Új tagok választására ekkor nem került sor. A PB még októberben úgy határozott, hogy „a Tudományos Akadémia Elnöksége és kommunista aktívája megfelelő munkával készítse elő, hogy az 1958. évi közgyűlésen olyan új tagokat választhassanak meg, akik nemcsak tudományos szempontból megfelelők, hanem egyben az akadémia politikai megerősítését is előmozdítják.” Egyúttal azt is kimondták, hogy az 1949-ben tanácskozó taggá minősítettek „rehabilitációja megengedhetetlen, […] megválasztásuk politikailag nem kívánatos”. Ez válasz volt arra, hogy egyrészt, az 1956. november 3-án az Akadémián tartott tagértekezlet kimondta: „az Akadémia rendes és levelező tagjain kívül szólás és szavazati joguk van az Akadémia ama régi tagjainak, akik az 1949-ben bekövetkezett átszervezés során tanácskozó tagokká váltak, vagy a tagok sorából tanácskozó tagokká minősítés nélkül töröltettek”, másrészt 1957 elején minden tudományos osztályon felmerült az új minősítési rendszer bevezetése során elkövetett hibák revideálása, a méltánytalanságot szenvedettek rehabilitációja. 1957 elején a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) védés nélkül, addigi munkássága alapján néhány személynek odaítélte a tudomány kandidátusa vagy doktora fokozatot, ezt a folyamatot azonban hamarosan leállították, az akadémiai tagsággal kapcsolatban pedig a közgyűlés elhalasztása miatt nem történhettek rehabilitációs lépések.

A „megfelelő előkészítést” olyan komolyan vették, hogy az 1958 novemberére tervezett közgyűlés előtt majdnem egy fél évvel a Politikai Bizottság elé terjesztették az Akadémia helyzetéről és a közgyűlésről szóló, Rusznyák István elnök és Fogarasi Béla, az MTA akadémikus pártcsoport vezetője által aláírt, személyi javaslatokat is tartalmazó jelentést. Kivételesen a Politikai Bizottságban 1958. július 22-én lezajlott vita leirata is fennmaradt. A legharcosabb hozzászóló Marosán György volt, aki szerint az Akadémia 1956-ban csődöt mondott. Ezzel többen nem értettek egyet, abban viszont egyetértés volt, hogy a tagválasztásoknál a politikai, ideológiai szempontokat a tudományos szempontok elé kell helyezni. Hevesi Gyula szerint „mióta az akadémikus pártcsoport szervezete működik, keresztül tudtuk vinni azt, hogy a politikai szempontoknak elsőbbsége legyen, a szakmai szempontok mellett”. Kádár János kijelentette, hogy „világnézeti kérdésben a dialektikus materializmus általános követelményével lépjünk fel, […] mindig azt kell nézni és abból kell kiindulni, hogy a párt tekintélyét erősíti, vagy gyengíti a megválasztás”. Ezt a gondolatot a határozatba is beemelték. Vita volt Lukács György esetleges kizárásáról az Akadémiából, de végül ezt elvetették.

Mivel a korábbi hatvanhat Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tag közül csak huszonöten léptek be az MSZMP-be, és emiatt az Akadémián 17%-ra csökkent a párttagok aránya (a Nyelv- és Irodalomtudományi és a Társadalmi-Történeti Osztályon ez az arány közel 30% volt, az élettudományi és természettudományi osztályokon viszont, a Műszaki Tudományok Osztálya kivételével, csak 8%), szükségesnek érezték az Akadémia politikai megerősítését. Ennek első lépéseként fontosnak tartották „néhány párttagnak és hozzánk közelálló pártonkívülinek levelező taggá való megválasztását”. A PB elé egy hat nevet tartalmazó lista került. Közülük hárman még csak kandidátusok voltak, viszont szerepeltek azon a tizenkilenc személyt – tizenhárom párttagot és hat pártonkívülit – tartalmazó listán is, amely a rendkívüli eljárásban, értekezés benyújtása nélkül a tudományok doktora minősítés elnyerésére javasoltakat tartalmazta. Nemes Dezső politikust, történészt, Kónya Albert fizikust és Westsik Vilmos mezőgazdászt a TMB 1958 őszén többekkel együtt valóban akadémiai doktorrá nyilvánította.

A Politikai Bizottságban nyáron lezajlott vitában többen ‒ maga Rusznyák is ‒ ellenezték Radnót Magda orvos megválasztását, ő csak 1961-ben került be az Akadémiára. A többi öt személy (köztük Nemes Dezső, Kónya Albert és Westsik Vilmos) levelező taggá választásával egyetértettek, ők kerültek az Elnökség 1958. szeptember 16-i ülése elé. A főtitkár úgy terjesztette elő a névsort, „mint az Elnökségi Kollégium és az akadémikus pártcsoport által együttesen megvitatott és párthatározattal jóváhagyott javaslatot. Ezt az előterjesztést javasolja az osztályokon belül megvitatni és újra az Elnökség elé hozni.” A vitában elhangzott, hogy az osztálytitkárok „az ismertetett jelöléseket, mint már megalapozott jelöléseket hozzák javaslatba”, de azok csak irányelvek, lehet másokat is javasolni. Viszont a főtitkár kérte az új javaslatokat „az osztályon belül a párthatározat szempontjának megfelelően, több oldalról megvitatni”.

Az akadémikusok annyira komolyan vették az „iránymutatást”, hogy például a III. osztályon elfeledkeztek a nehéz természetű, de szakmailag kiemelkedő Neugebauer Tiborról, akit Novobátzky Károly szerint már „az Akadémia újjászervezésekor […] levelező taggá javasoltak, de a megválasztás előtt az a személy, akinek a feladata volt az akadémiai listát előállítani, olyan személlyel találkozott, aki ellensége volt Neugebauer Tibornak, és másnap törölték az akadémikus listáról”, akit ezután még legalább háromszor ajánlottak levelező tagnak, és akiről 1957 januárjában a III. osztály ülésén az hangzott el: „kétségtelenül őt a múltban súlyos sérelmek érték és politikai okok miatt nem választották meg levelező tagnak”. Helyette több fizikus akadémikus a Kónya Albertre vonatkozó javaslatot írta alá, akinek mindössze tíz cikke jelent meg, az utolsó kettő ‒ ugyanannak a cikknek magyar és német változata ‒ öt évvel korábban, 1953-ban.

A PB által jóváhagyott listán szereplőkön túl az Elnökség csupán egy további javaslatot fogadott be, a Műszaki Tudományok Osztályának a hetvenöt éves, szakmájában rendkívül elismert Liska József villamosmérnökre vonatkozó ajánlását. A közgyűlés őt is megválasztotta.

A következő, 1961. évi tagválasztástól kezdve megváltozott az előkészítés rendje. Amint az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztálya által 1961 márciusában a Politikai Bizottságnak küldött felterjesztésben olvasható, „az akadémikus pártcsoport befolyásának és tekintélyének a növekedése lehetővé tette, hogy ez évben már a választásokat demokratikusan készíthessék elő”. Ez azt jelentette, hogy ettől az évtől kezdve nem egyszerűen az osztálytitkár gyűjtötte a javaslatokat, hanem ‒ úgy, ahogyan ez most is történik ‒ az osztályok már az előkészítés szakaszában, január táján szavaztak a benyújtott ajánlásokról. Így a felterjesztett anyag a jelöltek támogatottságát is tartalmazta.

Az akadémiai és pártközponti jegyzőkönyvekben található megjegyzésekből az a kép alakul ki, hogy az osztályok szavazása után a következő lehetett a további lépések rendje. Nemcsak az Akadémián belül indult el egy egyeztetési folyamat az Akadémia vezetése és az akadémikus pártcsoport között, hanem ezzel együtt a Központi Bizottság Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya is konzultált az osztályok kommunista tagjaival, és kikérték az illetékes fővárosi, illetve megyei pártbizottságok véleményét. Az egyeztetések során azonban nem érezték kötelező erejűnek az osztályon kialakult sorrendet, és a többségi támogatás hiányán is túlléphettek. Az így kialakított, megszűrt listát terjesztették jóváhagyásra a Politikai Bizottság elé. A politikai légkör enyhülésének jeleként ezen a listán a nevek mellől elmaradtak a politikai minősítést is tartalmazó jellemzések. A szakterület, valamint a munkahely és beosztás mellett csak annyi szerepelt, hogy az illető párttag, vagy nem. Az Elnökség napirendjére azután került a névsor, miután a PB jóváhagyta, vagy legalább tudomásul vette azt. Kivételes esetekben apró módosítás még történhetett az elnökségi ülésen, majd a közgyűlés megszavazta az eléjük tett névsort.

Bár ebben az időszakban nem találtam példát arra, hogy a PB ne értett volna egyet az előterjesztéssel, megakadályozta volna valakinek a megválasztását, a fenti eljárásrend jelzi, hogy a tagválasztás nem volt politikamentes, hiszen alacsonyabb szinten a pártnak és a párttag akadémikusoknak jelentős befolyásuk volt arra. Ugyanakkor, a szakmai szempontok hangsúlyosabbá válását érzékelteti az, hogy amikor az 1961. évi közgyűlés előtt a PB a tagválasztásról tárgyalt, Kállai Gyula kijelentette: „1958-ban több levelező és rendes akadémiai tagot választottunk azzal az indoklással, hogy politikailag erősítsük az Akadémiát. És abban az időben ez érthető volt, de ezt évről évre folytatni ilyen alapon nem lehet, mert ez kárt okoz az Akadémiának és a tudományos életnek is. […] Ezt nem lenne szerencsés továbbra is csinálni.”

Az 1961. évi választás még átmeneti jellegű volt, központi iránymutatással indult. Az Elnökség januári ülésén ismertették azt a „névsort, akiknek a megválasztása esetleg a Közgyűlésen szóba jöhetne”. Az előterjesztésben szereplő tizenhárom név közül öt mellett kérdőjel szerepelt, mivel velük „szemben ellenvélemény is hangzott el”. Az osztályokat arra kérték, hogy ne terjesszenek túl sok javaslatot az Elnökség elé. Ennek ellenére viszonylag szép számú ajánlás érkezett, és tizenöten többségi támogatást kaptak az osztályukon.

Az Akadémia Elnökségi Tanácsa és az akadémikus pártcsoport vezetősége a tizenötből nyolc megválasztását javasolta, ehhez kérték a KB Tudományos és Kulturális Osztálya egyetértését, illetve a PB jóváhagyását. A PB a tájékoztatást márciusban 14-i ülésén tudomásul vette, az Akadémia Elnökségi Tanácsa azonban csak hét új levelező tag megválasztására tett javaslatot az Elnökség március 24-i ülésére. A fennmaradt iratokból nem derül ki, hogy milyen indokkal maradtak ki végül nyolcan az osztályon többségi támogatást szerzettek közül, de az egyértelműen látszik, hogy csak olyanok lettek levelező tagok, akiket az Elnökség már a januári ülésén lehetséges jelöltként ajánlott az osztályok figyelmébe. Például annak ellenére, hogy Fuchs László matematikus a III. osztályon valamivel nagyobb támogatást kapott, mint Pál Lénárd, az Elnökségi Tanács mégis az utóbbi megválasztását javasolta. Fuchs László neve már 1956-ban is előkerült, de azon a listán szerepelt, akiknek a megválasztását a pártcsoport nem támogatta. Osztálya 1965-ben is támogatta, mégsem került be ekkor sem. Egyébként édesapja, Fokos-Fuchs Dávid nyelvész, akit 1949-ben eredetileg kizárásra javasoltak az Akadémiából, de azután tanácskozó tag lett, 1964-ben az osztályán jelentős támogatást kapott, mégsem került fel a megválasztásra javasoltak listájára. Mindezek szerepet játszhattak abban, hogy Fuchs László a hatvanas évek második felében amerikai vendégprofesszorságáról nem tért haza. Végül mégis bekerült, 1990-ben az MTA külső tagja lett.

A következő években is több példát találunk arra, hogy a PB, majd a közgyűlés elé került javaslat nem felelt meg az osztályok szavazásban megnyilvánult akaratának. Többnyire azokat terjesztették tovább, akiket az osztályok nagy többséggel támogattak, de nem terjesztették fel feltétlenül mindazokat, akik jelentős többséget kaptak, és néha olyanokat is felterjesztettek, akik alig vagy esetleg nem is kaptak többséget az osztályon. Vagyis, valamilyen testület ‒ valószínűleg, de nem bizonyíthatóan a szűk körű elnökség az elnökségi pártcsoporttal együttműködésben ‒ felülbírálta az osztályokat, sőt akár a PB által jóváhagyott listát is, de ezeknek a közbülső lépéseknek nem maradt írásos nyomuk.

1962-ben az osztályok összesen huszonkét ajánlásról szavaztak, közülük tízen kaptak többségi támogatást. Az Elnökség ezután tartott januári ülésén előzetes tájékoztatásként az hangzott el, hogy hat új levelező tag megválasztását javasolják. Köztük volt a három legerősebben támogatott jelölt, de olyan is bekerült ebbe a hatos csoportba, aki éppen csak 50%-os támogatást ért el. A vitában más nevek is előjöttek, de a jegyzőkönyvbe csak tudományos vagy tudománypolitikai érvek kerültek be. A PB februári ülése elé azzal terjesztették elő jóváhagyásra a hat nevet tartalmazó listát, hogy megemlítették azokat is, akikről még vita volt az Elnökségben. A PB ebben nem kívánt állást foglalni, más testületre bízta a döntést, amint az két évvel korábban is történt. Talán csak árnyalatbeli a különbség, de most Balogh Károly fogorvos és Balogh János biológus ügyében már nem a KB Tudományos és Kulturális Osztályát hatalmazták fel, hogy az Akadémiával egyetértésben hozzon döntést, hanem az Akadémia Elnökségét bízták meg, hogy az akadémiai pártcsoporttal és a Tudományos és Kulturális Osztállyal egyetértésben döntsön. A márciusi elnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy csak a hat nevet terjesztik a közgyűlés elé.

1964-ben még érdekesebben alakult a választás. Még az osztályszavazások lezárta előtt, február elején a PB úgy határozott, hogy a tagválasztással nem kíván foglalkozni, hanem az osztályok döntése után az Agitációs és Propaganda Bizottság foglaljon abban állást. Az osztályokon huszonöten kaptak többséget. Nem tudni, hogy mi volt az Agit. Prop. Bizottság állásfoglalása, csak azt tudjuk, hogy március 18-án egy olyan előterjesztés készült az Elnökség számára, amely nyolc személy levelező taggá választását javasolta. Most is többnyire azok kerültek be ebbe a csoportba, akik jelentős támogatást kaptak az osztályon, de nem került be Horányi Béla ideg- és elmegyógyász, akit pedig egyhangúlag támogatott az osztály. Március 25-én egy, már csak hét személyt tartalmazó előterjesztés készült, majd az április 3-ai elnökségi ülésen az elnök bejelentette, hogy Szőr Péter és Balogh János nem fog szerepelni a közgyűlési előterjesztésben. Szőr Péter kémikus esetén, aki közel 90%-os támogatást kapott az osztályon, semmilyen indoklás nem szerepel az ülés jegyzőkönyvében. Balogh Jánossal kapcsolatban az hangzott el, hogy inkább a következő évben javasolják, mert más tudományterületet kellene előnyben részesíteni, és különben is nemrég kapott Kossuth-díjat és tanszéket. A közgyűlés végül öt új levelező tagot választott. Balogh János egy év múlva, 1965-ben valóban levelező tag lett. Szőr Péter azonban, mint majd látjuk, később sem került be az Akadémiára.

1965-ben újra a Politikai Bizottság napirendjére került jóváhagyásra az Akadémián előkészített, de a KB Tudományos és Közoktatási Osztálya által jegyzett javaslat. A PB azt lényegében vita nélkül elfogadta. Az 1967-es tagválasztás előtt viszont a PB megint olyan határozatot hozott, miszerint „az MTA újonnan megválasztandó rendes és levelező tagjaira vonatkozó javaslatok ügyében a Politikai Bizottság nem foglal állást”. Ennek ellenére érdemes alaposabban megvizsgálni ezeket a választásokat, mert ekkor is többször előfordult, hogy a közgyűlésre beterjesztett előterjesztés felrúgta az osztályon kialakult sorrendet, kisebb arányban megszavazottat javasoltak megválasztásra, kihagyva erősebben megszavazottakat.

A legtöbb ilyen esetben a kihagyottat később újra javasolták, és többnyire a következő választáson meg is választották. Harmatta János filológusnak tovább kellett várnia. A neve már az 1961-es választáson szóba került, 1965-ben nagyobb támogatást kapott az osztályon, mint Szabolcsi Miklós, 1967-ben pedig, mint Köpeczi Béla, mégis csak 1970-ben választották levelező taggá.

Azonban nem mindenki, aki egy választásnál sorrendcsere miatt kimaradt, került be később az Akadémiára. Már említettem Fuchs Lászlót egy 1961-es sorrendcserével kapcsolatban. Szőr Pétert, a Gumiipari Kutatóintézet igazgatóhelyettesét, akit 1964-ben az utolsó előtti fordulóban vettek le az ajánlottak listájáról, 1965-ben a Kémiai Tudományok Osztálya az első helyre rangsorolta. Mégsem őt, hanem a második helyezettet terjesztették fel a PB-hez jóváhagyásra. Indok ekkor sem volt. A Magyar Kémikusok Lapjában megjelent nekrológ utolsó néhány sora akár arra is vonatkozhat, hogy miért nem nyerte el egyszer sem a párt támogatását: „Mint hívő embernek, fokozottan helyt kellett állnia, bizonyítani kellett azok előtt, akik messze álltak szellemi szintjétől, de akik beleszólhattak élete alakulásába.”

A tagválasztásoknál mindig kényes kérdés, hogy egy-egy osztály hány új levelező tagi helyet kap. Különös, hogy 1965-ben, amikor tizenhat új levelező tagot választottak, az orvosi tudományok osztályára egyetlen új tag megválasztását sem javasolták, noha hárman is többségi támogatást kaptak az osztályon: Balogh Károly, aki már az 1962. és 1964. évi tagválasztáson is többségi támogatást kapott, Horányi Béla, akit 1964-ben egyhangúlag támogatott az osztály, és Huszák István. Az orvostársadalmon belüli ellentétek is szerepet játszhattak ebben. Az elnökségi ülésen elhangzottak szerint ugyanis „az osztálynak nincs olyan javaslata, amellyel kapcsolatban érdeklődés, tájékozódás után nem lehetne olyan szakmai köröket találni, amelyek jelentős ellenvéleménnyel rendelkeznek, sok esetben szakmailag is, még több esetben egyéb szempontból, emberi, esetleg politikai magatartást illetően is”. Az sem világos, hogy milyen oka volt annak, hogy 1967-ben, amikor tizenkilenc új levelező tag került be az Akadémiára, a III. osztálynak csak egy hely jutott, pedig az osztályszavazás első és második helyezettje ugyanannyi igen szavazatot kapott. Marx György csak 1970-ben lett levelező tag.

Ezekkel szemben legalább két olyan eset is előfordult, amikor a tudományos osztályon 50%-os eredményt el nem ért jelöltet terjesztettek fel a PB-hez jóváhagyásra. 1965-ben Bognár József közgazdászt, politikust a II. osztály nem szavazta meg, mégis levelező tag lett. Az Elnökségben jelölését tudománypolitikai okokkal indokolták: „Az új tagválasztásokkal elő kell segíteni, hogy az Akadémia a társadalomtudományok területén ellátandó feladatait jobban betölthesse.” 1967-ben az orvosi tudományok osztályán két jelölt kapott többségi támogatást, mégis a második helyre befutó Bálint Péter helyett a negyedik helyre rangsorolt, nem támogatott Julesz Miklóst, Rusznyák István korábbi munkatársát terjesztették a közgyűlés elé azzal az indoklással, hogy „Szeged tudományos életében, társadalmi életében is rendkívül pozitív szerepe van”. Bálint Péter 1970-ben lett akadémikus.

A rendes tagságra jelöltek esetén ‒ már az ötvenes években is ‒ többször fordult elő, hogy a Titkársághoz vagy a Politikai Bizottsághoz felterjesztettek első menetben nem kapták meg a párt támogatását, csak később váltak rendes taggá. Obermayer Ernő növénynemesítőt azért említem név szerint, mert ugyan az osztály 1967-ben nagy többséggel támogatta rendes taggá választását, mégsem ő került fel a PB elé terjesztett listára, hanem az osztálynak egy valamivel kevésbé támogatott tagja. Mivel a következő választás előtt meghalt, így véglegesen lemaradt a rendes tagságról.

Érdekes, hogy olykor módosítottak a PB által jóváhagyott listán. Van példa arra, hogy a PB egyetértett valakinek a megválasztásával, abban az évben mégsem lett levelező tag. Ez történt Pach Zsigmond Pál történész esetében, aki 1961-ben megkapta a PB jóváhagyását, de csak egy évvel később választották meg. A fordítottjára is van példa. Már láttuk, hogy 1958-ban Liska József, 1960-ban Hatvany Lajos úgy került be az Akadémiára, hogy nem szerepelt a PB által jóváhagyottak névsorában. 1965-ben pedig Elekes Lajos történészt választották úgy levelező taggá, hogy nem volt rajta az akadémikus pártcsoporttal előzetesen egyeztetett listán.

Ennél összetettebb Győrffy Barna genetikus, az Agrobiológiai Intézet vezetőjének ügye. Ő már 1951 őszén egy, az Elnökség és a Központi Vezetőség Agitációs és Propaganda Osztálya által közösen készített listán azok között szerepelt, akiknek a levelező taggá választását az Akadémia kielégítő működése szempontjából fontosnak tartották. A hároméves káderfejlesztési terv készítésekor a Biológiai Tudományok Osztálya 1952-re, az Elnökség 1954-re tervezte, hogy az Akadémia tagja legyen. Akkor ezt írták róla: „megfelelő ideológiai és tudományos fejlődés esetén jön számításba. El kell érni, hogy a micsurini biológia mellett határozottan állást foglaljon, valamint tudományos eredményeit publikálja.” 1967-ben a Biológiai Tudományok Osztályának szavazásán többségi támogatást kapott, az Elnökség mégsem javasolta a megválasztását. Az ő esetében Kónya Albert a következőt mondta: „Adott esetben neki van bizonyos hátránya, illetőleg ennek is van egy bizonyos politikai, ideológiai háttere. Ismeretes, a genetikai vitában való állásfoglalása, amely keveredik bizonyos mértékű politikai állásfoglalással. Úgy érezzük, hogy az ő most megtörténő beválasztása zavart okozna, vagy őt tekinthetnék zászlónak olyan irányzatok és személyek, akiknek a felelevenedése a tudományos életben nem lenne kívánatos.” Az Elnökség ezt a javaslatot is vita nélkül elfogadta.

Bár Győrffy Barna esetében nem történt sorrendcsere, a Biológiai Tudományok Osztályáról hárman lettek új levelező tagok, ő pedig az osztályszavazáson a 4. helyre került, ennek ellenére az 1990-es közgyűlés kimondta, hogy „iratszerűen is bizonyítható” a külső politikai beavatkozás, és ezért úgy tekinti, mint akit 1967-ben levelező taggá választottak.

Annak ellenére, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 1969 végén a PB a beterjesztett jelentést változtatás nélkül vette tudomásul, a visszakeményedés jeleként határozatba foglalták: „a Politikai Bizottság […] kívánatosnak tartja azonban, hogy a jövőben az MTA új, rendes és levelező tagjaira vonatkozó jelöléseket még a tudományos osztályok titkos szavazása előtt bemutassák a Politikai Bizottságnak”. Ennek megfelelően ettől kezdve a PB két alkalommal kapott tájékoztatást. Nemcsak a tagjelölésekkel foglalkozó elnökségi ülés előtt, hanem először még a tudományos osztályok szavazása előtt.

A jegyzőkönyvek szerint a tagválasztást megelőző év őszén, a hivatalos ajánlási folyamattal párhuzamosan, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy azt befolyásolják, a KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya az Akadémia tudományos osztályainak kommunista tagjai részvételével aktívaértekezleteket tartott, amelyen osztályonként megtárgyalták, hogy kiket tartanak alkalmasnak és kívánatosnak levelező tagságra. Emellett konzultációkat folytattak az Akadémia vezetőivel, az osztályelnökökkel, valamint a hatásköri szempontból illetékes párt- és állami szervek vezetőivel. Az így kialakult névsort még az ősz folyamán bemutatták a Politikai Bizottságnak. Egyetértés esetén a PB arra kérte a párttag akadémikusokat, hogy az ott szereplőket szavazzák meg az osztályon.

A fennmaradt névsorokon jól látszik, hogy az előzetes ajánlásoknál a párt erősen előnyben részesítette a párttagokat. Az 1973-as tagválasztás előtt a Politikai Bizottság negyvennégy jelöltet tartott előzetesen ajánlandónak, közülük huszonkilenc volt párttag. 1979-ben még rosszabb volt az arány. A tizennégy megnevezett személy közül, akiknek a megválasztását kívánatosnak tartották, mindössze hárman nem voltak a párt tagjai. Ugyanakkor felsoroltak még harminchárom személyt, akik az előzetes konzultációk során komoly támogatást kaptak. Ezeknek viszont a többsége, húsz személy pártonkívüli volt.

A KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya azonban ekkor már kellően pragmatikusnak bizonyult. A PB számára az osztályok szavazása után készített második javaslatban már figyelembe vették az osztályok szavazásánál kialakult sorrendet. Kihagyták az általuk korábban ajánlottak közül azokat, akik az osztályon nem kaptak kellő számú szavazatot, és beillesztették azokat, akik ott jól szerepeltek, meggyőző szavazattöbbséget értek el, akkor is, ha a párt eredetileg nem javasolta őket. Például 1973-ban, mivel az előzetesen ajánlott negyvennégy jelöltből negyvenen szereztek többséget az osztályokon, egy jelölt időközben meghalt, ugyanakkor tizennégy további személy is többséget kapott, a nyolc legerősebben támogatottat az MTA vezetőivel egyetértésben a párt befogadta. Közülük csak három volt párttag.

Az így kibővített névsort a PB általában vita nélkül elfogadta azzal a javaslattal, hogy az MTA Elnökségének kommunista tagjai az azon szereplőket támogassák az elnökségi szavazásnál. Ezután az elnökségi szavazás és a közgyűlési választás általában már nem hozott meglepetést. Az Akadémia ébredező önállósodását jelzi, hogy ritkán ugyan, de voltak kivételek. Ilyen történt 1970-ben, amikor, mint láttuk, az Elnökség nem szavazta meg a Léderer Emmára vonatkozó előterjesztést. De a fordítottra is akad példa, amikor az Elnökség olyan személyt is megszavazott, akit az előkészítő bizottság és a párt nem javasolt.

Az 1976-ban esedékes tagválasztás előkészítése során lefolytatott előzetes konzultációk alapján a KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya huszonnyolc új levelező tag ajánlását, illetve megválasztását látta valószínűnek. Mellettük felsoroltak még öt személyt, akiknek az ajánlásához további konzultációkat tartottak szükségesnek. A javaslatot ismertették az osztályok kommunista aktíváival. Ezután került sor az osztályok tagajánló üléseire, amelyeken a huszonnyolcból négyen nem kaptak kellő támogatást, a bizonytalan ötből pedig csak egyet támogatott az osztálya. Volt viszont hét további jelölt, akik meggyőző többséget szereztek osztályukon. Közülük négyet bevettek a megválasztásra ajánlottak közé. Így alakult ki az a huszonkilenc nevet tartalmazó lista, amelyet a PB januári ülése megszavazásra ajánlott. Ez a lista került azután az Elnökség februári ülése elé, kiegészítve az osztályok támogatását elnyert további három személy nevével, de azzal a megjegyzéssel, hogy őket az előkészítő bizottság nem javasolja. Az Elnökség azonban most nem automatikusan, az ajánlásnak megfelelően szavazott. Érdekes lenne megtudni, hogy mi hangzott el a vitában. Abban az időben az elnökségi ülésről magnófelvétel készült, de a hanganyagot nem írták le, ma pedig sajnálatos módon az Akadémián nincs meg a lehetőség a régi technikájú felvétel meghallgatására.

Az előzetes konzultációk alapján az orvosi tudományok osztályán négy új levelező tag megválasztását vélték valószínűnek. A négy személy közül azonban csak Petri Gábor kapott többséget az osztályszavazáson. Megszerezte viszont az osztály támogatását Antoni Ferenc és Romhányi György. Őket nem vették fel a második listára, viszont az elnökségi ülésen folytatott szavazáson nem ajánlottként szerepeltek a szavazócédulán. Valószínűleg az Elnökség is érezte ennek a helyzetnek a fonákságát, annak fényében különösen, hogy erre az osztályra évek óta kevés új tag került be, ezért megszavazott egy második tagot, Antoni Ferencet. Így abban az évben harminc új levelező tag került be az Akadémiára. Romhányi György ekkor kimaradt. Vele, mint majd látjuk, 1982-ben történt Antoniéhoz hasonló eset.

Antoni Ferenc és Romhányi György mellett Csillik Bertalan neurobiológus, a VIII. osztály jelöltje volt a harmadik személy, akinek a neve az elnökségi ülésen úgy került elő, mint aki az osztályon többséget kapott, de nem javasolják. Ráadásul helyette egy gyengébben támogatott jelöltet ajánlottak megválasztásra. Az ő esetében sem tudjuk, hogy mi hangzott el az elnökségi ülésen. A PB januári ülésének jegyzőkönyvéből az kiderül, hogy a Csongrád megyei pártbizottság nem javasolta a megválasztását, az viszont nem, hogy ennek politikai vagy egyéb okai voltak. Arra hivatkoztak, részletek nélkül, hogy „szocialista erkölcsbe ütköző problémák” vetődtek fel vele kapcsolatban, „volt pártbüntetése, több feljelentés érkezett ellene”, ezért későbbi alkalommal történő megválasztását javasolták. Csillik Bertalan neve az 1982-es választásnál valóban újra előjött, de a párt támogatását ekkor sem nyerte el, nem került be az Akadémiára.

Érdekesen alakult Kornai János közgazdász jelölése az 1976-os tagválasztás előtt. Már korábban, az 1973-as választás előtt is felvetődött a neve, de akkor a párt nem támogatta jelölését. 1975 őszén úgy ítélték meg, hogy „a helyzet lényegében nem változott”, ezért a kommunista aktíva leszavazta őt. Miután pártonkívüli akadémikusok mégis ajánlották, és az osztályszavazáson erős többséget kapott, több oldalról tájékozódtak felőle. Mivel az Országos Tervhivatal szerint „Kornai több területen hatékony támogatást nyújt, munkája nagy segítséget jelent, ezt a gyakorlatban hasznosítani tudják”, pártvonalon pedig azt a véleményt kapták, hogy „politikai magatartása nem rossz”, végül úgy döntöttek, hogy „politikai okok miatt vétót mondani nem lenne szabad”. Így a PB hozzájárult ahhoz, hogy ő is szerepeljen a megválasztásra ajánlottak listáján. A közgyűlés meg is választotta.

1979-ben is hasonló volt az eljárás, annyi módosulással, hogy nyilvánossá váltak az ajánlások, de akkor még csak azoké, akiket az Elnökség megválasztásra javasolt. Az összes levelező tagságra javasolt ajánlása először 1981 novemberében jelent meg a Magyar Tudományban. A Politikai Bizottsághoz 1978 októberében benyújtott tájékoztató jelentés tizenöt személyt sorolt fel, mint akik az előzetes konzultációkon komoly támogatást kaptak, és akikkel „a fokozott tudományos színvonalbeli és káderpolitikai követelmények egyaránt biztosíthatók”. Mivel közülük négyen nem kaptak kellő támogatást az osztályszavazáson, a PB-hez beterjesztett második javaslat helyettük négy, meggyőző többséget nyert jelölt megválasztását tartotta indokoltnak. Az osztályok támogatását elnyert, de mégis kimaradt jelölteket nem előzték meg kevésbé támogatottak. Miután a PB a javaslatot tudomásul vette, az elnökségi ülés és a közgyűlés elé is úgy került az előterjesztés, hogy az előkészítő bizottság „különös figyelmet szentelt […] annak is, hogy a jelöltekre adott szavazatok milyen mértékben fejezik ki az osztály tagjai többségének akaratát”, ugyanakkor „mérlegelte az előző tagválasztás óta az egyes tudományos osztályok helyzetében bekövetkezett változásokat, az egyes szakterületek jelenlegi akadémikusi képviseletét”.

Bár az ajánlást kapott harminchét párttagból tizennégyet javasoltak a kommunista akadémikusok figyelmébe, az ötvenegy pártonkívüli közül pedig csak tizenegyet, Kosáry Domokos és Szabad György történészt is közéjük sorolták, mivel az előzetes megbeszélések szerint erős támogatást élveztek. 1981 novemberében a PB rövid vita után, amelyre Szentágothai János akadémiai elnököt is meghívták, a tájékoztatást tudomásul vette. Az osztályszavazásokon ők mind megkapták a támogatást, de több esetben más ajánlottakat erősebben támogatott az osztály. Ez utóbbiak döntő többsége egyébként pártonkívüli volt. A PB ezután 1982 februárjában kapott újabb tájékoztatást, amelyben a negyvenkilenc többséget kapottból, a rangsorok és a létszámkorlát figyelembevételével tizennégy párttag mellett már tizenkilenc pártonkívüli megválasztását javasolták. A PB az ő támogatásukra kérte az Elnökség kommunista tagjait. Az Elnökség rajtuk kívül még egy új levelező tag, Romhányi György patológus megválasztását terjesztette a közgyűlés elé. Ő már az 1952-ben elfogadott hároméves káderfejlesztési tervben is szerepelt, mint akit 1954-ben levelező taggá lehetne választani. Akkor ezt írták róla: „egyik legproduktívabb kutatónk. Felvételét inkább politikai feltételhez kell kötni: a Pécsi Egyetemen a Párt irányítását követi-e, vagy a jobboldalt erősíti.” 1976-ban még leszavazta az Elnökség, 1982-ben viszont bevették az ajánlottak közé. Így végül 1982-ben harmincnégy új levelező tagot választottak.

Az igazi áttörés azonban a következő, 1985. évi választás előtt következett be. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya vezetője 1984. november 8-án beterjesztette a Politikai Bizottságnak az akadémiai tagválasztás előkészületeiről készített tájékoztatót. Leírták, hogy az akkori állapot szerint az MTA-nak 214 tagja van, ebből 177 volt hetvenöt évnél fiatalabb, így huszonhárom új tagot lehet választani. Ismertették az MTA Elnöksége által kialakított tagválasztási elveket. Ezek szerint fokozott igényt kell támasztani a tudományos teljesítménnyel szemben, a hazai és nemzetközi tudományos körökben elismert tudósok közül előnyben kell részesíteni a jelentős társadalmi, közéleti szerepet vállaló kutatókat. Mivel egyes osztályokon a korátlag túlzottan magas, különösen időszerű feladatnak vélték a fiatalítást. (Az. V. orvostudományi osztályon volt a legmagasabb az átlagos életkor, 69,3 év, a III. matematikai és fizikai tudományok osztályán pedig a legalacsonyabb, 53,7 év. Ennek az osztálynak a kivételével mindenütt hatvanhárom fölött volt az átlag.) Azt is megemlítették, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a tagfelvételre javasolt nők megválasztásának lehetőségeire. A korábbi tagválasztások során megszokott gyakorlattól eltérően a PB elé került listában minden ajánlást kapott egyformán szerepelt, nem emelték ki azokat, akiket a párt támogatni kíván. A felterjesztésben a levelező tagokkal kapcsolatban célként azt fogalmazták meg, hogy az ajánlottak közül „a tudományos és politikai szempontból arra legalkalmasabb jelöltek támogatását” kell biztosítani. A rendes tagi ajánlásokkal kapcsolatban pedig csak annyit tartalmazott az előterjesztés, hogy politikai előkészítő munkát nem terveznek, mert a levelező tagok rendes taggá választásának nincs tudománypolitikai jelentősége.

1984. november 20-i ülésén a PB a tájékoztató jelentést tudomásul vette, ugyanakkor úgy határozott, hogy „a jövőben nem kíván betekinteni az akadémiai rendes tagnak, illetve levelező tagnak jelöltek névsorába; kizárólag a Politikai Bizottság hatáskörébe tartozó személyek jelölésében, illetve a közgyűlés előkészítésének politikai jellegű kérdéseiben kíván állást foglalni”. Ennek megfelelően, amikor az osztályokon történt szavazások után, 1985. január 29-én újra a PB ülése napirendjére került az akadémiai tagok megválasztásának előkészítése, az előterjesztés neveket nem tartalmazott, hanem csak egy táblázatot az egyes osztályokon megválasztásra javasolt levelező tagok számáról és átlagos életkoráról, illetve megemlítették, hogy a megválasztásra javasolt huszonhét személy közül tizenegy tagja az MSZMP-nek. A PB a tájékoztató jelentést tudomásul vette.

Az MSZMP azonban még nem vette le teljesen a kezét az Akadémiáról. Egyrészt a PB 1984. novemberi ülésén tervbe vették, hogy még az osztályszavazások előtt osztályonként újabb aktívaértekezletet tartanak a kommunista akadémikusokkal, hogy közös álláspontot alakítsanak ki, vagyis noha központilag nem kívántak beleszólni a választásba, helyi szinten azonban igen. Megjegyezték ugyanakkor, hogy ezek az aktívaülések konzultációs jellegűek, álláspontjuknak kötelező erejük nincs, így ‒ a sokéves tapasztalat alapján ‒ hatásuk is mérsékelt.

Másrészt, ekkor lépett életbe az a szabály, hogy egy tisztséget legfeljebb két cikluson keresztül töltheti be ugyanaz a személy. Ezért új elnököt, a megbízott főtitkár helyett új főtitkárt kellett választani, az ő személyük viszont a PB hatáskörébe tartozott. A PB az 1985. április 9-i ülésén tárgyalt az akadémiai tisztségviselők választásáról, amelyet most először egy jelölőbizottság készített elő az Akadémián. Ez a bizottság az elnök, a három alelnök, a főtitkár és a két főtitkárhelyettes esetén minden tisztségre egy-egy jelöltet nevezett meg. A PB a javaslatot támogatta, illetve az ő megválasztásukat javasolta. Az alapszabályban meg nem határozott számú választott elnökségi tagra vonatkozóan viszont a jelölőbizottság nem tett egyértelmű javaslatot, hanem a többes jelölés lehetőségével élt. Tizenhét nevet sorolt fel azzal, hogy közülük kilenc‒tizenegy személyt válasszanak meg. A PB ezt, mivel nem tartozott a hatáskörébe, tájékoztatásként vette tudomásul.

Az autonómia visszaszerzésével együtt került sor a rehabilitációra. A tanácskozó tagok tagsága folyamatosságának 1989. évi kimondása után az 1990. évi rendkívüli közgyűlés döntött Csonka Pál és Győrffy Barna rehabilitációjáról. Ugyanakkor nem került elő a többi hasonló eset. Pedig nemcsak kettejüket nem terjesztette az Elnökség a közgyűlés elé, noha az osztályon többségi támogatást szereztek, hanem egy sor ilyen személy akadt. Csak az 1965-ös és 1967-es választások esetén mintegy tízen-tízen kerültek hasonló helyzetbe. Ráadásul néhányuk esetében az osztályon kisebb támogatást nyert jelöltet hoztak helyzetbe velük szemben. A hetvenes években is történtek hasonlók, hiszen annak ellenére, hogy még ekkor sem volt szigorú létszámkorlát, a tudományos osztályok támogatását elnyertek közül csak azokat terjesztették szinte automatikusan tovább, akik a párt előzetes ajánlólistáján szerepeltek, a többiekből pedig csak néhányat.

A véglegesen kimaradtak esetén némelyiküknél egyértelműen kimutatható, hogy az akadémiai pártcsoport nem támogatta megválasztásukat, ez azonban még nem bizonyíték a politikai motivációra. Viszont Csonka Pál és Győrffy Barna mellett van még legalább két személy, Neugebauer Tibor és Németh Endre, akikkel kapcsolatban a fennmaradt dokumentumok szerint az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején kétségtelenül politikai jellegű aggályok merültek fel.

Történelmietlen a kérdés, hogy mi lett volna a tagválasztások eredménye a vizsgált időszakban, ha a politika nem szólt volna bele. Azonban a múlttal való szembenézés jegyében ‒ az Akadémia alapításának 200. évfordulójára készülve különösen is ‒ jogosnak tűnik a kérdés, hogy a tagválasztásoknál a tudományos és tudománypolitikai szempontok mellett mennyire játszottak szerepet a tudománytól idegen politikai szempontok, milyen súllyal jelent meg külső nyomás. Ez a kétrészes cikk erre a kérdésre próbált részleges választ adni. A párt Titkárságának és Politikai Bizottságának, valamint az Akadémia Pártkollégiuma üléseinek jegyzőkönyvei fennmaradtak, az akadémiai pártcsoportban és a kommunista akadémikusok aktíváin elhangzottaknak azonban mintha nem maradt volna írásos nyoma. Az osztályülések és az elnökségi ülések jegyzőkönyvei is gyakran csak a határozatot tartalmazzák, a vitában elhangzottakat nem, az előkészítő megbeszélésekről pedig még kevesebbet tudunk. Ezen nehézségek ellenére az akkori tagválasztások pontos dokumentálása megérdemelne egy minden részletre kiterjedő utánajárást.