Az Európai Unió az egyik fő kezdeményezője a nemzetközi környezetvédelmi megállapodásoknak, s rendszeresen állást foglal a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a szabad és méltányos kereskedelem céljainak előmozdításáért. Ahogy a tagállamok lefektették a Lisszaboni Szerződésben (2007), az unió környezetpolitikai célja az, hogy „…nemzetközi szinten előmozdítsa a regionális vagy világméretű környezeti problémák, s különösen az éghajlatváltozás elleni küzdelem kezelésére irányuló intézkedéseket” (EU, 2008, art. 191.). Az Európai Parlament a szerződésre hivatkozva több állásfoglalásban is kifejtette azt, hogy az Európai Unió környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos kereskedelempolitikai céljainak összhangban kell állniuk azokkal az alapelvekkel, amelyek a szervezet létrehozását, fejlődését és bővítését ösztönözték. Az emberi jogi, a társadalmi és a környezetvédelmi normák kiemelten fontosak az unió nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolataiban, ezért azok jogi kötőerővel rendelkező részei kell hogy legyenek a szabadkereskedelmi megállapodásoknak is. Ahogy 2010. november 25-én az Európai Parlament állásfoglalásában megállapította: „…ameddig a kereskedelemre, a munkára vagy a környezetre vonatkozó multilaterális szabályok létrehozásának kilátásai a WTO keretén belül nem nagyon biztatóak”, addig a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások az Európai unió környezetpolitikai céljainak a legfőbb fórumai (EP, 2010). A WTO bénultsága miatt az unió kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások megkötésével próbálja elérni azt, hogy a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés idővel a multilaterális szabadkereskedelmi megállapodások részévé váljon.

A TTIP-tárgyalások 2011 végén kezdődtek az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Közös közleményben foglalkoztak az elérendő célokkal, s külön kiemelték a pénzügyi stabilitás, valamint a hosszú távú és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés fontosságát, de ezeket az elérendő célokat nem tárgyalták a globális környezeti problémák összefüggésében. Hivatkoztak ugyan a klímaváltozásra és a környezeti problémákra, s méltatták az ENSZ durbani és cancuni klímakonferenciáján elért eredményeket, amelyek egyébként nem voltak számottevőek, s ahol az Egyesült Államok, Kína és a többi nagy szennyező ország sikerrel akadályozta meg a Kiotói Jegyzőkönyv megújítását és kiterjesztését. A felek szándéka az volt, hogy a környezetvédelmi ügyek tárgyalását a nemzetközi környezetvédelmi fórumok keretén belül folytassák le. Más szóval, a TTIP-tárgyalások kezdetén a felek nem akartak teret adni a globális kereskedelem további növekedése miatt szükséges új környezetvédelmi kezdeményezések megvitatásának. Így a gazdasági növekedés, a globális kereskedelem környezetvédelmi hatásainak felvetése nemcsak a Párizsi Klímamegállapodás témái között nem kapott helyet, de kezdetben nem mutatkozott esély arra sem, hogy kellő hangsúllyal szerepeljen a TTIP-tárgyalások napirendjén.

A Párizsi Klímamegállapodás egyöntetű nemzetközi támogatásának a hatására a klímaváltozás és a globális kereskedelem bővülésének kérdésében az Európai Unió tárgyalási stratégiája a korábbiakhoz képest megváltozott. Az Európai Parlament 2015. július 8-i állásfoglalása is részletes listát tartalmaz, amelyet a tárgyalóknak követniük kell. Eszerint nemcsak a fenntarthatósági fejezetbe, hanem a megállapodás valamennyi fejezetébe, így például a beruházásokról, az energiáról és a szolgáltatásokról szóló fejezetbe is bele kell foglalni az unió környezetvédelmi céljait (EP, 2015, art. 2. (d) (iii)). Úgy vélték, hogy a Párizsi Klímamegállapodás politikai sikere megkönnyítette a felek között az együttműködést a környezetvédelmet szolgáló közös kereskedelempolitika kialakításához. Ezért a tárgyalók kifejezetten a Párizsi Klímamegállapodás vállalásaira hivatkozva azt javasolták a 2016. július 11–15-i brüsszeli fordulón, hogy a TTIP-megállapodásba foglalják bele a felek elkötelezettségét egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású és a klímaváltozást visszafordító fejlődési pálya mellett, s állapodjanak meg a gazdaságban végrehajtandó közös lépésekben, mivel a UNFCCC-hez eljuttatott önkéntes nemzeti hozzájárulások nem tárják fel részletesen azt, hogy az országok milyen konkrét gazdasági döntéseket és intézkedéseket rendelnek vállalásaikhoz. Az unió tárgyalói továbbá azt javasolták, hogy a Trade and Sustainable Development fejezet tartalmazza a megújuló energetikai beruházásokat, a környezetbarát technológiák kereskedelmét fékező vámok és nem vámjellegű korlátok lebontását, és a fosszilis üzemanyagok előállítására nyújtott állami támogatások fokozatos kivezetését. Míg korábbi környezetvédelmi javaslataikban az Európai Unió tárgyalói a szabályozáshoz való jogot hangsúlyozták, ezen a tárgyalási fordulón szoros együttműködést szorgalmaztak az energiahatékonyságot előmozdító és a klímaváltozást visszafordító szabályok és közpolitikai intézkedések kialakításában is (EC, 2015, art. 3., art. 17.; EC, 2016a). Azonban a 2016. október 3–7-i New York-i tárgyalási forduló után kiadott szűkszavú beszámolóból az derült ki, hogy az amerikai tárgyalók nem fogadták el az Európai Unió klíma- és környezetvédelmi javaslatainak jó részét. Ahogy a beszámoló diplomatikusan fogalmaz: „Ezek a megbeszélések lehetővé tették az Európai Unió és az Egyesült Államok számára álláspontjaik közelítését és annak egyértelmű meghatározását, hogy nézeteik mely területeken állnak közel egymáshoz, és mely kérdésekben térnek el.” (EC, 2016b)

A TTIP-tárgyalásokról szóló utolsó érdemi közleményt az Európai Unió kereskedelmi biztosa és az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője 2017. január 17-én tette közzé az unió és a távozó adminisztráció nevében, amelyben megerősítették elkötelezettségüket a tárgyalások folytatása mellett. Donald Trump már a választási kampány során jelezte, hogy nem tekinti az ország számára irányadónak a WTO vagy más kereskedelmi megállapodás szabályrendszerét, és saját elképzelése szerint kívánja átalakítani a nemzetközi kereskedelem rendszerét (Trump, 2016). A 2017. évi amerikai National Security Strategy gazdaság- és környezetpolitikai programja világosan jelzi a jelenlegi kormányzat szándékait: „A túlzott környezetvédelmi és infrastrukturális szabályozás akadályozta az amerikai energiatermelést és az új infrastrukturális projektek fejlesztését. […] A minisztériumok és ügynökségek meg fogják szüntetni a felesleges szabályokat, amelyek megfojtották a növekedést, növelték az amerikai vállalatok költségeit, akadályozták a kutatást-fejlesztést, gátolták a foglalkoztatást, és arra ösztönözték a vállalatokat, hogy a tengeren túlra költözzenek.” (The White House, 2017, 17.) Sajátos módon ennek az új kereskedelempolitikának az első áldozata éppen a napelem-behozatalra kivetett 30%-os büntetővám volt (Reuters, 2018).