-használat, nem fertőtlenített tetováló eszközök révén, valamint fertőzött anyáról gyermekére terjed a terhesség, a szülés, illetve a szoptatás időszakában.

Ami a szifilisz hazai járványügyi helyzetét illeti, a második világháborút követően hazánkban a szifiliszes (és a gonorrhoeás) megbetegedések száma igen magas volt, ezért 1952-ben megalapították az Országos Bőr-Nemikórtani Intézetet (OBNI), mely 2005-ben bekövetkezett megszüntetéséig a szervezett antivenereás küzdelem stratégiai és operatív központjaként kiemelkedő hatékonysággal működött. Első feladata a korai fertőző szifilisz felszámolása volt, amit szűrővizsgálatok, kötelező fertőzőforrás-kutatás, a betegek és kontaktusaik számára biztosított ingyenes kezelés, gondozás, kötelező anonim adatszolgáltatás révén 1960-ra gyakorlatilag sikerült megvalósítania. A 122 bőr-nemibeteg-gondozóból álló hálózat szakorvosai a törvényi szabályozás és az OBNI mindenkori szakmai irányelvei alapján végzett munkája csakhamar látványos eredményeket produkált, így az 50-es évek végére a szifiliszes esetek száma száz alá esett, míg 1960-ban mindössze két új, fertőző szifiliszben szenvedő beteget észleltek. 1960–1980 között a világtrendeknek megfelelően Magyarországon is jellemző szexuálismagatartás-változás miatt átmeneti emelkedés következett be, majd a 90-es évek elejére ismét csökkenést észleltek, vélhetőleg az AIDS megjelenése kiváltotta félelemnek köszönhetően. Ez azonban csak ideig-óráig tudott gátat szabni a vérbaj terjedésének, mert az ezt követő években ismét emelkedett az esetszám, egy 1997-es drámai csúccsal (az előző évhez képest 40%-os növekedés). Ugyanekkor az addig jellemző fővárosi dominancia is megszűnt, a vidéki esetszámok meghaladták a budapestit a migráció és a prostitúció következményeképpen. A gonorrhoeához hasonlóan a férfiak dominanciája mindvégig megfigyelhető, ami szintén az MSM körében észlelhető magasabb előfordulási gyakoriságnak tudható be. A következő tizenöt évben további emelkedést tapasztalhattunk, ami a határok rendszerváltást követő megnyitásával, a nagyobb társadalmi mobilitással, a tranzitforgalommal és a szexuális szabadosság növekedésével magyarázható. Az utóbbi hét évben az európai trendeknek megfelelően a szifiliszes morbiditás hazánkban is jelentősen növekszik. Az ECDC adatai szerint például míg Európában 2011-ben 20 500, 2015-ben már 28 701 szifiliszes eset fordult elő, és ez a tendencia egyre kifejezettebbé válik. Hazánkban 2015-ben 617, 2016-ban 714, 2017-ben 712, míg 2018-ban 671 szifiliszes megbetegedést regisztráltak. Ezek a számok persze messze alulmúlják a szomszédos Ukrajnában vagy a szovjet utódállamok némelyikében (Belarusz, Moldávia) évek óta tomboló szifiliszjárvány epidemiológiai mutatóit, mégis jól illusztrálják azt, ami a nemibeteg-ellátás 50-es években kialakított és szigorú következetességgel alkalmazott, törvények által szabályozott rendszerének széthullása után történik Magyarországon.

A négykomponensű védőoltás emellett, mintegy „bónuszként”, a nemi szervi szemölcsök 90%-át okozó 6-os és 11-es típusokkal szembeni védelmet is biztosította. Ez a hozzáadott érték nem elhanyagolható annak fényében, hogy minden tizedik ember élete során nemi szervi szemölcsökben szenved, melyek kezelése hosszadalmas, költséges és nem ritkán fájdalmas is. A kvadrivalens HPV-védőoltás idevonatkozó hatékonyságát bizonyítja az Ausztrál Nemzeti Vakcinációs Program sikere, melynek hatására 80%-os átoltottság mellett négy év alatt 92,6%-os csökkenést figyeltek meg a nemi szervi szemölcsök előfordulásában a huszonegy év alatti nőkben, és a kedvező hatás a heteroszexuális férfiakra is jelentős mértékben kihatott a nyájimmunitás révén.

Még további előnyöket biztosít a 2016 óta elérhető kilenckomponensű HPV-védőoltás, mely a hét leggyakoribb onkogén típus ellen védelmet biztosítva a méh­nyakrákos esetek 90%-át képes megelőzni, a már ismert, nemi szervi szemölcsökkel szembeni 90%-os protektív hatás mellett. 2018 őszétől már ezt a vakcinát kapják meg Magyarországon a 7. osztályos lányok, és tervezik a fiúk oltásának elindítását is.

A HPV-fertőzés a leggyakoribb szexuális úton terjedő infekció: az emberek 80%-a élete során valamikor átesik rajta. A többség tünetmentesen hordozza, míg másokban különféle jó- vagy rosszindulatú bőr-, illetve nyálkahártya növedékek alakulnak ki.

A HPV okozza a rákos esetek 5%-át világszerte, és itt nem csupán a méhnyakrákra, de egyéb nemi szervi laphámkarcinómákra, a végbélrákra, és a legutóbbi kutatások eredményei szerint a fej-nyaki rákok jó részére is gondolni kell.

A fej-nyaki regió HPV-asszociált laphámrákos eseteinek száma Európában és az USA-ban az utóbbi harminc évben megháromszorozódott, és az esetek több mint 90%-ában a HPV 16-os típusa szerepel oki tényezőként. Ami a hazai helyzetet illeti, az Országos Onkológiai Intézet 2013–2015 között diagnosztizált 153 szájgarati laphámrákos betege közül minden ötödik esetben volt HPV-eredetű a daganat.

Ez a betegség egyébként férfiakban háromszor gyakrabban fordul elő, mint nőkben, és hatvanéves kor körül jelentkezik leggyakrabban. Mivel – szemben például a méhnyakrákkal – a szájüregi laphámkarcinómák esetében nem észlelhető rákmegelőző állapot, nagyon nehéz korai állapotban kiszűrni, így a betegek általában már manifeszt tünetekkel, sőt, regionális nyirokcsomóáttétekkel kerülnek kezelésre. A HPV-asszociált szájüregi laphámrákok prognózisa ugyanakkor jelentősen kedvezőbb, mint az egyéb okból kialakuló szájüregi rákoké, mivel sokkal jobban reagálnak az alkalmazott kemo- és radioterápiára.

Ami a méhnyakrákot illeti, ez a második leggyakoribb női daganatos megbetegedés, mely évente mintegy félmillió nőt érint világszerte. Hazánkban 1200 nő betegszik meg évente méhnyakrákban, akiknek mintegy fele bele is hal a betegségébe, ami azt jelenti, hogy ezek a betegek túlzottan későn kerültek ellátásra. Ez aláhúzza a megelőzés, azaz a korai felismerést célzó szűrővizsgálatok és a HPV-vakcináció fontosságát. 2003-ban indult el az Országos Tisztifőorvosi Hivatal meghívásos alapon történő méhnyakrák-szűrési programja a WHO által elfogadott módszer szerint 25–65 éves korú nők számára háromévente, sejtkenet alapú vizsgálattal. Mivel az átszűrtség nem növekedett kielégítő mértékben, 2013-tól új programot indítottak a szűrés alapellátási szinten való megvalósítására védőnők bevonásával, ami a kistelepülésen élő nők számára jelenthet előrelépést a méhnyakrák-prevencióban.

A klamídia nőkben a méhnyakcsatorna gyulladását, mindkét nemben húgycsőgyulladást és proktitiszt (végbél nyálkahártya-gyulladást) okozhat. A nők fertőzése kismedencei gyulladáshoz, majd a méhkürtök elzáródása miatt méhen kívüli terhességhez, meddőséghez, krónikus kismedencei fájdalomhoz vezethet. A férfiakban mellékhere gyulladás, mindkét nemben ízületi gyulladás (sexually acquired reactive arthritis, SARA) alakulhat ki.

A klamídiázisra jellemző, hogy sokáig tünetszegény vagy akár teljesen tünetmentes is lehet a megfertőződött személy, aki közben tudtán kívül másokat is megfertőzhet. Talán még ennél is nagyobb baj, hogy az alattomos kórokozó közben egyre beljebb hatol a nemi szervek nyálkahártyáján, és sokszor csak akkor derül ki a krónikus fertőzöttség ténye, amikor már valamilyen szövődmény kialakult. Éppen ezért a világban sok helyen (például Svédország, Egyesült Államok, Kanada, Anglia) szervezett szűrőprogramokkal igyekeznek elejét venni a fertőzés terjedésének és a súlyos következményeknek. A klamídiafertőzés ugyanis időben felfedezve antibiotikummal tökéletesen gyógyítható, míg a szövődmények ellátása lényegesen kevesebb sikerrel kecsegtet. Mivel a klamídiafertőzés a 15–24 éves korosztályban a leggyakoribb, melyben gyakorisága akár a 10%-ot is elérheti, valamint tekintve, hogy a női reproduktív kapacitás károsodása a legkritikusabb klamídia okozta probléma, ezért ezen szűrések elsődleges célpontjai többnyire a huszonnégy éves és ennél fiatalabb szexuálisan aktív nők. A perinatális fertőzések megelőzésére néhány országban a terheseket is szűrik.

Európában országonként többféle klamídiaszűrési és ellátási protokollal találkozunk, Magyarországon például a fertőzéssel diagnosztizált betegek szexuális partnereit tesztelik és részesítik kezelésben.

A limfogranulóma venereum (LGV) szintén klamídia okozta betegség (a baktérium más szerocsoportjai szerepelnek itt kórokozóként), melyet a legutóbbi időkig trópusi nemi betegségként tartottak számon. Néhány éve azonban időről időre Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában kisebb helyi proktitiszjárványokat okoz MSM-csoportokban. Az első ilyen járvány 2003-ban Rotterdamban tört ki, és tizenöt férfit érintett. 2016-ban az ECDC adatai szerint már 2043 ilyen esetet regisztráltak, melyek 86%-a Franciaországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban fordult elő. Az ismert HIV-státusú LGV-s betegek 78%-a HIV-fertőzöttnek is bizonyult. Magyarországon az első esetet 2012-ben diagnosztizálták a nyíregyházi bőr- és nemibeteg-gondozóban, 2018-ban már 33 LGV-esetet észleltek hazánkban.

Az LGV-proktitisz tünetei gyulladásos bélbetegségre emlékeztetnek: a végbélből nyákos-véres váladék ürül, láz, hasi görcsök, székrekedés jellemzi. Súlyosabb esetekben, és ha nem kezelik időben, krónikus sipolyok és szűkület alakulhat ki. A tünetek jellege miatt a betegek legtöbbször a proktológián, gasztroenterológián jelentkeznek, ahol ma még igen ritkán gondolnak arra, hogy egy nemi betegség is állhat a háttérben, így a kórisme felállítása sokszor késedelmes. Előfordulnak tünetmentes hordozók is, akik a fertőzés terjesztésében kulcsszerepet játszanak. A veszélyeztetett csoportokban végzendő szűrővizsgálatok komoly szerepet játszanának a probléma megfékezésében.

A HIV-fertőzés napjainkban is az egyik legfenyegetőbb közegészségügyi probléma a világban: a járvány kezdete óta kb. 77,3 millióan fertőződtek meg a HIV-vel, és 35,4 millióan haltak meg AIDS-szel összefüggő betegségekben. A HIV-fertőzöttek túlnyomó többsége az alacsony és a közepes jövedelmű országokban él, kb. kétharmaduk Afrika Szaharától délre eső részén.

A UNAIDS (Joint United Nations Programme on HIV/AIDS, Közös ENSZ HIV/AIDS Program) „90–90–90” prevenciós és terápiás programja, mely szerint 2020-ra a HIV-fertőzöttek 90%-a tisztában lesz HIV-státusával, ezek 90%-a antiretroviralis kezelésben részesül, és a kezelés alatt állók 90%-a vírusszuppresszió alatt áll (a vérükben molekuláris biológiai eljárással nem mutatható ki HIV-vírus, vagyis nem fertőznek), úgy tűnik, nem fog 2020-ra maradéktalanul megvalósulni. A 2017. év végére 75%, 79%, illetve 81%-nál tartott ez a projekt, ezen belül a legkevésbé sikeresnek Nyugat- és Közép-Afrikában, Kelet-Európában és Közép-Ázsiában bizonyult. Míg Afrikában a heteroszexuális terjedés jellemző, Kelet-Európában – a tőlünk nem oly távoli Ukrajnában, Oroszországban, a Baltikumban – a kábítószer használattal összefüggésben észlelhető egy ijesztően gyorsan kibontakozó járvány. Ha megnézzük a UNAIDS 2017-es adatait az újonnan akvirált HIV-fertőzés megoszlásáról az egyes lakossági csoportokban, azt láthatjuk, hogy a friss fertőzések fele napjainkban már korántsem a marginalizált, stigmatizált vagy kriminalizált csoportokban fordul elő, hanem az ún. „normál” populációban.

Az 1995 óta világszerte, így hazánkban is elérhető HAART (highly active antiretroviral therapy, mely kettő vagy több antiretroviralis gyógyszer kombinációja) jóvoltából a HIV-fertőzés, illetve az AIDS jól kezelhető, krónikus betegséggé vált. A fejlett országokban, ahol ez a terápia elérhető, aki időben szerez tudomást fertőzöttségéről, hasonló életkilátásokra számíthat, mint az, aki nem fertőződött meg a vírussal. Manapság az így kezelt HIV-fertőzöttek már nem az AIDS-szel összefüggő okok miatt halnak meg.

Ami a hazai járványügyi helyzetet illeti, a kezdetektől 2018 szeptemberéig összesen 3728 HIV-fertőzöttet regisztráltak, 2854 férfit és 367 nőt, míg 516 anonim szűrésben jelentkező esetében az illető neme ismeretlen maradt. Ugyanezen időszak alatt 987 AIDS-beteget diagnosztizáltak, közülük 192 heteroszexuális, 692 homo-/biszexuális, 11 intravénás kábítószerező, 20 vérzékeny, 14 transzfúzió által fertőződött, 42 esetében pedig nem volt kideríthető a fertőződés módja.

Hazánkban a HIV-fertőzöttek között a homoszexuális népesség az európai átlaghoz (39%) képest felülreprezentált, mintegy 65%-ot tesz ki. Magas kockázatúnak tekinthetőek továbbá az intravénás kábítószer-élvezők, a női és férfi prostituáltak, a magas HIV-prevalenciájú földrajzi területről érkező személyek (menekültek, diákok, turisták, üzletemberek), fentiek szexuális partnerei és mindazok, akik magukat kockázatban lévőnek definiálják. Az ő esetükben a HIV-szűrés elvégzése ajánlatos. A hazai intravénás kábítószer-élvezők között, akik többsége egyébként rendszeresen jár szűrésre, egyelőre meglepően alacsony a HIV-fertőzöttség, míg mintegy 40%-uk hepatitis C vírussal fertőzött. A magyarországi szexipari munkások fertőzöttségéről nagyon kevés adat áll rendelkezésre, az ismert HIV-fertőzöttek között arányuk egyelőre alacsonynak mondható.

Mikor kell egy orvosnak arra gyanakodni, hogy páciense tünetei hátterében HIV-fertőzés lehetséges? Bizonyos betegségek, illetve szimptómák észlelésekor minden esetben gondolni kell erre, ilyenek például a tüdő tuberkulózisa, a generalizált nyirokcsomó-megnagyobbodás, az ismeretlen eredetű demencia, a krónikus, ismeretlen eredetű láz, hasmenés, kandidiázis, a generalizált herpesz szimplex fertőzés, illetve a jellegzetes AIDS-asszociált tumorok, mint a Kaposi-szarkóma és non-Hodgkin-limfóma. Ezen állapotok észlelésekor a diagnosztikus HIV-teszt elvégzése feltétlenül javasolt. Ugyanígy, ha rizikócsoportba tartozó betegben az akut HIV-fertőzés tüneteire emlékeztető tünetegyüttest tapasztalunk – láz, torokgyulladás, hasmenés, izom-ízületi fájdalom, generalizált nyirokcsomó-megnagyobbodás, fejfájás –, szintén indokolt a HIV-teszt elvégzése.

Hazánkban az egészségügyi dolgozók tűvel történő sérüléssel kapcsolatos HIV fertőződése rendkívül ritka, de ha ismert HIV-fertőzött beteghez kapcsolódóan történik ilyen baleset, a négy órán belül megkezdett PEP (posztexpozíciós profilaxis) biztonsággal kivédi a fertőződést. Ez a terápia a fővárosi Szent László Kórház HIV-ambulanciáján érhető el.

A HIV-prevencióban – mint minden STD esetében – elsődleges fontosságú a kondom használata, de aki HIV-fertőzöttel él rendszeresen szexuális életet (annak ellenére, hogy az adekvátan kezelt fertőzöttek vérében a vírus kópiaszám praktikusan zéró), vagy nem hajlandó óvszert használni, egy HIV-ellenes gyógyszer- kombináció folyamatos szedésével minimálisra csökkentheti a megfertőződés kockázatát. 2014 májusa óta ajánlott a WHO által az ún. PrEP- (preexpozíciós profiaxis) kezelés, mely a fejlett világ magasabb HIV-prevalenciájú országaiban sok helyütt díjmentesen vagy támogatottan hozzáférhető a magas kockázatnak kitett személyek számára. Hazánkban ez a lehetőség a fővárosi Szent László Kórház HIV-ambulanciáján, illetve a vidéki decentrumokban, Debrecenben, Miskolcon és Pécsen elérhető, de a gyógyszert a társadalombiztosító egyelőre nem támogatja.

Az újonnan felismert HIV-fertőzöttek száma hazánkban 2006 és 2015 között megnégyszereződött, ami részben a fertőzés terjedésének tudható be, de másfelől talán a folyamatos (bár még mindig az optimálistól túlzottan messze lévő mértékű) betegedukációnak is szerepe lehet ebben. A felvilágosító kampányokban többek között a szűrést is igyekeznek minél szélesebb körben népszerűsíteni, hiszen a kiszűrt fertőzöttek a HAART mellett ma már teljes életet élhetnek, és nem fertőznek tovább. A prevencióban olyannyira fontos betegedukáció ma hazánkban szinte kizárólag civil kezdeményezések formájában valósul meg, a Nemzeti Népegészségügyi Programban ugyanis sajnálatos módon semmilyen HIV- vagy STI-prevencióra irányuló tevékenység nem szerepel. Ez különösen annak fényében elszomorító, hogy a friss HIV-fertőzöttek között egyre több a fiatal, tizen­nyolc év alatti páciens.