A politikai kommunikációt (politikai retorikát) a világnézetileg keretezett gondolkodás befolyásolja: ma Magyarországon a két markánsan különböző politikai nézet (konzervatív és liberális, jobboldali és baloldali) képviselői gyakran hangoztatják, hogy a másik oldal nem érti őket, és nem beszéli a nyelvüket (Aczél, 2009, 134.). Megfigyelésem szerint ennek tulajdonítható az, hogy az ellentétes oldalon állók (főként az ellenzéki megszólalók) igyekeznek a közéletben egyértelműnek gondolt, mindenki által ismert fogalmakat (demokrácia, intézkedés, támogatás) újradefiniálni, de főként elválasztani a fogalmak „látszatértelmezését” azok „valódi” értelmezésétől. A valóság és a látszat elkülönítése – ahogyan a lentebbi példákból látni fogjuk – voltaképpen pragmatikai nézőpontból történik: nem egy fogalom – például a demokrácia – objektív definíciójának megadása a cél (ez sokszor nem is lehetséges), hanem a hozzá tapadó intézkedések alapján egyfajta pragmatikai megközelítés meghatározóvá tétele. Az így létrejövő disszociatív szemléletmód célja az ellenfél hiteltelenítése, a fentebb már említett értékcsökkenés elérése. A kép teljességéhez persze azt is számításba kell venni, hogy a politikai kommunikációt igen erősen befolyásolja az értékretorika: a politikai erők számára az a jó stratégia, ha a kommunikációjuk a pártjuk által megszerzett témákra vonatkozik. Így adott téma tárgyalásához olyan kommunikációs keretet képesek biztosítani, amely más pártok számára eleve hátrányossá teheti a vitában való részvételt (Aczél, 2009, 143.).

 

A demokrácia/látszatdemokrácia példában az interjúalany olyan kritériumokkal támogatja meg az álláspontját, amelyek a magyar állami berendezkedés kulisszajellegét támaszthatják alá – vagyis díszletként, látszatként értelmezi a demokratikus intézmények működését. A hozzá hasonló politikai nézetet vallók számára a kritériumok a saját álláspontjuk megerősítésére, igazolására szolgálhatnak.

 

 

Természetesen a közéletet 2020 óta meghatározó koronavírus-járvány is eredményezett disszociációs érvelési helyzeteket. Ha az eddigiek alapján megvizsgáljuk a sajtóban is nagy visszhangot kiváltó, a pedagógusok tesztelésével kapcsolatos kormányzati intézkedéseket és szakszervezeti reakciókat (URL4), akkor ebben az esetben is az intézkedés/látszatintézkedés fogalompár alapján gondolkodhatunk (2. táblázat).

 

 

A kormányzati intézkedések disszociatív bírálata jelenik meg Kunetz Zsombor nyilatkozatában is (URL5) (3. táblázat).

 

A disszociációs érvelés során tehát két terminus segítségével határoljuk el a fogalmakat egymástól. A cél mindig az ellenfél által vallottak értékének csökkentése, hiteltelenítése, amelynek igazolására kritériumokkal kell alátámasztani az ellenfél intézkedéseinek látszatjellegét.

 

 

A látszat és a valóság kettőse mellett a disszociáció másik gyakori fogalompárja a rejtett és a nyilvánvaló közötti különbségtétel. Ez különösen érdekes lehet az oltásokról szóló diskurzus tekintetében, hiszen a koronavírus kapcsán az oltás mint megoldás szintén nagy figyelmet kapott az elmúlt két évben. Ezzel együtt felerősödött az oltásellenesek hangja, és az oltás állítólagos – azóta már tudományosan megcáfolt – káros hatásai (autizmus, meddőség) is. Mi az oltásellenesek szemszögéből a rejtett, és mi a nyilvánvaló? A válasz a következőképpen adható meg:

 

 

Ha pedig szeretnénk a megelőzési paradoxonra alkalmazni, akkor az előzőleg tárgyalt két forrásunk (URL8 és URL9) alapján a következőre juthatunk (3. ábra):

 

A modellhez hozzátartozik még a cáfolás (unless) és a megerősítés (backing) is, vagyis az ábra kiegészíthető azzal, hogy ugyan voltak megdöbbentő halálesetek (például fiatal felnőttek, rendszeresen sportolók stb.) (U), de ez a halálozási statisztikák szempontjából elenyészőnek tekinthető (B).

 

A disszociatív érvelés és gondolkodásmód a hétköznapi életünk része. Annak érdekében, hogy el tudjuk határolni egymástól a valóságot és a látszatot, a rejtett és nyilvánvaló tartalmakat, folyamatosan újra értelmezzük – voltaképpen tisztázzuk – a fogalmakat. Mindezt úgy érjük el, hogy az ellenkező véleményen lévők álláspontja értékcsökkenést szenved el, s ezáltal a saját álláspontunk válik magasabb értékűvé. A demokrácia/látszatdemokrácia, intézkedés/látszatintézkedés, valamint a rejtettnek láttatott és mégis nyilvánvalónak tűnő oltási mellékhatások dichotómiájában a disszociáció logikai alapon működik (ahogy minden más szétválasztás esetében is): a két terminus nem lehet egyszerre jelen a tárgyalt jelenségekben. Fontos megjegyeznem azonban, hogy a disszociatív gondolkodásmód csak úgy használható praktikusan a kritikai gondolkodásra nevelésben, ha a kiinduló állításunk megfelel a valóságnak, és a fogalmak szétválasztásának kritériumai relevánsak.