A pedagógusok minőségi funkcionálásának és oktatási-nevelési eredményességének a kulcstényezőre fókuszált, a későbbi évek OECD által kezdeményezett, több hullámban megvalósuló kutatási projektje a TALIS (Teaching and Learning International Survey), melynek eredményeképpen egy átfogó és a problémakör megértését segítő, a szükséges szakpolitikai beavatkozásokat megalapozó kép tárult elénk (TALIS, 2013, 2018).

 

 

A harmincnégy ország részvételével2 zajló kérdőíves kutatás az alábbi témakörökre terjedt ki:

 

A kutatás összegző jelleggel megállapítja, hogy a tanárok kevesebb mint egyharmada érzi úgy, hogy a tanári pálya megbecsültségnek örvend a társadalomban. Amikor a tanárok úgy értékelik, hogy van befolyásuk a döntéshozatali folyamatokra, jelentősebbnek ítélik a pálya megbecsültségét, és elégedettebbek. A diákok viselkedési és tanulási problémái kedvezőtlenül hatnak a tanárok munkahelyi elégedettségére. Ilyenkor az elégedettség csökkenését főként az okozza, hogy a tanároknak jelentékeny időt kell szánniuk a fegyelmezésre. A munkahelyi elégedettségre kedvezően hat, ha a tanárok érdemi visszajelzést kapnak vezetőiktől vagy kollégáiktól, viszont a csak adminisztratív célú visszajelzés ellentétes hatású. A diákokkal és munkatársakkal/iskolai vezetéssel kialakított kedvező kapcsolatok javítják a munkahelyi elégedettséget, de a diákokkal kialakított jó kapcsolatok felül is tudják írni a szervezet egyéb kedvezőtlen hatásait. Az együttműködést támogató intézményi politikák (intézményi tanulás, mentorálás stb.) javítják a tanárok munkahelyi elégedettségét.

 

A 2018-as TALIS-kutatás4, 5 homlokterében az alábbi témakörök álltak:

 

Az alábbiakban a fenti kilenc témakörből önkényesen kiválasztott ötre nézve teszünk néhány összegző megállapítást az adatok alapján (OECD, 2019).

 

A fentiekben nagyon röviden áttekintett TALIS-kutatások egyfelől bemutatják, hogy az oktatási rendszerek eredményesebbé tételével összefüggésben milyen szempontokra figyelnek a kutatók, valamint a kutatási adatok némi eligazítást is adnak abban a tekintetben, hogy milyen szakpolitikai célkitűzések és milyen gyakorlati megoldások alkalmasak a fejlesztési törekvések megvalósítását elősegíteni. A TALIS-kutatások eddigi adatfelvételi hullámai minden esetben jelentős figyelmet szenteltek a tanárképzés problematikájának, s a tanárképzési gyakorlatoknak, azok hatásának az oktatási-nevelési tevékenység eredményessége szempontjából.

 

 

2021-ben látott napvilágot egy szisztematikus áttekintés (Hascher–Waber, 2021), amely az alábbi öt kérdés mentén vizsgálta a lektorált szaklapokban megjelenő, a szelekciós kritériumoknak eleget tevő közleményeket.6

 

Anélkül, hogy részletekbe menően kitérnénk az egyes kérdések kapcsán tett megállapításokra, itt is az általános konklúziókat összegezzük.

 

 

A tanulmány a tanárok és a diákok mentális jóllétével, illetve ezek egymásra hatásával foglalkozik. A cikk alapját képező nagy volumenű kutatást az a provokatívnak tűnő megállapítás motiválta, miszerint „annak ellenére, hogy nagyon is valószínű, hogy a diákok és a tanárok mentális jólléte, illetve mentális egészsége szoros kapcsolatban áll egymással, tudományos bizonyítékokkal ebben a tárgykörben nem rendelkezünk” (Harding et al., 2019, 181.). A vizsgálatban 3409 8. évfolyamos diák és 1182 tanár vett részt. A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a tanárok mentális jólléte a diákok kedvezőbb mentális állapotával jár együtt, s ez mintegy pozitív megerősítési láncként funkcionál, vagyis a diákok mentális jólléte kevesebb tanár oldali pszichológiai panasszal társul. Az adatokból az is kitűnik, hogy a tanár-diák viszony minősége döntő faktora a tanár mentális jóllétének. Az említett tényezők nem a lineáris okság mentén értelmezendők, sokkal inkább beszélhetünk dinamikus kölcsönhatásról. A tapasztalatok alapján indokolt feltételezni, hogy a tanárok mentális jóllétének jobbítására irányuló, intézményi szintű beavatkozásoknak elsősorban a tanár-diák viszony javítására kell koncentrálniuk.

 

 

A nemzetközi tanulmányok szemlézésének utolsó elemeként röviden rátekintünk Theresa Dicke és szerzőtársai 2020-ban publikált közleményére, amely tanárok és intézményvezetők munkahelyi megelégedettségének meghatározó tényezőivel, valamint azzal a különösen fontos kérdéssel is foglalkozik, hogy e két csoport munkahellyel való megelégedettsége milyen összefüggést mutat a diákok teljesítményével. Ez utóbbi témakör empirikus vizsgálata során a 2013-as TALIS- és a 2012-es PISA- (Programme for International Student Assessment) adatok közös rendszerben történő elemzését végezték el a kutatók. Az eredmények ugyan nem meglepőek, de kétségkívül meghatározó jelentőségűek a jövőbeni fejlesztési kezdeményezések szempontjából. A szerzők megállapítják, hogy a tanárok és intézményvezetők munkahellyel való megelégedettsége erős együttjárást mutat, a tanárok és intézményvezetők elégedettsége egymást kölcsönösen megerősítő módon hat. Az is látható, hogy azokban az iskolákban, ahol magasabb a munkahellyel való megelégedettség, mind a tanulók teljesítménye, mind pedig a fegyelmezési klíma kedvezőbb sajátosságokat mutatott.

 

Egy 2013–2014-ben, a gyakorló pedagógusok körében (is) lebonyolított kutatás (Paksi et al., 2015) kísérletet tett a gyakorló pedagógusok pályamotivációinak és lelki egészségének felmérésére, a pályán tartó tényezők vizsgálatára, a pályán maradást és a pályamotivációt meghatározó külső (iskolai környezet, felszereltség, szakmai és emberi kapcsolatok, a tanulók családi, anyagi háttere) és belső, pszichés tényezők, valamint a lelki egészség megőrzését és a kiégés megelőzését segítő tényezők feltárására. A lelki egészséggel összefüggésben vizsgálták a pedagógusok érzelmi intelligenciáját, s megállapították, hogy a társas felelősségtudat, az empátia és a társas kapcsolatok szubjektív mértéke és minősége magas szintű, míg a pozitív hatások észlelése alacsony szintű a gyakorló pedagógusok körében. Megállapították, hogy a kiégettséget elsősorban az érzelmi kimerültség okozza, s hogy (i) a magyarországi pedagógusok 32,2–55,5%-ánál7 az érzelmi kimerültség mértéke magas, valamint (ii) a kiégettség mértéke összességében (tehát valamennyi dimenzió figyelembevételével) 5,4–8,1% körül mozog. A kutatás során vizsgálták, hogy a pedagógusok mentális egészségével összefüggő két tényező milyen egyéni változókkal (nem, életkor, családi állapot, pályán töltött évek száma, képzettségi szint, nyelvvizsga, tanított tárgyak, település típusa stb.), illetve intézményi változókkal (társas kapcsolatok, részvétel továbbképzésben, szervezeti bizalom, segítő foglalkozásúak az intézményben, iskola típusa, fenntartó, feladatellátási hely teljesítménye, osztálylétszám stb.) mutat összefüggést. A magyarázó modellben kapott értékek arra engednek következtetni, hogy az egyéni tényezők önmagukban mérsékelt magyarázó erővel bírnak, ennek érdemi növekedését a formális és informális szervezeti jellemzők bevonása eredményezi. A modell magyarázó ereje tovább nő, amennyiben személyiségvonásokat (extraverzió, neuroticizmus, barátságosság) is szerepeltetnek ezen tényezők között. Ez utóbbiakkal a vizsgálat azért nem foglalkozik mélyebben, mert ezek befolyásolása nem, vagy csak nagyon nehezen valósítható meg. A tapasztalatokat megerősítik az időközben megjelent – elsősorban nemzetközi – elemzések, nevezetesen, hogy az intézményi klíma és az arra is hatást gyakorló szakpolitikai kontextus nagyban befolyásolja a pedagógusok mentális egészsége szempontjából releváns tényezőket.

 

A nemzetközi szakirodalom, a kutatások és a hazai empirikus tapasztalatok rövid áttekintése alapján elmondható, hogy az oktatási rendszerek működőképességének befolyásoló tényezői iránti érdeklődés az elmúlt tizenöt–húsz évben töretlen maradt. Az oktatáspolitikusok és a kutatók folyamatosan arra keresik a választ, hogy a minőségi oktatás feltételei mi módon biztosíthatóak. Az empirikus adatok homlokterében immár évtizedek óta a tanári pályát választók motiváltsága és szakmai felkészültsége, a szervezet felépítése, működésmódja és a gyakorló tanárok bizonyos pszichológiai sajátosságai állnak. Meghatározó jelentőségűnek mutatkozik az intézmény szervezeti kultúrája, a pedagógusok számára biztosított támogató rendszerek stabil és szükségletekhez illeszkedő működése, nagy hangsúly esik a kollaboratív technikák és értékelési gyakorlatok alkalmazására. A hazai kutatások tekintetében elmondható, hogy érdeklődésük, alkalmazott módszereik és a nyert adatok összhangban vannak a nemzetközi tapasztalatokkal. Megállapíthatjuk, hogy a kutatások jóvoltából rendelkezésünkre állnak azok az információk, amelyek mentén egy jobban működő, a pedagógusok szükségleteit jobban kielégítő és a diákok életminőségét (harmonikus, nehézségekkel megküzdeni képes személyiségfejlődés, tanulmányi sikeresség – munkaerőpiaci beválás) támogató köznevelési rendszer működhetne.