A Kokas-életműből célszerűen kiemelt írások nem tükröznek egy egységes, a kokasi vallásosságot érintő rendszert, célunk elérése érdekében kénytelenek voltunk tehát ebből a töredékes és fragmentált szövegkorpuszból vonni le következtetéseket. Így jutottunk el arra a felismerésre, hogy Kokas a korabeli marxista esztétika egyeduralkodó mimézis-felfogásával szemben a művészet lényegét a teremtésben, a személyiségfejlesztés kulcsát pedig a spiritualitásban látta. A romantika művészetfelfogásával megegyezően pedig úgy tekint az alkotási folyamatra, hogy abban Isten teremtő ereje jelenik meg és az emberi lét nagy kérdései nem válaszolhatók meg a transzcendens komponens figyelmen kívül hagyásával. Ez a világszemlélet alapozza meg Kokas gyermekképét, pedagógiai felfogását és módszerét, amely a szakrális tartalom, a gyermeki létmód glorifikációjának hangsúlyozása révén a reformpedagógia első generációs képviselőivel rokonítja őt.

A zenepedagógiai módszerek legtöbbje a zenei képességek és készségek fejlesztését helyezi a középpontba, ez az aspektus viszont Kokas módszerében nem jelenik meg, maga Kokas mondja, hogy nem zenét tanítunk, hanem gyerekeket a zenével3, ő ugyanis nem a zenei ismeretek vagy a zeneelmélet átadását, és nem a hangszertanulást tartotta fontosnak, komplex művészetpedagógiájában nincs is helye ezeknek, hiszen, mint mondja, ő a zenéhez vezető érzékenységet kívánja fejleszteni a gyermekekben. Pedagógiája éppen ebben hozott alternativitást, újszerűt, és ebben tér el mestere, Kodály elképzeléseitől is4. Kokas számára semmi sem volt fontosabb a gyermeknél, a gyermeki képzelet inspirálására pedig a művészeteket, és leghangsúlyosabban a zenét választotta, amely saját gyermeklelkéhez is a legközelebb állt. Így vált egész élete inspirációvá.

Bár Kokas beszél az emberlétről, azaz írásaiban megjelenik a felnőttekre vonatkozó szemlélete is, a szövegek analízise rendjén világossá vált előttünk, hogy nem emberképének, illetve antropológiai meggyőződésének vizsgálata és az emberképtörténet felvázolása visz közelebb Kokas pedagógiájának jobb megértéséhez, hanem nevelőképének elemzése. Következésképpen azokat a szövegeket és utalásokat kerestük a Kokas-életműben, amelyek a szülőkre, tanítókra, tanárokra, művészekre és olykor gyógypedagógusokra, egyszóval a nevelőkre vonatkoznak. Kokas nevelőkoncepciójának elhelyezését segíti tehát a nevelőkép-történet alakulása és az azt bemutató fejezet, amely kapcsolópontot és hidat képez az istenkép-elemzés és a gyermekkép tanulmányozása között.

Kokas Klára életművének kutatása egy sajátos, művészeteket bevonó világot tárt ki, amelynek szellemisége az írott szövegek által is megérinti az olvasót, még ha nem is ismeri a szerzőt. Azok közvetlensége, alázata, valódisága, a megszólalás módja, spirituális tartalommal átszőtt megnyilatkozásai, indirekt közlései is üzenetértékűek. Írásaiból és egész életművéből sajátos nevelésfilozófia bontakozik ki, ezenfelül „sajátos nyelvi struktúrát és stílust hozott létre a személyközi kapcsolataiban (…) a megfelelés kényszerítése nélküli párbeszédet”, írásait a pedagógiai szabad költészetbe lehet sorolni – mondja Deszpot5.

Kokas Klára nem egyszerűen új módszerre talált, hiszen előtte a különböző művészetpedagógiai elemeket más pedagógusok is beiktatták már koncepciójukba, mégis újszerű az, ahogyan megteremtette a lehetőségét a gyerekek és a művészetek találkozásának. Újszerű az a mód is, ahogyan a sokféle művészeti tevékenységeket egységes metódussá, kerek egésszé formálta, valamint újszerű a zene, mozgás, szólótánc, festés, alkotás és történetmondás egyedi kombinációja, amelynek varázsa és légköre az a lelkület, amelyet oly nehéz megragadni, amely Kokas személyéből, jelenlétéből áradt, mindenki érzett és a leglényegretörőbben Kokas maga fogalmazta meg: az agape. Ez a világnézet és nevelésfilozófia képezi Kokas pedagógiájának alapját, eszerint fogalmazta meg nevelési elveit, választotta meg az alkalmazott eszközöket és eljárásokat, magát a Kokas-módszert a gyermekek személyiségének harmonikus fejlesztése érdekében.

Kokas nevelési rendszerének, és egyben a módszere alapját képező lelkiségnek és gyermekfelfogásnak ilyen fokú, több szempontú és mélyreható elemzése nem történt meg. Márpedig annak megismeréséhez és széleskörű elterjedéséhez nélkülözhetetlen a Kokas-pedagógia hátterét képező nézetek, az Isten-percepció, illetve emberkép alapos ismerete. Ez ugyanakkor az ő gondolatiságának és művészetpedagógiai elképzeléseinek a köztudatba való integrálódását is segíti, megteremtve annak lehetőségét, hogy nevelési normái és kapcsolati-etikai útmutatásai elnyerjék a szakma megbecsülését, valamint méltó helyüket a neveléselméleti irányzatok között.

A Kokas-módszert több szempontból és megközelítésből kutatták már pedagógiai szakemberek, művészek és pszichológusok6, a vallásos-lelkiségi dimenzióit azonban nem vizsgálták, amely pedig sarokköve az egész Kokas-pedagógiának. Életművének összefoglalása ugyanis sokféle értelemben, különböző célokkal megtörtént, spiritualitásának és nevelésfilozófiájának perspektíváit azonban még nem kutatták. Fejtegetéseink és elemzésünk nyomán kibontakozott Kokas neveléselméleti meggyőződése, egészen kivételes és szentíráshű keresztyén szellemisége, és megtaláltuk azokat az egzisztencialista gondolkodókat, akik legközelebb állnak ahhoz a lelkiségi irányhoz, illetve transzcendenciatanhoz, amelyet Kokas képviselt, akik közül a legfontosabbak: Augustinus, Martin Buber, Simone Weil és Pilinszky János. Mindezek mellett kutatásunk nyomán konkretizálódtak azok a stílusjegyek és fogalmak, amelyekkel a kokasi értékrendszer definiálható.

A hetek pedagóguscsoport tagjainak könyvei, előadásai, nyilatkozatai, illetve más írásai – nemkülönben a róluk szóló szakirodalmi művek is – számos ponton érintkeznek a Kokas-gondolattal, tehát észszerűnek tartottuk ezt a hét pedagógust kiválasztani. Felmerültek más művész-pedagógusok nevei is, akik viszont nem hoztak merőben újat, illetve írásaik, életművük nem tér ki részletesen a transzcendens világról, Istenről, a felnőtt- és gyermeklétről szóló meggyőződésükre – így azokra csupán rövid utalást tettünk. Az elemzésre került képviselők pedig a szakma elismert tekintélyei, a tudományterület mesterei, és mivel Kokas művészi és pedagógiai értelemben is velük rokonítható, ezáltal a Kokas-módszernek színvonalat, elismerést biztosítanak.

Egyértelművé vált előttünk, hogy nem beszélhetünk úgy Kokas gyermekképéről, hogy a felnőttidentitásról alkotott nézeteitől teljesen elvonatkoztassunk. Sok esetben ugyanis egymással párhuzamosan, illetve egymással ellentétesen említi azokat. Kokas metafizikai és antropológiai meggyőződései mellett az etikai meggyőződés a harmadik dimenzió. Az iskolaalapító etikai-pedagógiai normái, szellemi-kulturális értékrendszere határozzák meg az adott művészetpedagógiai módszer alapját, a célok eléréséhez választott gyakorlati elemeket, technikákat, pedagógusi megnyilvánulásokat, tehát az egész koncepciót. Emiatt volt fontos Kokasnak a gyermekkorról, a gyermeki képzeletről, sajátos kifejezési formáikról és a gyermeki lét értékeiről alkotott nézeteit is kibontani, nevezetesen azt, hogy miként látta Kokas a gyerekeket és követőinek is miként kell a gyermekre tekinteni. A módszer ugyanis nem csupán a módok és eszközök (szerek) alkalmazása, de sokkal több azoknál, esetünkben éppen a kokasi nevelésfilozófiára esik a hangsúly, hiszen a Kokas-pedagógia legnagyobb eredménye az érzelmi nevelés7.

Célunk a Kokas-féle eszmerendszer és spiritualitás konkretizálása, annak a képnek az árnyalása, amelyet korábban a szakma Kokasról kialakított, és amelyet a pedagógiatörténethez hozzáadott kutatási értékként értelmezünk. Kokas életművét olyan megközelítésből foglaltuk össze, amely dimenzió teljesen kimaradt a korábbi Kokas-kutatásokból: a vallásosságot, illetve spiritualitást érintő összetevőknek és azok sajátosságainak szintézise korábban nem valósult meg. Ezek nélkül pedig nem alkotható teljes és hiteles kép Kokas sajátos művészetpedagógiai koncepciójáról, hiszen ez a lelkiség és hitvallásosság a foglalata és esszenciája minden tanításának, minden mondanivalójának és Kokas egész hagyatékának. A vonatkozó spiritualitás-kutatások hiánya miatt Kokas egyoldalúan csak zenepedagógusi minőségében van jelen a köztudatban, és mindmáig nem került az ismert egzisztencia-filozófusok, vallásos gondolkodók és bölcselők közé. Vizsgálódásunk ennek útját készíti elő – Kokas beemelését a hazai és nemzetközi neveléstudományi, lelkiség-irodalmi és eszmetörténeti kánonba. Erre a váltásra gazdag és változatos életműve, módszerének sajátos újításai, gondolatainak szakrális mélységei és sokoldalúan képzett személyisége teret és okot ad, hiszen nem csupán a zene- vagy művészetpedagógia, de az általános pedagógia (ld. gyermekkép), a neveléstudomány (ld. emberkép), sőt a keresztyén teológia számára is van mondanivalója (ld. istenkép). Éppen személyének és pedagógiájának sokrétűsége, magasszintű alkotói szellemisége, világszerűsége, karizmatikussága és innovativitása, ugyanakkor hagyományápolása révén került be Kokas neve az abszolút pedagógusok közé, mint „olyan géniusz, akinek az emberalakítás vágya jelentette léte középpontját”8. Jelen írás elsőként mutat rá ezekre tudományos módszerekkel, alapos elemző és szintézisalkotó kutatással, valamint szakirodalmi utalásokkal.

Megállapításaink és következtetéseink nyomán egyértelművé és megnevezhetővé váltak azok a kapcsolópontok, ahol Kokas életműve a nemzetközi zenepedagógiai irányzatokhoz, azok gyakorlatához, illetve az egyes iskolakísérletek képviselőinek neveléselméletéhez csatlakozik. Ezzel egyidőben kirajzolódtak azok az összetevők is, amelyek új értékeket tettek hozzá a már gyakorlatban levő módszertani elemekhez (az általunk választott és az egyszerűség kedvéért heteknek nevezett pedagóguscsoport elképzeléseihez) képest.

Mint kiderült, a Kokas-módszer alternatív pedagógiaként értelmezhető és szemléletmódja, eszköztára, komplexitása, célrendszere, valamint interdiszciplinaritása alapján besorolható a tágabb értelemben vett reform- és művészetpedagógiai irányzatok közé. Ezek a közös komponensek nemcsak kapcsolópontot jelentenek, de ugyanakkor ezekben mutatható ki a Kokas-módszer sajátossága, egyedisége, mássága is, amely másságról bebizonyosodott, hogy az Kokas lelkiségével, keresztyén hitével áll egyenes vagy közvetett módon összefüggésben. A Kokas-program különböző iskolakísérletek és művészetpedagógiai irányzatok gyakorlatától a módszertani elemek funkcionalitása szempontjából is különbözik, de a módszer valódi differens többlete a vezető lelkisége, a kapcsolatok és a személyes, meghitt viszony hangsúlyozása Istennel, emberekkel és a környezettel. A kokasi transzcendenciatan, antropológia és etika tehát egyaránt Biblia-hű alapokra, tiszta evangéliumi tanításra és idealista gyermekképre épül, amely dimenziók együttesen, egységes nevelési elvként jelennek meg a Kokas-pedagógiában, miközben sajátos keresztyén és alternatív jellegű művészetpedagógiai módszerré lényegülnek.

Az Augustinus, Buber, Weil és Pilinszky lelkiségével való lelkiségi és gondolati rokonság mellett fontos annak hangsúlyozása is, hogy publikációiban Kokas nem vallásos-szakrális témáról nyilatkozik, hanem többnyire nevelésről, művészetekről és a gyermeklétről ír. Az Istenre, a Szentírásra és az ember isteni küldetésére való utalásai éppen ezért emelik gondolatai hitvallásosságát és hitelességét. Az adott oktatáspolitikai viszonyok között nem volt ajánlatos lelki-hitbeli meggyőződésről beszélni, írásaiban mégis állandó jelleggel jelenik meg, tanításait, megnyilatkozásait mindegyre átszövi a spirituális tartalom. Emellett Istennel való kapcsolata, szavainak szentírási tisztasága és a gondolataiból érezhető lelki mélység és tisztánlátás okán a Kokas-szövegek a misztikus-egzisztencialista teológiai irányzat nagy alakjait idézik fel az olvasóban.

Az Augustinus Isten-viszonyát tükröző közvetlenség jellemzi Kokas vallásoságát is, amit leginkább Isten-megszólításai igazolnak, ugyanakkor mindkét életmű olyan személyes hangú vallomás, amelyben nyilvánvalóvá válik, hogy a szerző – Kokas éppúgy, miként Augustinus – minden pillanatban Isten közelében, egyszerre emberi és isteni viszonyrendszerben él9.

Buber neve elsősorban az Isten és teremtménye közötti legintimebb, legközvetlenebb Én-Te viszony, valamint a dialógus-filozófia vonatkozásában merül fel a Kokas-életmű kapcsán, ugyanis – mint kimutattuk – a Kokas-módszer és világkép kulcsfontosságú komponense a személyes, bizalmi kapcsolat Istennel és egymással10. A kapcsolat-centrikusság mellett buberi sajátosság a Kokasnál is megjelenő válaszadás a saját maga által feltett kérdésekre, azaz az önmagával való dialogizálás11. Weil és Pilinszky neve az egyházak és felekezetek felett álló keresztyén szellemiségük okán merül fel elemzésünk során – jóllehet mindannyian római katolikus vallásúak (Weil úgy, hogy sohasem keresztelkedett meg), ez inkább véletlenszerű egybeesés, hiszen a különböző hitvallások és felekezetek kialakulását megelőző, őskeresztyén lelkiséget idéző transzcendenciatanaik alapján rokoníthatók egymással12. Ugyanakkor Kokas spiritualitása abban különbözik a perszonalista filozófia képviselőinek szellemiségétől, hogy ő az Istennel való meghitt kapcsolatát leképezi a gyerekekkel való szeretetteljes viszonyára is. A reformpedagógiai képviselőkhöz hasonlóan Kokasnál is megjelenik az idealizált gyermeklét-értelmezés, amely lét sokkal gazdagabb és értéktelítettebb a felnőttlétnél. Ez Kokas meglátása szerint azt jelenti, hogy az ember gyermekkorában még élénk és színes képzelőerővel rendelkezik, originálisabb, tisztább lelkületű, empatikusabb teremtmény, mint felnőttként. Az elemzett írások szentírási szellemben, belső lelki értelemben mintegy a gyermekké való válást szorgalmazzák13.

Kokas antropológiai nézetei (különösen nevelő- és gyermekképe) tehát a jézusi-újszövetségi emberképet idézik, embertana erőteljesen biblikus, emellett a modern, humanisztikus pszichológiai irányzatok, a gyermektanulmány és a reformpedagógia képviselőinek eszmerendszerével, főként – a Rousseau-i nevelő- és gyermekképből kiinduló – korai képviselők meggyőződésével14, illetve idealisztikus gyermekképével áll rokonságban15. Egzisztencializmusa, vallásossága szeretetre és elfogadásra épülő emberképét, sőt zenepedagógiai témájú írásait, filmjeit, zene- és térválasztását, azaz egész módszerét is erőteljesen áthatja. Fény derült arra is, hogy Kokas nevelésfilozófiája az alternatív emberképre épülő pedagógiák gondolkodásmódjától abban különbözik, hogy az emberi létet isteni perspektívából szemléli, melynek következtében a kokasi eszmerendszer az egzisztencializmus és a perszonálfilozófia transzcendenciatanát egyesíti a miszticizmus és a reformpedagógiai irányzatok elemeivel. Ennek eredménye az a sajátos személyiségfejlesztő módszer, amelynek centrumát az evangéliumi lelkület, a gyermekközpontúság, a komplex művészetpedagógiai elemek alkalmazása, a kreativitás és a terápiás hatás képezi.

Elmélkedésünk során a korábbiakhoz képest egészen új szemszögből néztünk a Kokas-szövegekre, nem úgy, mint zenepedagógusok, vagy tanítók, sem mint művészek vagy művészetpedagógusok, sokkal inkább nevelésfilozófiai megközelítéssel, amelyet a transzcendentális és antropológiai aspektussal bővítettünk. Kokas életművét ilyenként metafizikai16, és antropológiai értelemben elemeztük és értelmeztük elvégezve a különböző művészetekkel dolgozó alternatív- és reformpedagógiai módszerekkel való tételes összehasonlítását.

Jelen tanulmány viszont szűknek bizonyult ahhoz, hogy Kokas elképzeléseinek továbbélését, a módszer fogadtatását és iskolai integrációját bemutassuk, felkutatva azokat az intézményeket, tanítókat és helyszíneket, ahol a Kokas-módszert ma is gyakorolják itthon és világszerte. Tudunk arról, hogy eltérő közegekben és sokféle problémával, betegséggel és zavarral küzdő csoportoknak szerveznek alkalmazott Kokas-foglalkozásokat bölcsődében, pszichiátriai osztályon, mozgássérültek, lelki zavarral küzdők között, emellett zenei tagozatos iskolákban, nyári táborokban, sőt autista gyerekek körében is. Mindezek felkutatása fontos és tanulságos lenne nemcsak a Kokas-módszer utókövetése, de ismertségének és elismertségének felmérése miatt is, sőt egyre szélesebb körökben való elterjedése a pedagógusok hasznos inspirációs bázisa lehetne17. A gyermeki kreativitás ösztönzésére, a megszokottól való eltérésre, újszerű ötletekre és alternativitásra mindenkor szükség van, a Kokas-pedagógia pedig kurrikuláris és extrakurrikuláris tevékenységekhez kiváló eszközöket, eljárásokat és módszereket kínál. Formális és informális színtereken is jól alkalmazható az Orff-féle ritmushangszerekkel, a Dalcroze-féle euritmiával, mind pedig a Kokas-féle komplex művészetpedagógiával történő képességfejlesztés.

Kokas személyét külföldi útjai, előadásai és tanfolyamai alkalmával18 sokan megismerték, módszerét pedig alkalmazták19. A Kokas-hagyaték fontos adalékát, és a módszer bemutatásának fontos fejezetét képezheti az életmű nemzetközi visszahangjának, hatásának, adaptációinak és a róla való diskurzusnak a felkutatása, valamint olyan pedagógiai szereplőknek, iskolakísérleteknek a feltérképezése, akikre hatással volt Kokas világképe, elvei és módszere.

Kokas különleges érzékkel – vallásos-irodalmi nyelven, pszichológusi empátiával, művészeti eszközökkel és nem utolsóként, evangéliumi alázattal – beszél az Isten teremtette és kegyelemben élő emberről. Nem csupán fejleszti a gyermekek különböző képességeit, nem csupán megteremti a feltételét és alkalmát az önfeledt jelenlétnek a zene segítségével, nem csupán teljes lényével figyeli és hallgatja a gyerekeket, de ugyanakkor befogadottság-érzést, jézusi szeretetet és lelki küldetést közvetít feléjük. Mindez pedig Kokas istenszeretetének revelációja. Amit tesz és ahogyan teszi, az istentisztelet.

Kokas életműve igencsak szerteágazó, és ez megnehezíti tudományterületi besorolását, amelyet valahol a művészetek, pszichológia, gyógypedagógia, lelkiségi- és szépirodalom, illetve vallásfilozófia találkozási szférájában határozhatunk meg – a világ dolgainak mindezeket a perspektíváit egyedi módon foglalja magába. Vallomása szerint mégis elsősorban szenvedélyes tanítóművész, aki egzisztencialista, személyközpontú és transzcendentális pedagógiát művel minden elérhető eszközzel. A Kokas-életmű megismerésekor kitűnik a szerző sajátos neveléselméleti és világnézeti meggyőződése, amely bizonyos értelemben eltér a különböző reform- és művészetpedagógiai képviselők elképzeléseitől. Az az egyediség, amely Kokas Klára komplex művészetpedagógiai módszerét és nevelésfilozófiáját jellemzi, és amely mintegy hozzáadott értékként definiálható a zene- és élménypedagógia, valamint a személyiségfejlesztés módszertanában, a kokasi spiritualitással hozható összefüggésbe.

Végül az elmondottakhoz Weil20, Pilinszky21 és Buber22 gondolatai fényében hozzátesszük: Kokas életműve az Isten jelenlétében megélt alázat pedagógiája.