Amikor negyven évvel ezelőtt, 1978-ban először léptem Amerika földjére (az Indiana Egyetem magyar lektoraként), a magyar társadalomtudományban kevesen foglalkoztak az amerikai magyarokkal, ki- és visszavándorlásukkal, sikereikkel és kudarcaikkal ‒ akár történelemtudományi, néprajzi vagy nyelvészeti kutatásokra gondolunk. Ez a helyzet előnyére változott a 80-as évek közepén, amikor az MTA és az American Council of Learned Societies együttműködési szerződést kötött, minek következtében történészek, néprajzosok, nyelvészek, irodalmárok és pszichológusok folytattak jelentős közös (amerikai‒magyar) kutatásokat. Az Amerikába utazó magyarországi kutatók egyike Fejős Zoltán volt, aki aztán 1993-ban kitűnő könyvet jelentetett meg a chicagói magyarok etnikai örökségének 1890 és 1940 közötti változásairól. Az 1980-as évek elején még létezett az „amerikai magyarság”, még működött néhány, száz évvel korábban alapított amerikai magyar városrész, így aztán chicagói kutatásait Fejős nemcsak könyvtárakban és archívumokban folytatta, hanem magnetofonnal rögzített beszélgetéseket is készíthetett öregamerikás bevándorlókkal és gyermekeikkel is. Ma már ez nem lehetséges, mert az egykori magyar „neighborhood”-ok mind elenyésztek, még a múlt század végén. A közösségek alapítói, fenntartói meghaltak, gyermekeik szétszéledtek, a magyar templomok mások kezére kerültek, vagy lebontották őket. A 80-as évek elején még le lehetett volna fényképezni az amerikai magyar templomokat, temetőket, negyedeket és más emlékeket (magam a Pittsburghben és környékén akkor létező magyar templomok közül körülbelül félszázat láttam), de ezt sajnos senki nem tette meg, így aztán nemcsak az amerikai magyar közösségek enyésztek el, de az ő épített örökségük is nyomtalanul eltűnt, vagy ami még nem tűnt el, hamarosan eltűnik.