Neves gondolkodók, istenkereső filozófusok és különböző korokban élt teológusok istenélményei, fogalmi meghatározásai közül válogatunk, hogy így valamelyest körüljárjuk az istenkép fogalmának sokrétű jelentését, tartalmát és dimenzióit a fellelhető első- és másodlagos szakirodalom alapján1. Nem törekedhetünk kimerítő bemutatásra, csupán arra, hogy néhány tömör gondolatban meghatározzuk a fogalmak lényegét, amelyek közelebb visznek Kokas Istent és a szakrális-transzcendens világot érintő elképzeléseihez. Éppen ezért a teljes kép felvázolása helyett leszűkítjük azt a keresztyén istenkép aspektusaira, és nem térünk ki a világvallások mindegyikére.

 

Mielőtt elmerülünk az isteneszméről szóló diskurzusokban, szükséges leszögeznünk, hogy csak emberi eszközök, illetve szavak, emberi gondolkodásmód által beszélhetünk Istenről, aki több az emberi szavaknál, sőt az emberi elménél, képzelőerőnél is. Emberi eszközökkel képzeljük el az istenit, a Szentet, az örökkévalót, a végtelent, amely önmagában is oximoron. Fejtegetéseink, következtetéseink sem lehetnek másfélék, mint emberiek és az Isteni Kijelentés függvényei. Mindezek mellett szükséges figyelembe vennünk az Isten-fogalom értelmezésének és használatának igen változatos módjait is, hiszen Istenről, valamint a szellemi világról hitetlenül elmélkedők istene kétségtelenül egy eszme, nem a személyesen megszólító, mindenható Isten5. Istenről és a transzcendensről való gondolkodásnak és beszédnek éppen a gondolat és a nyelv szab határt, és legjobb esetben is csupán erőlködései lesznek annak az igyekezetnek, hogy a megismerhetetlenről állítson valamit, ami nem lehet több, mint annak a megismerhetősége, azaz minden, amit az ember Istenről megállapíthat, az csakis az ő immanenciáját érintheti.

 

Összetettségénél fogva, és mert a kérdés a személyiség legbensőbb magánszféráját érinti, ugyancsak nehezen definiálható a vallásosság fogalma, hiszen észlelhető megnyilvánulások mellett rejtett, titkolt meggyőződést, kételyt, élményeket, elveket, ismeretet és sok egyéb összetevőt feltételez. „A vallásosság többdimenziós megközelítései szerint a vallásos elköteleződés nem határozható meg csupán különböző gyakorisági mutatókkal, mint például a templomba járás, imádkozás rendszeressége”41. A vallásosságnak e többszempontú összefoglalását adja Pusztai A vallásosság nevelésszociológiája. Kutatások vallásos nevelésről és egyházi oktatásról (2020) című könyve, amely a vallásos nevelést szélesebb értelemben szocializációs folyamatként értelmezi42. Kutatásában Pusztai a nemzetközi kitekintés mellett a hazai (főként fiatalok) vallási szocializációját, a családi és iskolai vallásos nevelés körülményeit, illetve eredményeit vizsgálja, és többek között megállapítja, hogy a vallásosság jelenlétének pozitív hozadéka a kapcsolatok minőségének megváltozása, a biztonságos alapon álló családmodell: „A szülők vallásossága szignifikánsan erősíti a család stabilitásának valószínűségét. A közösségi vallásgyakorlattal bírók kiemelkedően stabil családszerkezetben élnek…”43. Miként Kopp Mária és munkatársai kutatásából kiderül, a vallásosság szignifikánsan pozitív hatással van az egészségi állapotra, a közérzetre, a fizikai-testi jóllétre. „A magyarság romló halálozási mutatói ellenére a vallásgyakorlók egészségesebbek” – mondja44. A vallásosság további nyeresége a személyek önkéntes munkavállalására, a házassági normákra gyakorolt pozitív hatás is45. Pusztai megállapítja, hogy vallásos értékrenddel nevelő családok és az egyházi fenntartású iskolák – sajátos pedagógiai profiljukból adódóan, és mivel gazdag extrakurrikuláris tartalmakat kínálnak, továbbá mert azokban a képességfejlesztés spirituális és közösségépítő tartalmakkal együtt történik46 –, a fiatalok intra- és intergenerációs kapcsolatait erősítik. A vallásos családi-iskolai nevelés elsődleges célja pedig nem a tanulmányi eredményesség, de sokkal inkább a bizalmi kapcsolat kiépítése47.