Minden pillanatban minden térbeli pont egy esemény, amelyet egy űrállomáson vagy űrexpresszen tartózkodó megfigyelő ír le. Megjelennek a mérést végző manók, akik feladatukat hibátlanul elvégzik, majd eltűnnek. Megtanuljuk, hogyan kell elkészíteni egy téridődiagramot, amelyről minden eredmény leolvasható, ahogyan egy térképen is minden rajta van, ha elegendően gyakorlottak vagyunk, és nem lehet becsapni egy szabásmintával. Gyakorlásként a téridődiagramok segítségével mutatjuk be az állomás és a vonat manóinak óraszinkronizálását.

Az egyidejűség relativitását is téridődiagram szemlélteti, egyúttal az ok és okozat felcserélhetőségének kizárását elemezve. A sajátidő definiálása után a hosszrövidülés és az időtágulás (először olvastam így, magyarosan) is formulához jut. A mindennapi gyakorlatban: a GPS műholdjainak időadatainál, ha a tágulást nem számolnánk, a rendszer alkalmatlan lenne helymeghatározásra.

A távolodó vagy a közeledő fényforrás észlelt frekvenciája könnyen számítható. A fénysebesség 60%-ával (0,6c-vel) távolodó zöld fényű forrást már csak az infravörös sugárzásra érzékeny detektor észlelheti. Eljutottunk a Lorentz-transzformációig, amely az eddigi tapasztalatok összefoglalása. Sok tankönyv azzal kezdi a speciális relativitáselmélet ismertetését, hogy felírja a Lorentz-transzformációt a K és K’ rendszerben, amiből formálisan megkapható a hosszkontrakció, idődilatáció, sebesség-összetevés. Most viszont túl vagyunk az értelmezésen, az elemzésen, és jönnek az izgalmas példák:

Az eredményeket leginkább áttekinthető módon téridődiagramokon lehet követni, megvitatni. Mondhatjuk, hogy a könyv bevezetés a téridődiagramok szerkesztéséhez, leolvasásához és értelmezéséhez. A bevezetésnél szereplő űrállomás és űrexpressz hamarosan K és K’ rendszerekként nyernek polgárjogot. És ha nem is hangsúlyozzuk állandóan, de a méréseket a minden eseménynél jelen levő manók végzik.

Bele lehet feledkezni ebbe a világba, de a vizsgált jelenségre kapott formulák ellenőrizhetők. Néha közvetlenül, amikor a távolodó forrás zöld fényt sugároz, amit infravörösként mérünk, vagy a GPS-helymeghatározás pontosságával, amit a szereplő műholdak idődilatációjának figyelembevételével érhetünk el. A relativitáselmélet az emberléptékű világban fejlődött ki, de nélkülözhetetlenné a részecskefizikában és a csillagászatban lett.

A könyv meghatározó sajátsága a felvetett kérdések gondos megválaszolása, a fokozatos meggyőzés taktikája. Kerüli az olyan unalmas felszólításokat, mint például: Vegyük A-t, helyettesítsük B-be, és algebrai rendezés után megkapjuk C-t! Mennyivel barátságosabb, a képzeletet jobban tágítja a könyvből idézett részlet: „Gondoljuk végig ezeknek a képleteknek az igazságát. Az egyik állomásbeli manó ott volt a Q eseménynél, egy másik pedig az R eseménynél. A kettejük pólójára írt x értékek különbsége, dx éppen azt az x-irányú elmozdulást adja meg, amit az űrkabin megtett a két esemény között. A két manó óráján leolvasott t koordináták különbsége, dt pedig azt adja meg, hogy mekkora időtartam telt el eközben.” (100.)

Ez nem egy különleges idézet: ez a könyv stílusa. Minden részletet megmagyaráz, bemutat. Egy bonyolult összefüggés származtatása fárasztó lesz így is. De a jókedvű fáradtság jutalmat hordoz magában, mint amikor egy kezdetben homályos gondolatot sikerül pontosan megfogalmazni.

A megfogalmazás a könyv egyik fő erőssége. Kifejező irodalmi nyelv: nemcsak tartalmában pontos, de mondatszerkesztésében, az alkalmas szavak megtalálásában is sikeres. A néhány hét alatt megszülető könyvek korában ritka erény az effajta stiláris kidolgozottság.

Ajándék ez a könyv azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik a szerző kurzusait látogatják. Ugyanakkor nagy lehetőség mindenkinek, aki a relativitáselmélet világában akar tájékozódni. És elmúlt tizennyolc éves, azaz emlékszik még néhány dologra a középiskolás matematikából. Remélhetően szabadon belelapozhat egy fóliázatlan példányba.