A Vitéz János, Corvin Mátyás király kancellárja, Magyarország prímása, esztergomi érsek által 1465–1467 között megrendelt és elkészült magas színvonalú reneszánsz falképek 1594‑től, a török-muszlim hódoltság legnagyobb ostromától kezdve egészen 1934-ig, 340 éven át Esztergomban, a beomlott Várpalota törmelékei között, a föld alatt betemetve és elfelejtve rejtőztek. Ekkor a milánói Palazzo di Bréra restaurátora, Mauro Peliccioli konzerválta a feltárt freskókat, az akkor használatos új anyag, a cement alkalmazásával. Az 1960-as években ismét javították a falképeket az akkor használatos műanyagokkal. Végül 2000-től mindmáig folyik az idegen anyagok eltávolítása és az okozott károsodás helyreállítása Wierdl Zsuzsanna, PhD, az ICOMOS nemzetközi falképbizottságának elnöke, falkép-restaurátor művész vezetésével. A tisztítás során feltárult európai jelentőségű 15. századi falkép megmentése az igen vékony – csak 2 mm-es – festékrétegen immár 24 évi munkát igényelt, a Várpalota trecento falképeinek helyreállításával együtt. Az évek során azonban bebizonyosodott a restaurátor és a művészettörténész szoros együttműködése révén, hogy a 15. századi reneszánsz falképek Botticelli eddig ismeretlen, legkorábbi alkotásai.

 

 

Commissioned and executed by the chancellor of King Matthias, János Vitéz, Primate of Hungary and Archbishop of Esztergom between 1465–67, the high quality Renaissance murals in Esztergom were buried and forgotten in Esztergom, with the ruins of the collapsed castle, for 340 years, from 1594, the time of the greatest siege of the Turkish-Muslim conquest, until 1934. At that time, the restorer Mauro Peliccioli from Brera in Milan, conserved the excavated frescoes using cement, a new material then in use. In the 1960s, the murals were again repaired using the plastic materials then in use. Finally, from 2000 to the present day, under the direction of Zsuzsanna Wierdl, President of the International Committee on Mural Painting of ICOMOS and a mural restorer, the removal of foreign materials and the restoration of the damage caused has been ongoing. The rescue of the 15th-century mural painting of European importance, which was discovered during the cleaning process on a very thin layer of paint of only 2 mm, has now taken 24 years of work, together with the restoration of the trecento mural paintings of the castle. Over the years, however, the close collaboration between the restorer and the art historian has proved that the 15th-century Renaissance murals are Botticelli’s earliest, hitherto unknown works.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma 1962-ben jött létre az ezeréves Magyar Királyság központi várának az 1934–1937. években a Műemlékek Országos Bizottsága által feltárt maradványainak államosításával. A múzeum a török háborúk idején, 1543–1685 között beomlott Árpád-kori királyi lakótorony, a kápolna és palota falmaradványait, több száz festett kváderkövet őriz, több periódus falképtöredékeivel (1. ábra). Ezek állagának megmentésére 2000-ben a magyar kormány a magyar állam megalakulásának millenniuma alkalmából pályázatot írt ki. A pályázatot Wierdl Zsuzsanna festő-restaurátor művész nyerte el, aki a Magyar Képzőművészeti Főiskola Restaurátori Intézete után Rómában, az International Centre for the Study of the Preservation and Restoration of Cultural Propertyben (ICCROM) tanult, és nemzetközi falkép-restaurátori, műemléki diplomát szerzett, majd tizenöt évet dolgozott Itáliában festő-restaurátor művészként. A 2000-ben benyújtott pályázatában szereplő jelentős itáliai munkái között szerepelt a római Forum Romanum Negyven mártír oratóriuma középkori freskói egy részének önállóan elnyert restaurálása is, amely egyértelművé tette a magyar pályázatok bírálói számára, hogy Wierdl Zsuzsanna a legalkalmasabb a feladatra. A millenniumi pályázat művészettörténészi szakértőjének e sorok íróját, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének egyetemi tanárát jelölték ki, aki már 1962 óta foglalkozott az esztergomi vár középkori és reneszánsz falképeivel. Ennek immár huszonnégy éve. Ez idő alatt a jeles falképrestaurátor művész – aki azóta elnyerte az International Council on Monuments and Sites (ICOMOS) nemzetközi falkép-restaurátori bizottságának elnöki megbízatását – folyamatosan, nagy szakértelemmel, a nem várt akadályokat hősiesen legyőzve, töretlen lelkesedéssel dolgozik, és kiemelkedő eredményeket mutat fel. Ki kell emelnem, hogy a szakmánkban nem általános az a szoros együttműködés, együttgondolkodás, amely Esztergomban a munka egyik legfőbb jellemzője.

 

 

Az alábbiakban a szűk terjedelem miatt csak e 24 év legfontosabb, európai jelentőségű eseményeit szeretném felmutatni. Így említem a 2007. évi, Firenzében, a Harvard Egyetem Villa I Tatti székhelyű Itáliai Reneszánsz Kutatóközpontjában rendezett nemzetközi konferenciát, ahol először adtunk hírt az első évek kutatási eredményeiről. A Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévre készülve a Magyar Tudományos Akadémia Itália és Magyarország a reneszánsz kezdetén címmel tartott konferenciát, melyen e sorok írója (Prokopp, 2011a, 293–315.) és Wierdl Zsuzsanna (2011) falkép-restaurátor ismertette az esztergomi királyi, majd prímás-érseki palota reneszánsz falképeinek megtisztítása közben feltáruló meglepetéseinket, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Az örömeinket, mivel a megtisztított eredeti részletek nem sejtett művészi színvonalat mutattak, és ugyanakkor a fájdalmunkat is, a falképek végzetesen veszélyes állapota miatt. A hétéves beható munka részleteit tablókon is láthatóvá tettük. A 2001-ben megkezdett munka idején készült felvételek jól mutatták, hogy a falképek rossz állagát főképpen az 1930-as években használt cementszélezés és -tömítések okozták, amit betetőzött az 1960-as években a paraloid és vinavil műanyagok alkalmazása. Ezek eltávolítása igen hosszú időt, éveket igényelt a magas szintű restaurátori gyakorlat és a rendkívüli koncentrációs képesség mellett is. A falképek 1594–1934 közötti, 340 évig tartó betemetettsége építészeti törmelékekkel is igen megkoptatta a képek felületét. A reneszánsz falkép igen vékony vakolathordozóra készült, és nagyobb részben szekkó (al secco) technikával. Maga a festés felülete is rendkívül finom és vékony. Ezért itt alkalmazták először a világon holland szakemberek a számítógépes rétegvizsgálati módszert falon. E vizsgálatok révén egyértelművé váltak a későbbi kiegészítések. A tablók bemutatták az infravörös rétegvizsgálatok eredményeit is. A mindezek alapján történt tisztítások immár teljesen új képet állítottak elénk, amelyek további kutatása tette lehetővé a falképek mesterének egyértelmű meghatározását. Bizonyságot nyert, hogy a festő nem használt kartont, csak finom karcokat, a helyszínen rajzolta fel a nedves falra az ábrázolást, amelyet a munka során, az élénk és egyre mélyebb gondolatai révén gyakran változtatott, amit leginkább a Mértékletesség- (Temperantia) allegórián láthatunk (2. ábra).

A firenzei előadásainkat kísérő tablók betekintést adtak az ICOMOS holland és svájci restaurátor kollégáival végzett fizikai és kémiai laboratóriumi vizsgálatokba is. A tisztítások során sok kis részlet szabad szemmel is láthatóvá vált, így a művész szignatúrája is, mely a Mariano családnév M betűjének középszárára rajzolt B betűből áll (3. ábra). A B betű a művész ragadványnevére utal. Ez a bekarcolás a friss vakolatba – éppen úgy, mint a festés közben a száradást váró művész számos remekművű kis rajza az esztergomi freskón, amely alapvetően az egykori képet a felső felületétől megfosztott állapotában mutatja – meglepő rokonságot mutat Botticelli Dante-illusztrációinak gazdag invenciójú grafikai remekműveivel.

Wierdl Zsuzsa a munka során számos további fontos megfigyelést is tett, amelyek egymást erősítve igazolják, hogy az esztergomi ábrázolások önálló, eredeti, magas színvonalú alkotások, amelyek művészi szemléletükben és minden részletükben Botticelli korai műveihez kapcsolódnak. Wierdl a firenzei előadásában rámutatott az esztergomi falképeken a Botticellire jellemző dekoratív rajzi egyezésekre, amelyeket a haj, a nyak vonalán vagy a fül megjelenítésén látunk, valamint a művész női alakjain, a jól ismert ideál, Simonetta ihletett arckifejezését ismerhetjük fel az esztergomi Erény-allegóriákon. Igazolta, többek között, hogy az Uffizi Képtárban látható Vénusz születése kép Hóra alakjának profilban ábrázolt arca és az esztergomi Erősség (Fortitudo) arca egymásnak pontos tükörképei, amit a művész karton használata nélkül jelenített meg (4. ábra). Bebizonyította, hogy ezek az egyezések nem származhatnak tanítványoktól. A megtisztított esztergomi ábrázolások jól jelzik a bátyjai révén ötvösként induló és festőként Fra Filippo Lippi mestertől sokat tanult fiatal Botticelli művészi indulását.

 

E cikk szerzője művészettörténészként már az 1962. évi egyetemi szakdolgozata óta foglalkozik az esztergomi vár és a Magyar Királyság mint Európa egyik nagyhatalma középkori és reneszánsz falképeivel. Meghatározta azok helyét és kiemelt kapcsolatait Európa művészi központjaival. Esztergom 1000-től 1541-ig folyamatosan a Magyar Királyság, a Kárpát-medence egészének kulturális központja volt. 1000-ben itt koronázták meg államalapító Szent István királyunkat. Ő és utódai itt, a Duna menti ókori Solva erősségre épült középkori Strigonium fényes városából irányították Európa egyik legerősebb központi hatalmát évszázadokon át. Ez az európai jelentőségű politikai-művészeti és gazdasági központ ma is őriz minden korból kiemelt művészeti alkotásokat. Tehát az esztergomi reneszánsz falképegyüttes magas művészi színvonala kapcsán fontos tudnunk, hogy ez a magyar állam 15. századi kulturális örökségének szerves része. Logikus következménye Esztergom mint a magyar egyház központja közel ötszáz éves művészeti kultúrájának. Üzenet egyben a jelen és a jövő felé: ez az örökség ma is kötelez bennünket!

 

A Vitéz előtti érsekek, Kanizsai János (1387–1418), Pálóczi György (1423–1439) és Szécsi Dénes (1440–1465) művészetpártolását még a gótika stílusa határozta meg. S a Vitéz János után következő esztergomi érsekek egyike sem alkotott maradandót a székhelyén. Beckensloer János (1474–1476), aki a kinevezését követően elárulta Mátyás királyt, III. Frigyes császárhoz szökött, magával víve az esztergomi érsekség kincseinek jelentős részét. Aragóniai János római bíboros, Beatrix királyné testvére, bár 1480-ban kinevezést kapott az esztergomi érseki székre, de annak nem tudott érvényt szerezni, mivel Mátyás király nem fosztotta meg az áruló elődöt az érseki jövedelmétől és jogaitól, és nem is tartózkodott hosszasabban Esztergomban. 1486-ban már Estei Hippolit, Beatrix királyné unokaöccse az esztergomi érsek, akinek az udvartartása főképpen a vár kényelmére fordított gondot, és nem a tudományokra és a művészetekre. S 1497-től az 1521-ben bekövetkezett haláláig már Bakócz Tamás Magyarország prímása, aki a mecenatúrájával a reneszánsz stílus későbbi szakaszát képviselte. Wierdl Zsuzsanna restaurátori kutatásai arra is rámutattak, hogy a század utolsó évtizedében, 1490–1500 között, amikor Mátyás király halála után Beatrix királyné is az esztergomi várban lakott, történtek a Studiolo képsorán javítások, frissítések egy szerényebb tehetség közreműködésével.