A szerző monográfiájában az egyéni aspektusok és a személyközi viszonyok felől is közelít tárgyához: a téma meghatározása, evolúciós vonatkozású elhelyezése és működésmódjának leírása után külön fejezetet szentel Az irigy gyerek és Az irigy szülő bemutatásának is. Könyvéből megértjük, hogy az irigység mennyiben irracionális: nem azért kívánjuk a tárgyát, mert szükségünk van rá, hanem mert a másik rendelkezik vele. Ahogy a szerző fogalmaz: „…ha hasonló körülmények közül indulunk, és a másik így köröz le minket egy számunkra is fontos területen, akkor nincs megnyugtató magyarázat, és sokkal jobban birizgál minket a gondolat, hogy nekünk is lett volna esélyünk, mi is lehetnénk most ott, ahol ő van. De nem mi vagyunk… És máris belobbanhat az irigység, melynek kulcsmondata: Miért ő, és miért nem én?”

A szerző a mindennapok egyik legambivalensebb jelenségének feltárására vállalkozott: az irigységgel mindenki találkozik, ám önnön irigységét kevés ember vallja be magának, legtöbben a rájuk irányuló támadásra panaszkodnak. Interkulturálisan is értelmezhető: mivel mi, magyarok történelmileg ambivalensen viszonyulunk mások sikeréhez (ha a recenzió terjedelme megengedné, a panaszkultúrától a sarckommunikációig számos releváns fogalom lenne ide beemelhető), ezért az irigységnek is kitüntetett szerepe van a társas kapcsolatainkban. Az egyéni és az interperszonális megközelítés után Az irigység mint teher és Az irigység provokálása című fejezetek a társadalmi reflexiókat mutatják be és értelmezik.

Ám az irigység nemcsak bennünk, hanem közöttünk is lakozik. Személyes interakció eredménye, a társas networkbe ágyazva jelenik meg. Nem annyira annak alapján ítéljük meg anyagi helyzetünket, hogy mennyit keresünk és fogyasztunk, hanem hogy mennyit keresünk és fogyasztunk a networkön belül a többiekhez képest. Az irigység tehát hálózati alapokról is induló társas szenvedély. Szent Tamás szerint saját lényünk megfogyatkozása, miközben a másik nem lesz több. Kapcsolati mechanizmus – hálózatban zajlik az irigykedés, s mivel kapcsolati és viszonyító jellegű, feltételezi az összehasonlítást. Ha ő gazdagabb nálam, akkor szegény vagyok? Az ember a saját értékeit a másikéból kiindulva értékeli, vagyis ritkán tudja élvezni, amije van, és gyakran szenved attól, ha társa – testvére, barátja, munkatársa – tehetősebb vagy sikeresebb. Az összehasonlítás természetes hajlama a társas lét meghatározó struktúrája – egyúttal az irigység gyökere. Amikor az egyén veszteség gyanánt éli meg a másik javait, eredményeit, és ezt a narcisztikus sérülést a tehetetlenség érzése is kíséri, amiből az irigység ered.

Az irigység evolúciósan kódolt érzelem. Túlélésünket szolgáló ösztönként arra irányult, hogy a javakat, melyekkel az egyed nem rendelkezik, meg kell szereznie a fajtársától, ha erős akar lenni. Ahogy szocializálódunk, változnak attitűdjeink is, de csak lassan múlik – és sosem teljesen – a magunkra irányuló negatív érzés, mely felveti a kérdést: nekünk miért nem sikerült ugyanazt elérni, mint a másiknak. Agresszív versengés is fakadhat belőle, pozitív késztetés is, mely önmagunk meghaladására sarkall. S itt érkezünk el a konstruktív fejlődés lehetőségéhez, hiszen negatív aspektusai mellett az irigység azt is megmutatja, miben fejlődhet, juthat előbbre az ember.

Az irigység egyetemes és komplex, ám rejtőzködő érzelem. A szerző szellemes példájával élve: az igazi barát nem annyira a bajban, mint inkább a pozitív fordulatok megélésében mutatkozik meg. Nehéz helyzetekben sokan színlelik az elvárt empátiát, akár valós segítségnyújtás nélkül, az igazán szerencsés helyzetekben azonban roppant árulkodó, hogy milyen érzés kerekedik felül az érintettekben: mennyire őszintén örül mások sikerének? Aki az irigységtől szenved, érveket konstruál a másikkal kapcsolatban, hiszen ha a hozzá hasonló elismertebb vagy boldogabb nála, az azt jelentheti, hogy vele van a baj. „Jól helyezkedik, de alapvetően csak egy felszínes ember.” „Nem is akkora dolog megírni egy ilyen tanulmányt.” Megkezdődik a vágyott tárgy értékeinek tagadása, és így az irigykedő egyén megszabadítja magát a tehetetlenség szinte elviselhetetlen frusztrációjától. Így válik az irigység az önigazolás mechanizmusává, és az önbecsapás termékeny forrásává. Játszmává, ahol a résztvevők csak egymás kárára nyerhetnek, így magában hordozza saját büntetését is.

A jól megválasztott esetleírásokkal illusztrált mű egyik kulcsfejezete Az illúziók világa. A közösségi médiában ma jóval több szereplő kommunikál, mint évtizedekkel ezelőtt, és egyre több új technológiai lehetőség támogatja az észlelés és a torzítás folyamatait. Almási Kitti számos példával érzékelteti, hogyan vált a Facebook másfél évtized alatt az irigység megszaladásának terepévé, egyidejűleg a depressziót és a boldogtalanság érzését is jelentősen fokozva.

Az irigység evolúciós és morális értelemben is kultúránk centrális jelensége. A fösvény a birtoklást, a rest a semmittevést, a torkos, a buja ember a test gyönyöreit élvezi, a gőgös önnön kiválóságát, a haragos pedig az agressziót – az irigy ember viszont soha nem lesz elégedett. A hét főbűn közül ez az egyetlen élvezet nélküli.