Gárdonyi Géza (Ziegler Géza, 1863–1922), „az egri remete” legnagyobb sikereit mint történelmi regények írója érte el, elsősorban az Egri csillagok (1901), A láthatatlan ember (1902), az Isten rabjai (1908) révén. A falusi és a vidéki életről szóló anekdotikus és szatirikus-humoros történetekkel hívta fel magára a figyelmet (Az én falum, Göre Gábor-levelek), de az Az öreg tekintetes című regény (1905) már tragikus ábrázolását nyújtja a modernizáció történelmi-kulturális folyamatának. Legismertebb műve az Egri csillagok 2005-ben a Nagy Könyv elnevezésű televíziós szavazáson Magyarország legkedveltebb regényének bizonyult. E népszerű alkotást több mint húsz nyelvre fordították le, általános iskolai tananyag lett.

 

 

Géza Gárdonyi (born Géza Ziegler, 1863–1922) ’the hermit of Eger’ has achieved his greatest successes as a historical writer, particularly with novels Eclipse of the Crescent Moon (Egri csillagok) (1901), Slave of the Huns (A láthatatlan ember) (1902), Prisoners of God (Isten rabjai) (1908). Gárdonyi attracted attention with anectodical and satiric-humoristic stories about peasant and rural life (Az én falum [My Village], Gábor Göre letters), but the novel with the title Az öreg tekintetes [The Elderly Honour] (1905) is already a tragic depiction of the historical-cultural progress of modernisation. Gárdonyi’s most famous work (Egri csillagok [Stars of Eger], translated into English as Eclipse of the Crescent Moon) was voted in 2005 the most liked novel of Hungary by viewers of the television programme Big Read (Big Book). This popular work have been translated to more than twenty languages. It is taught in primary schools of Hungary.

 

 

 

 

 

 

 

Amikor Gárdonyi Gézát a Nyugat hasábjain Ady Endre 1910-ben a „magyar Dickensnek” nevezte, nem egyszerűen csak zsurnalisztikus tömörséggel élt, hanem találó irodalomtörténeti-komparatisztikai észrevételt is tett. Röviden vázolta a magyar szerző művészetének jellegzetességeit („Soha és senki ilyen könnyen, ilyen összetett filozófiával, ilyen kedvesen magasról, ilyen poétasággal magyarul nem mesélt”), s ezzel korabeli, akkortájt megváltozó helyzetét is érzékeltette a hazai recepcióban. Összefoglalása tanulságos kifejeződése volt egy tűnékeny, ám a korábbi távoltartást kompenzáló hatástörténeti pillanatnak, miként Gárdonyi életművének további sorsa is mintapéldája lehet az irodalmi kánon változékonyságának és rétegzettségének. A Jókai-féle életkép és a mikszáthi anekdotizmus nyomdokain induló írónak a 19. század utolsó évtizedében megjelent számos elbeszélése, különösen Az én falum (1898) című novelláskötete, előbb-utóbb komoly elismerést váltott ki, népszerűvé tette szerzőjét a nagyközönség körében. Sokan szívesen olvasták a Magyar Hírlap oldalain megjelenő Göre Gábor-leveleket is, a korabeli vidéki élet komikus ábrázolását, melynek gúnyos-karikaturisztikus modorától később a szerző elhatárolódott. Mindenesetre a szélesebb olvasótábor Gárdonyit egyre inkább a nagy elődök, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán méltó utódaként tartotta számon. Néhány történelmi témájú regénye (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908), valamint a modernizáció történelmi-kulturális folyamatának megrendítő ábrázolása (Az öreg tekintetes, 1905) sokáig a legismertebb magyar epikus művek közé tartoztak. Sík Sándor az 1920-as években e közkedveltség esztétikai okaiként a „naiv realizmus”, a lírai hangvétel és a szimbolikus markírozás szintézisét jelölte meg. Az író népszerűségét tovább erősítette, hogy a hazaszeretet és a helytállás példázataként olvasható műve, az Egri csillagok, még szerzője életében iskolai kötelező olvasmány, majd később nagysikerű film szövegkönyvének alapja lett (1968). Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy televíziós műsorsorozat keretében 2005-ben a regényt a közönség Magyarország „legkedveltebb könyvévé” választotta. Ez évben látott napvilágot Császtvay Tünde fontos, az utolsó szerzői korrekciókat figyelembe vevő kiadása. A lineárisan építkező cselekmény első része halmozza az életképszerű betéteket, a történelmi veszélyhelyzetek mellett árasztja az emberi szolidaritás kisvilágainak derűjét, mely később az önfeláldozásig, a rendíthetetlen hősiességig, a nemzet szolgálatának elhivatottságáig magasztosul.