Az 1945–49 közötti időszakban a Budapesti Tudományegyetemen több lépésben szerveződött újra a pszichológia. A tanulmány levéltári források alapján bemutatja, hogy kezdetben az 1918–19-ben a Pszichológiai Tanszéket megalapozó, Amszterdamban dolgozó Révész Gézát próbálták mind a vele jó kapcsolatot ápoló konzervatív filozófusok (Kornis Gyula), mind az új baloldali professzorok (Lukács György) megnyerni a hazatérésre. Ennek kudarcát követően Várkonyi Hildebrand Dezső eredetileg szegedi, akkor már műegyetemi professzor kapott megbízást egy évre, hogy azután Kardos Lajos kísérleti pszichológus vegye át a lélektan vezetését a sivatagon átkelés nehéz sztálini éveiben. Ő is, akárcsak a nehéz évek más főszereplői, Mérei Ferenc és Molnár Imre, a numerus clausus miatt külföldön szocializálódott üldözött zsidó szakemberek voltak, akik Szondi Lipót tanítványaként váltak a hálózatépítés mestereivé.

 

 

Psychology was reorganized at the Budapest University in several steps between 1945 and 1949. The paper shows on the basis of archival materials that in the beginning both conservative philosophers (Julius Kornis) who were in close professional contact with him, both newly appointed left wing professors (George Lukács) wanted to invite Géza Révész, founder of the Psychology Department in 1918–19, back to Budapest, who at the time was working in the Amsterdam University. After the failure of this invitation Dezső Hildebrand Várkonyi, originally from Szeged University, but at the time working at the Budapest University of Technology was invited for about a year. This was followed by the appointment of Lajos Kardos, the experimental psychologist as an associate professor and chair of psychology during the harsh years of ‘traversing the desert’ of Stalinist years. Kardos like other key players of the difficult years, Ferenc Mérei and Imre Molnár, were Jewish professionals socialized abroad due to the numerus clausus, the discriminatory university entrance regulations, who have become masters of network building as students of Leopold Szondi after returning to Hungary.

 

 

 

 

 

Dolgozatomban azt tekintem át, hogy 1945-ben, röviddel a felszabadulást követően hogyan alakult a pszichológia újjászervezése a Budapesti Egyetem Bölcsészkarán – a közismert névváltozások miatt használom a semleges leíró nevet. (A tágabb távlatokra jó forrás Hunyady György két előadása, 2006a,b.) Milyen feszültségek között éltek, Révész Géza visszatérésére várva, a különböző várakozók és pályázók? Hogyan jelentek meg a lélektan felújításának törekvései a korabeli Kari Tanács és Egyetemi Tanács jegyzőkönyveiben, és hogyan vált 1949-re kiformálttá a győztesek hálózata, a Kommunista Párt ernyőjét élvező pszichológusok új világa. Forrásaim elsősorban az MTA Kézirattárának Kornis Gyula és Révész Géza fondjai, valamint az interneten hozzáférhető Budapesti Tudományegyetemi Tanácsi, illetve Kari Tanácsi jegyzőkönyvek, s a jegyzőkönyvek jegyzékei az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Levéltárában. A jegyzőkönyvek az interneten hozzáférhetők erre a korra (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi vezetőtestületi jegyzőkönyvei, URL1), a szövegben csak az ülések dátumait adom meg.

 

 

1918–19-ben, Révész Géza a forradalmak hullámán lesz alapítója a pszichológia tanszéknek. Ezt követi a forradalmak leverése után a pszichológia diszkreditáció­ja. 1945-ben az egyetem újra meghívja a tanszék vezetésére Révész Gézát. Ezt valamilyen zűrös, bizonytalan korszak követi 1947 és 1949 között, mert Révész nem vállalja el a megbízást. Majd 1949-ben Kardos Lajos vezetésével alakul újra a pszichológusképzés.

 

 

1918. szeptember végén, október elején az akkor már egy évtizede magántanár Révész Géza kétségtelenül alapító vezetője lesz a Lélektani Tanszéknek a Budapesti Tudományegyetemen, őt még azonban az utolsó király nevezte ki a posztra, s nem a forradalmak. Az is kétségtelen, hogy ezután aktívan részt vett az egyetem forradalmi újjászervezésében, és 1919 végétől volt valamiféle diszkreditáció mind az ő személyét, mind a pszichológiát illetően. Ugyanakkor, az 1920-as évek végétől, elsősorban Kornis Gyula kezdeményezésére (Harkai Schiller Pál például már 1930-ban doktorál a lélektani kategóriák rendszeréről), s Brandenstein Béla, a másik filozófiaprofesszor névleges gesztorálásával 1933-tól formailag is létrejött egy Lélektani Intézet, s egy ehhez kapcsolódó Lélektani Szeminárium, illetve Lélektani Tanulmányok könyvsorozat (Lénárd, 1991). Ezt azonban nem nevezték tanszéknek a kor szokásos egyetemi autonómiai gondolkodása mellett, ugyanis nem volt hozzákapcsolva professzor. A munkálatokat ténylegesen vezető Harkai Schiller Pál (lásd róla Marton, 1996), mint az 1945 utáni vitákban többször visszatérnek rá, intézeti tanár és nem egyetemi tanár volt. Ez a mozzanat, hogy egy egyetemi tanárra van szükség, később, a szocialista, kommunista egyetemi fejlesztések felől nézve furcsának tűnik, de 1945 és 1949 között visszatérő kérdés volt. 1945–47 sávjában valóban meghívták Révész Gézát, s mivel ez a meghívás kudarcot vallott, egy ideig Várkonyi Hildebrand Dezsőt (1948–49-ben), a Szegedi Egyetem korábbi pszichológiai vezetőjét, kiugrott piaristát bízták meg, aki ekkor már a budapesti Műegyetem professzora. Végül azután, Várkonyi visszavonultatása, nyugdíjazása után, Kardos Lajos 1949-ben, a Nevelési Tanszékcsoportban találta meg a pszichológia folytatásának lehetőségét mint egyetemi docens.

 

 

Révész Géza eredetileg budapesti jogász végzettségű (1902), majd Németországban, a legkiválóbb egyetemeken, Göttingenben és Berlinben pszichológiai képzettséget, majd pszichológiai doktori fokozatot szerzett fiatal zsidó értelmiségi, aki 1908-tól magántanár volt a budapesti tudományegyetemen, kapcsolatban mind az orvoskarral, mind a bölcsészkarral. A legenda szerint baloldali liberális zsidó révén, a forradalmi hatalom kivételezettje volt. A valóságban azonban, mint az 1. ábra mutatja, 1918. szeptember 28-án még Károly király nevezte ki, ausztriai kastélyából, s Zichy János miniszter október 8-án értesítette erről Révészt (Pléh, 2009, 2010).

 

 

Ugyanakkor, a Pszichológia Tanszékre kinevezett Révész ténylegesen részt vett az egyetemi autonómia felszámolásában, az e körüli személyi és tanszékeket érintő harcokban, melyekről Litván György számolt be igen részletesen (Litván, 1968). Révészt azonban nehéz lett volna elmarasztalni, a forradalmak után is csak saját laboratóriumának gyors felszerelése, a gáz bevezetése miatt kritizálták, s levelezése tanúsága szerint egy évtizedig még emigrációja alatt is magyar útlevéllel élt (Pléh, 2009). Hollandiába emigrálva a modern holland pszichológia kialakításában vált évtizedekre döntő szereplővé Amszterdamban. Emellett Révész volt az első nemzetközi európai pszichológiai folyóirat, az Acta Psychologica elindítója 1935-ben, szintén Amszterdamban. Folyamatos maradt kapcsolata a magyar pszichológiai élettel és egykori kollégáival, munkatársaival, s számos egykori magyar kollégájának dolgozatait jelentette meg lapjában. Hermann Imre még 1950-ben is megjelenik a mentális folyamatok téri vonatkozásairól (a témát még Révész mellett kezdte el 1918-ban), s az állítólagosan a pszichoanalízissel szemben tartózkodó Révész ugyanebben a számban két további Magyarországról indult pszichoanalitikus, Székely Lajos és Alexander Ferenc/Franz dolgozatát közölte. Egykori munkatársként Hermann Imrével évtizedeken át leveleztek. Hermann végig Tanár Urazza Révészt.

 

„Kedves Barátom!

Értesültem, hogy nyugdíjazásodat kérted és, hogy előadásaidat beszüntetted. Nagyon kellemetlen hír volt, mert tudom, hogy a diákoknak szükségük volt a Te tanításodra, amely alapos filozófiai és psychológiai tudáson alapult, mely rendkívüli paedagógiai tudással párosult.”

 

A 2. ábra Kornis kitelepítési végzése, melyben mint horthysta képviselőházi alelnököt mindenétől megfosztják. Ugyanakkor nem kell Karl Popper mélységű elemzés, hogy felismerjük a szabad társadalom ellenségeinek gondolkodásmódbeli és eljárási kontinuitását. A kommunista rendőrség sokszorosított iratkerete két 1939-es „horthysta” rendeletben találja meg a jogalapot a „horthysta politikus” kitelepítéséhez!

 

 

A szenior tudósok közötti kapcsolat még a hidegháború évei alatt is megmaradt. Révész Amszterdamból ír erkölcsi támogató leveleket barátjának, és mind szakmai, mind emberi kérdésekről részletesen beszámolnak. 1954. december 29-én a Poroszlón kitelepítésben élő Kornis ezt írja barátjának, akitől egyébként a kor viszontagságainak közepette vitaminküldeményeket is kapott.

 

„Kedves Jó Gézám!

Mélyen meghatott, hogy gyengélkedésed ellenére kiadós levéllel tiszteltél meg. Én szerencsétlen vagyok minden olyan levelemmel, amelyben valamely tudományos munkádat elemzem. Így tüzetesen írtam néhány hónapja klasszikus és magisztrális tanulmányodról, a Sprechen und denken-ről, de nem kaptad meg. Rendkívül élveztem nagyszerű problémaérzékedet, világos és kristálytiszta gondolatmeneted meggyőző logikáját és eredetiségét. Mindig tudsz újat mondani. Most ezt a levelet repülőpostán küldöm, hogy biztosan megkapd. Gyengélkedésed nagyon aggaszt, bár nem minősíted súlyosnak. A dec. 9. betöltött 76. év tiszteletreméltó kor ugyan, de legújabb munkáid sem árulnak el semmiféle szellemi fáradságot. Jómagam dec. 22-én léptem a 70-ik évembe. Az utolsó tíz év szenvedései és máig tartó anyagi bázis-nélkülisége megviselt. O. Wilde mondja a balladájában: »In the prison the Time assumes the form of Eternity.« Ezt jómagam is különösen érzem.

 

 

1945-ben, a megújuló szellemi életben számos kavargás, a politikai igazoló bizottságok működése, az emigrációk, a baloldali erők megjelenése közepette, tehát egy igen zsúfolt korszakban is felmerült az igény a pszichológiai szakág újraszervezésére. Minden érintett érezte, hogy a háborúnak hatalmas pusztításai vannak mind az emberekben, mind a szervezetekben, mind az emberek gondolkodásában. A fasizmus és a háború pusztításai, valamint az önkéntes emigrációk nehezítették a pszichológia újjászervezését is. Jogi értelemben az egyetem a régi autonómiaelveket követi. Jogilag nincs újjászervezés, hiszen nincsen professzor sem. Eközben 1945–46-ban a Budapesti Egyetem, akárcsak a Szegedi Egyetem több potenciális pszichológiai vezetője még mindig Kolozsvárott tanít, a régi majd az új magyar egyetemen. Például Harkai-Schiller Pál Budapestről, s Várkonyi Hildebrand Dezső Szegedről. Ugyanakkor az egyetemi és minisztériumi vezetés részéről igen határozottak a várakozások a pszichológia felé. Az Egyetemi Tanács (1946. dec. 9.) a megüresedett Filozófia II. Tanszékre, Brandenstein Béla helyén szeretne létesíteni egy pszichológus vezetői állást. A kiírt pályázatra, melynek értékelő előadója egyébként Kornis Gyula volt, pszichológusok is bejelentkeztek, például Lénárd Ferenc és Noszlopy László, akik iránt Kornis nem volt túl lelkes. A filozófiai tanszéki professzori hely betöltéséért azonban nagy politikai küzdelem is indult, és végül, Lukács György javaslatára Fogarasi Béla, későbbi bölcsészkari dékán, majd közgazdasági rektor, a dialektikus logika képviselője és kommunista ideológiai vezető kapott megbízást. Kornis integritására jellemző, hogy miközben ő Szemere Samu filozófust javasolta az állásra, Fogarasiról is igen alapos jelentést készített, még a Szovjetunióban született, orosz nyelvű, marxista főiskolai jegyzeteinek anyagát is feldolgozta, nyilván szlavista barátai segítségével. Fogarasi egyébként nagy múltú szerző volt, ha nem is az egyetemi, de a magyar filozófiai és felsőoktatás-politikai pályán. A liberális, majd baloldali fiatal az 1910-es években Henri Bergson és Bertrand Russell fordítója volt, majd a Vasárnapi és a Galilei Kör kapcsolatrendszerén keresztül a Tanácsköztársaság alatt a felsőoktatás minisztériumi átszervezője (és sakkügyi biztos). A Moszkvából hazatért emigránsnak éppen múltja miatt lett szerepe a pszichológia egyetemi sorsában. Kardos Lajos (1998) egy interjúban számolt be arról, hogy egykori Galilei Körbeli ismeretségük révén fordult a szorongatott pszichológia vezetőjeként Fogarasihoz, akivel az 1950-es évek elején megállapodtak abban, hogy a pavlovi tanuláskutatás művelése elég releváns lesz pedagógiailag.

 

 

A pszichológiát is érinti, hogy hogyan jelenik meg a fordulat évének nagy politikai harcvilága a Bölcsészkar kari tanácsaiban. Két év telik el az ironikusan összehasonlított két ülés között, s a szereplők szinte ugyanazok. Egy kari tanács­ülés 1947. április 30-án két későbbi Nobel-díjasról dönt. Kornis Gyula előterjesztette Harsányi János félévbeszámítási kérelmét. „Folyamodó kéri, hogy 4 bölcsészet-kari, 6 orvoskari és 6 teológiai féléve alapján bölcsészdoktori szigorlatra bocsátassék. Előadó javasolja a kérés teljesítését. A szakosztály a javaslatot elfogadja.” Ez a Harsányi János lesz később a közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje 1994-ben a nem együttműködő játékok elméleti modellálásáért. Ekkor logikai hibákról írt, számos görög szöveggel tűzdelt doktori értekezést (kis része Harsányi, 1947), majd Szalay Sándor Szociológia Tanszékén lett gyakornok vagy tanársegéd. Ugyanezen az ülésen „a dékán bejelenti, hogy Békési György ny. r. egyetemi tanárt a Harvard Egyetem 1 évi tanulmányútra hívta meg. A Kar a további szabadságolásához hozzájárul.” Vagyis egy ülésen két későbbi Nobel-díjas ügye is szerepelt.

 

 

Érdekes módon a kommunista fordulat után három, egymással is kapcsolatban lévő Szondi-tanítvány lett a magyar pszichológia átmentésének letéteményese. Várkony rövid életű vezetése után Kardos Lajos lett hosszú időn át docensi beosztásban a pszichológia képviselője mint kísérleti pszichológus a Budapesti Egyetemen. Mérei Ferenc szintén Szondi-tanítvány. A később diszkreditált Mérei 1948–49-ben még csillogó nevelésügyi és tudománypolitikai vezető, az Országos Neveléstudományi Intézet igazgatója. Molnár Imre pedig, szintén Szondi-tanítvány, aki be is számolt a Szondi-hatásról s hármuk viszonyairól (Molnár, é. n.) 1948-tól 1962-ig a Gyermeklélektani Intézet igazgatója volt. Az igazi győztesek valójában, sok küzdelem közepette, azok az üldözött, a numerus clausus következtében francia, osztrák, német pszichológiai iskolázottságot s módszertani jártasságot szerzett, korábban hivatalosan nem szereplő Szondi-tanítványok, akik a háttérben élés majd bujkálás idején nagyon erős hálózatképző tudást alakítottak ki, miközben önálló pályájuk s érdeklődésük igen eltérő volt (kísérleti pszichológia, gyermeklélektan, művészet és munkalélektan). Olyan hálózatképzést és olyan baloldali kapcsolatrendszert építettek fel, amely lehetővé tette maguk és intézményük túlélését a nehéz időkben.