Köztudomású, hogy a magyar nyelv Közép-Európában speciális helyzetű: Trianon következményeként ma nyolc, egymással szomszédos országban él, Magyarországon, az egyetlen teljes központon kívül az ottani államnyelv árnyékában, különböző társadalmi és gazdasági körülmények között, más-más státuszban. A szlovéniai Muravidék hatezer fős őshonos magyar nemzeti közössége anyanyelvhasználatát, a közösségi (nyelvi) jogokat az ország alkotmánya minden szinten biztosítja, a territoriális kisebbség lakóhelyén, az ún. nemzetiségileg vegyesen lakott területen a magyar nyelv hivatalos státuszú, a szlovén államnyelvvel azonos rangú regionális hivatalos nyelv.

 

 

It is common knowledge that Hungarian language has a unique position in Central Europe: Due to the peace agreement of 1920 formally ending World War I it is present in eight neighbouring countries. In Hungary, which is the only complete centre, in the others it usually exists in the shadow of the state languages, respectively, under different social economic circumstances and in different statuses. The autochthonous ethnic Hungarian community of six thousand people in the Prekmurje region, Slovenia, the right of the community to use its language, the community (language) rights are enshrined in the Slovenian constitution at every level, Hungarian has the status of an official language (regional official language) at the residence of the territorial minority (an area with ethnically mixed population).

 

 

 

 

 

 

Köztudomású, hogy a magyar nyelv Közép-Európában, a Kárpát-medencében speciális helyzetű. A több ok közül most elsősorban a trianoni negatív sorsesemény emelendő ki: az a tény, hogy Trianon következtében ma nyolc országban él: beszélőinek többsége Magyarországon, azaz az anyaországban, de rajta kívül még hét szomszédos országban: Erdélyben (Románia), a Felvidéken (Szlovákia), a Vajdaságban (Szerbia), Kárpátalján (Ukrajna)1, valamint a Muravidéken (Szlovénia), a Drávaszögben (Horvátország) és az Őrvidéken (Ausztria)2, az ottani államnyelv árnyékában, különböző társadalmi és gazdsági körülmények között, más-más státuszban (Szilágyi, 2002). Az összmagyar nyelv léte, létezése és ennek megfelelően tudományos kutatása csak a rendszerváltás után (1989-től kezdve) indulhatott meg igazán – a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében a nyolcvanas évek közepétől kezdődő élőnyelvi kutatásokból kinőve, a korábbi szemlélet gyökeres megváltozásával. Kimondható ténnyé és gyakorlattá vált a valóság, miszerint a magyar nyelv határai nem esnek egybe az országhatárokkal, s a magyar nyelv nem csak a magyarországi magyar nyelvet jelenti. A fiatal magyar szociolingvistáknak köszönhetően – elsősorban a Kontra Miklós nevével fémjelzett Élőnyelvi Konferenciák hatására – megindult egy olyan folyamat a magyar nyelvtudományban, amely a külső régiók magyar nyelvhasználatának szociolingvisztikai elemzésére vállalkozott. A vállalkozás első sikerét a Kontra Miklós szerkesztette A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című sorozat darabjai jelentették (Csernicskó, 1998; Göncz, 1999; Lanstyák, 2000; Szépfalusi et al., 2012; Fancsaly et al., 2016). Az azonos szempontrendszeren nyugvó részletes elemzések, a kérdőíves és interjús gyűjtések eredményei egyrészt bekerültek az európai tudományos vérkeringésbe (Kontra, 2003), másrészt kijelölték az utat a továbblépéshez: megmutatták az anyaországbeli és a külső régiós magyar nyelv és nyelvhasználat különbségeit, illetve azonos vagy hasonló tendenciáit. A különbségek tudományos rendszerességgel való leírását napjainkban az MTA kiemelt támogatását élvező, 2013-ban alakult Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat végzi (URL1), amelyben ma már mind a nyolc régió nyelvészei, szociolingvistái részt vesznek, s különböző témákban dolgoznak a magyar nyelv határtalanításának folyamatában.3 Ennek a gyökeres szemléletváltásnak a következményeként vetődött fel a magyar nyelv többközpontúságának gondolata is. Lanstyák István 1995-ös tanulmánya valósággal berobbant a magyar nyelvtudományba, nagy port kavarva szinte mind a mai napig (Lanstyák, 1995a). Az új „elmélet” szerint minden olyan nyelv többközpontú, amely egynél több országban használatos a fergusoni (E) funkcióban (az államigazgatás, az oktatás, az egyes szakmák, a tömegtájékoztatás, az egyházi szertartások, a kulturális élet, a tudományos kutatás területén).4 A többközpontú nyelveknek teljes (complete), részleges (partial) és kezdetleges (rudimental) központjai vannak. Ennek alapján a magyar is többközpontú nyelv.5 Egyetlen elsődleges és teljes központja Magyarország, de van négy részleges központja – a külső nagyrégiók, amelyek az adott változat státusza, az illető országban vagy régióban betöltött funkciója, standardizáltságának mértéke alapján különülnek el egymástól (Clyne, 1992; Lanstyák, 1996; Muhr, 1997, 2003; Kolláth, 2005, 77–79.). A három kisrégió kezdetleges központúsága6 még kérdéses, elsősorban a helyi magyar standard hiánya7 vagy hiányossága miatt (Bokor, 2001; Kolláth, 2005). Az ottani magyar nyelvváltozatok széles spektrumú kutatása, tudományos vizsgálata minden bizonnyal egy-egy lépéssel közelebb viszi a nyelvtudományt a (nyelvi) valósághoz.

 

 

2.1 A 2002. évi népszámlálás adatai szerint Szlovéniában 6243 magyar nemzetiségű és 7713 magyar anyanyelvű állampolgár él.8 A szlovén Statisztikai Hivatal adatai szerint 5212 magyar nemzetiségű és 6237 fő magyar anyanyelvű polgár él a kétnyelvű területen. A főként Ljubljanában, illetve Szlovénia nagyobb városaiban élő migráns magyar közösség létszáma tehát 1031 főre tehető a nemzetiségi és 1476 főre az anyanyelvi megoszlás szerint (a fővárosban és Muraszombatban kulturális egyesületeik is vannak). A magyar lakosság fogyása az 1991. évi adatokhoz viszonyítva magas: 2002-ben 22%-kal kevesebben vallották magukat magyar nemzetiségűnek, anyanyelvükként pedig 12%-kal kevesebben jelölték meg a magyart, mint tizenegy évvel azelőtt. A csökkenés az utóbbi évek társadalmi-politikai, szociokulturális folyamatainak tudható be, benne az asszimiláció erősödését látják az elemzők. A muravidéki magyarok csúcsszervezete (Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, MMÖNK) a 2011. évi cenzusban mindenképpen érvényesíteni szerette volna az ún. kettős vagy többes kötődés megjelölésének lehetőségét is (tárgyalások ennek megvalósít(hat)ásáról már a 2002-es népszámlálás előtt is folytak, de akkor nem sikerült a megvalósítás). A szándékot azonban 2011-ben is keresztülhúzta a megváltozott valóság: a regiszteralapúvá alakult népszámlálás nem tartalmazza ugyanis a nemzetiségi hovatartozás és a nyelvhasználat adatait. 2002 óta tehát nincsenek hivatalos adatok, csak becslések a szlovéniai magyarok számáról (Kovács, 2011a, 2011b).

 

2.2 A muravidéki magyar nemzeti közösség – a Tengermelléken élő olaszok közösségével együtt – autochton kisebbség Szlovéniában.9 Territoriális kisebbség, a Szlovén Köztársaság Alkotmánya által biztosított külön jogok az ún. nemzetiségileg vegyesen lakott területen (pontos kiterjedését a kétnyelvű települések statútumai rögzítik) a magyar lakosság számarányától függetlenül érvényesek. A magas fokú jogvédelem alapja a pozitív diszkrimináció (kisebbségi többletjog). A közösség az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás terén, illetve az anyaországgal ápolt kapcsolataiban külön lehetőségekkel rendelkezik, s ezt az állam a költségvetésből támogatja (Göncz, 2006, 17–18.; Kolláth, 2005, 14–26.). A közösségnek képviselője van a Szlovén Parlamentben, a képviselőnek a kisebbséget érintő kérdésekben vétójoga van.

 

 

3.1 A Muravidék általános iskoláiban 1959 óta, egyetlen középiskolájában pedig 1981 óta kétnyelvű oktatás folyik.10 A két nyelv – a többségi szlovén és a kisebbségi magyar – megőrzésének kétirányú/egyenrangú oktatási modellje (Nećak-Lük, 1989, 11.; Kolláth, 2009, 42.) a kétnyelvű programok tipológiájában az erős kétnyelvű oktatás egyik fajtája (Baker, 1996; Garcia, 1997; Kontra, 2004). Kétirányúsága, egyenrangúsága elsősorban azt jelenti, hogy a két nyelv tanulásának folyamatában megszerzett alapvető nyelvi készségek lehetővé teszik a szaktantárgyak esetében a mindkét nyelven tanulást, ugyanakkor a nem nyelvi tantárgyak következetes kétnyelvűsége fejleszti a nyelvi, a szaknyelvi készségeket is, s nem csupán szakmai ismeretekkel gazdagítja a diákokat. Azt jelenti, hogy a szaktantárgyak kétnyelvűsége megalapozná és fejlesztené a szakmai kommunikációt, és nem szorítkozna csak arra, hogy az egyes tantárgyak oktatásában a legfontosabb terminus technikusok magyarul is bekerüljenek a füzetbe. Az egykor szépnek, hasznosnak, hatékonynak, a kisebbségi anyanyelvet annak használatában megőrizni képesnek, s az államnyelvet a lehető legmagasabb szinten elsajátíttatónak elképzelt oktatási modell tehát nem hozta meg a várt eredményeket. Az elmélet és a gyakorlat között egyre mélyül(t) a szakadék, a magasabb presztízsű államnyelv az iskolában is színtereket alakított közel szlovén egynyelvűvé vagy legalábbis szlovén első nyelvűvé. Mind a többség, mind pedig a kisebbség tanulja ugyan továbbra is egymás nyelvét,11 minden diák tanulja a szaktantárgyakat egyazon órán belül – elvileg azonos időtartamban és mértékben – a saját és a másik nyelvén, kötelező jelleggel, de mégis elsősorban a magyar diákok válnak (funkcionális) kétnyelvűvé, a szlovén diákok kétnyelvűsége más mércével mérendő, és általában a valamennyit értés szintjén marad, s csak kevés esetben válik hasznos tudássá.

 

3.2 Megteremtődött például a magyar és a szlovén nyelv párhuzamos oktatása (HOP)12 az első osztálytól kezdve, a szülőknek tehát nem kell dönteniük gyermekük iskolába kerülésekor, melyik nyelvet tanulja a gyermek anyanyelvként (magyar1 vagy szlovén1), melyiket második nyelvként (magyar2, szlovén2). A program megvalósulása A kétnyelvű iskolák predagógusainak e-kompetenciái/E-kompetence učiteljev v dvojezičnih šolah (URL7) című kutatási projektnek köszönhető. Kísérleti jelleggel indult a Lendvai 1. Számú Kétnyelvű Általános Iskolában a 2013/2014-es tanévben; sikerességének bizonyítéka, hogy azóta a Muravidék mind a négy általános iskolájában bevezették. A HOP-os csoportokba egyre több kisgyermek iratkozik, s ez azt (is) jelenti, hogy a kisebbségi anyanyelvű csoportot egyre több magyar első nyelvű kisdiák választja. Népszerűségének legfőbb oka, hogy vele párhuzamosan az államnyelv is tökéletesen megtanulható, s ez a muravidéki magyarok számára a kétnyelvű létezés elengedhetetlen feltétele.

 

3.3 A magyar mint környezetnyelv külső differenciációja mindenképpen sikertörténet a muravidéki kéttannyelvű középiskolai oktatásban. A diákok egyre biztosabb nyelvi készségekre tesznek szert, s ami nagyon fontos: pozitív irányban alakul nyelvi attitűdjük, ez pedig újra csak energiákat szabadít fel a magyar nyelv tanulására. Látják, sőt saját bőrükön tapasztalják a kétnyelvű oktatás és ezzel a két nyelvben, két kultúrában élés pozitívumait, az élményeket, megtanulnak pozitívan élni a mássággal, ami napjainkban nem elhanyagolható szempont (Šantak, 2016, 52.). S a hatás-ellenhatás elve alapján a szlovén anyanyelvűek erősödő magyar nyelvi kompetenciája hatékonyabbá teszi a kétnyelvű oktatás egész folyamatát.14

 

3.4 A muravidéki kétnyelvű oktatási modell működését több törvény és előírás szabályozza állami és lokális szinten, jogi háttere megnyugtatóan biztosítva van. A szlovén oktatási rendszer szerves részeként létezik, egynyelvű iskolák a kétnyelvű területen nincsenek. Az iskolák működését – a Szlovén Köztársaság Alkotmánya alapján – az oktatási különjogok biztosítják (ZPIMVI, Zakon o posebnih pravicah italijanske in madžarske narodne skupnosti na področju vzgoje in izobraževanja/Törvény az olasz és a magyar nemzeti közösség külön jogairól az oktatás és a nevelés területén; URL8). Az oktatás folyamatában megmutatkozó, egyre többször és mind hangosabban artikulált anomália, miszerint a kétnyelvű oktatás hatékonyságát nagymértékben befolyásolja az a tény, hogy leendő óvodapedagógusai, tanítói és (nem magyar szakos) tanárai szlovén egynyelvű egyetemi képzésben szereznek diplomát,15 arra késztette a muravidéki oktatáspolitikusokat, élükön Göncz László parlamenti képviselővel, hogy a 2001. május 6-án érvénybe lépett oktatási különtörvényt módosítsák, aktualizálják, kiegészítéseket, változtatásokat eszközöljenek néhány cikkelyben, biztosítva ezzel a két tannyelv azonos rangját és értékét az oktatás folyamatában. A tanárok biztos, alapos nyelvtudása – szaktudásuk mellett – valóban biztosítéka lehetne a kétnyelvű oktatás hatékonysága növekedésének. A módosított törvényt – közel hat évig tartó folyamatos tárgyalások, egyeztetések eredményeként – 2018. február 1-én fogadta el a Szlovén Parlament, hatályba pedig a Szlovén Közlönyben való megjelenésekor lépett (2018. február 21.). Kulcskérdése a 15. cikkely: a Közös Európai Nyelvi Referenciakeret kategóriáit használva pontosan meghatározza a tanárok (és más iskolai dolgozók) magyar nyelvi kompetenciájának szintjét (az előző törvény nem fogalmazott teljesen egyértelműen, illetve a gyakorlati megvalósulásban voltak félreértelmezések). A nem pedagógus iskolai dolgozóktól B1 szintet vár el (küszöbszint), a szaktantárgyak tanáraitól B2-t (középszint), s haladó szintet (C1) követel meg a magyartanároktól, a magyar nyelvi csoportok tanáraitól, és azoktól az óvónőktől és tanítóktól, akik az egy személy – egy nyelv rendszerben a magyar nyelvért felelősek, azt oktatják (Kolláth, 2016, 2018). A Maribori Magyar Tanszék mindig is feladatának tartotta, hogy lehetőségeihez mérten részt vegyen az óvodapedagógusok, a tanítók és a nem magyar szakos tanárok magyar nyelvi és szakmódszertani képzésében is. Lektori órákat és szaknyelvi kurzusokat kínál fel az érdeklődő hallgatóknak. Az a cél, hogy a kétnyelvű közoktatásban végzett hallgatók (a magyar2 általános érettségi vizsga B2-es szintet ír elő) egyetemi éveik alatt elérjék a módosított oktatási törvényben megjelölt C1-es kompetencia­szintet, illetve minél közelebb kerüljenek hozzá, hogy – nyelveikben és nyelvi szakmaiságukban – megállják majd helyüket tanárként a kétnyelvű oktatásban. Csak bízni lehet abban, hogy a tanárjelöltek folyamatosan élni is fognak ezzel a nem mindennapi lehetőséggel (az első tapasztalatok nagyon biztatóak). Ez azért is nagyon fontos, mert tény, hogy a muravidéki magyar első nyelvű diákok anyanyelve a helyi kontaktusváltozat, amely erősen (és archaikusan) nyelvjárásias, valamint a szlovénnal való együttélés következtében kontaktusos. A közmagyar standardot az iskolának kell(ene) megtanítania egy olyan nyelvi helyzetben, amelyben nem a magyar nyelv a domináns. Ez – ahogy a tények is mutatják – nem egyszerű, de nem lehetetlen feladat.

 

 

A muravidéki magyar nyelv, a magyar beszélőközösség vernakuláris (kontaktusnyelvjárási változat) kutatása az utóbbi két évtizedben egyre gazdagodott mind témájában, mind pedig módszerében. A legkedveltebb terület a kétnyelvű oktatás. Kutatják maguk az érintettek, a szlovéniai kisebbségi és többségi (oktatási) szakemberek, magyarországi és Kárpát-medencei kétnyelvűség-kutatók, nyelvészek, irodalmárok, szociológusok, politikusok. Az ELDIA nemzetközi kutatási projektben (URL9) készült szlovéniai esettanulmány (CSR) tartalmazza a 2013-ig megjelent szakirodalmak jegyzékét (Kolláth–Gróf, 2014). A kutatások azt bizonyítják, hogy a muravidéki magyarok nyelvi helyzete rendkívül összetett, és ellentmondásoktól sem mentes. De tény, hogy a többnyelvűségnek és a többkultúrájúságnak van a legfontosabb szerepe a közösség életében, ez a lételeme, ez az életformája, amelyen alapvetően nem akar változtatni. A TERMINI Magyar Nyelvi Kutatóhálózat (URL1) vizsgálatainak témájául tekinti a magyar nyelv e nem domináns változatát a magyar–magyar online szótár folyamatos munkálataival, a kétnyelvű közoktatás hatékonyságának elemzésével és új témaként, a nyelvi problémák adatbázissá dolgozásával, a hallható kétnyelvűség mellett a látható kétnyelvűség kutatásával (nyelvi tájkép/Language Landscape). A kutatások középpontjában – a kezdetektől fogva – a kétnyelvű oktatási modell áll. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a közösségi kétnyelvűség intenzitását, a kisebbségi magyar nyelv megmaradásának, a helyi standard változat (ki)alakulásának folyamatát meghatározza a kétnyelvű oktatás, hiszen szlovénok és magyarok immár hatvan éve tanulják együtt egymás nyelvét, és tanulnak egymás nyelvén. Az egyik legújabb szlovén kutatási projekt a kétnyelvűséget a többnyelvűség kontextusában vizsgálja (JeŠt – Jeziki štejejo/A nyelvek számítanak; ESS-projekt, URL10), a másik pedig a kétnyelvű oktatás hatékonyságára, a hivatali kétnyelvűség alakulásában betöltött szerepére teszi a hangsúlyt (Uresničevanje ciljev dvojezične vzgoje in izobraževanja na narodnostno mešanem območju v Prekmurju/A kétnyelvű oktatás céljainak megvalósulása a Muravidék nemzetiségileg vegyesen lakott területén – fele-fele arányban a Szlovén Köztársaság Tudományos Kutatásokért Felelős Intézete és Oktatási Minsztériuma, URL11). De feltétlenül említést érdemel a magyar és szlovén akadémiai intézetek, egyetemi tanszékek közös munkájával most készülő magyar–szlovén nagyszótár is. Óriási hiányt pótol, ezért (online) megjelenése – bízunk benne – nem várat sokat magára.

 

 

A muravidéki kétnyelvű oktatás mindkét nemzeti közösségé: magyaroké és szlovéneké egyaránt, eredményei, hatékonysága és hiányosságai csak ebben a kontextusban értelmezhetők hitelesen. Minden jel arra mutat, hogy az érintettek és az illetékes döntéshozók kilencvenes években megindult élénk párbeszéde folytatódik. Látjuk: a kétnyelvű oktatás belső innovációjához szükséges stratégia csak akkor hoz eredményeket, ha azonos cél vezérli a feleket. Ez pedig nem lehet más, mint – a nyelvi sokszínűség támogatásaként – az anyanyelvi megmaradás a nyelvhasználat minden színterén. A magyar anyanyelv muravidéki oktatásában csak az additív és a többnyelvűségi szemlélet járulhat hozzá a sikerhez: a vernakuláris anyanyelvváltozatra kell ráépülnie a (helyi) standard változatnak (ezt az iskola tanítja meg a magyar első nyelvű diáknak, hiszen anyanyelvváltozata a helyi kontaktusnyelvjárás), kialakítva ezzel a kétnyelvű beszélőben az anyanyelvi kettős- vagy többesnyelvűséget (Bernjak, 2011, 193.; Kolláth, 2009, 39–40. passim).