A szerző röviden összefoglalja, miért olyan fontos az ősmagyar kor kutatása szempontjából a finnugor lexikai örökség és az ótörök szókészleti hatás ismerete, s hogy miért van a jelenlegi kutatás kedvező helyzetben. Jelenleg mind finnugor, mind pedig turkológiai oldalról korszerű etimológiai szótárak, illetve munkák állnak rendelkezésre, így Róna-Tas András és Berta Árpád kétkötetes nagy szintézise (2011) és Honti László etimológiai állásfoglalása (2017) a két szerző munkájáról.

 

 

The author overviews briefly why from the perspective of investigations into the ancient Hungarian period it is so important to know the impact of the Finno-Ugric heritage and the old Turkic lexical influence, and why the situation of current research is advantageous. Today there are both from to the Finno-Ugric and the Turkic languages modern etymological dictionaries and further works at our disposal, and among them, the monumental two-volume synthesis by András Róna-Tas and Árpád Berta (2011) as well as László Honti’s etymological evaluation of the latter.

 

 

 

 

 

1. A magyar nyelv történetének kérdésekkel teli, több tekintetben is titokzatos – mert nyelvemlékek nélküli s a magyarság őstörténetébe vágó – világa az ősmagyar kor. A magyar nyelvtörténet leghosszabb korszaka ez. Végét évszámra pontosan tudjuk (895-ig, tehát a honfoglalásig tart). Kezdete azonban az idők homályába vész, ezért idejét tekintve föltételezésekre vagyunk utalva. A legújabb hipotézis, Róna-Tas András érvekkel valószínűsített véleménye szerint az ugor közösség felbomlásának ideje Kr. e. 2000 körülre tehető. A magyar nyelv az ettől a közösségtől elszakadó, ebből kiváló, a leendő magyar csoportban alakult ki. Úgy, hogy legközelebbi nyelvrokonaitól, az obi-ugorságtól elválva, vele való kapcsolat nélkül maradva nyelve is elkülönült tőle. Hogy mennyi időt vett igénybe a nyelvi önállósulás, nem tudjuk pontosan. Ha, mondjuk ötszáz évvel, tehát bőkezűen számolunk, akkor ma a rokon nyelvektől is világosan elkülönülő önálló idiómáról, „a” magyar nyelvről Róna-Tas említett hipotézise alapján hozzávetőlegesen legalább három és fél ezer év óta beszélhetünk. Érdekességként említem: az évszázadokon át ismeretlen eredetűként számon tartott s legismertebb magyar lexikai archaizmusnak, a Halotti beszédbeli ’ysa’ szónak eleddig titkos eredetéről föllebbent a fátyol: a rejtelmes szó ugyanis ugor eredetű, ahogy É. Kiss Katalin és Honti László egymástól függetlenül megállapította, Honti pedig a finnugor háttér részletes kifejtésével perrendszerűen igazolta is.

 

2. De miért olyan fontos az ősmagyar korra, különösen az elejére föltehető szavak vizsgálata? Egy hasonlat segít a válasz megfogalmazásában. A magyar nyelv hosszú története képzeletbeli folyamának túlparti hídfőjét a ma szemszögéből nézve az jelenti, amit az akkor még csak leendő magyarság magával hozott abból a finnugor nyelvű, egészen pontosan ugor közösségből, amelybe önállósulása folyamatának a megindulása előtt tartozott. (Azzal a feltételezéssel, hogy a magyarság nyelvváltással jutott volna nyelvéhez, azért nem foglalkozom, mert ezt még senki sem támasztotta alá meggyőzően, sőt nem is valószínűsítette hitelt érdemlő módon.) Az innenső oldali hídfőnek a korai ómagyar kori magyar nyelvemlékeket tekintjük. Míg azonban a túlparti hídfő esetében tudományos következtetésekre, szórekonstrukciókra vagyunk utalva, az innenső hídfő már konkrét, dokumentálható adatokat jelent. S ami a két hídfő, tehát a magyar nyelv önállósulása és a honfoglalás között van, azt elsősorban az ősmagyar kor jövevényszavai mutatják. Rögzítsük a tényt: a jövevényszavak a szóban forgó kornak az egyedüli tényleges, közvetlen hírnökei. Kiegészítésül tegyük még hozzá, hogy a honfoglalás előtt a magyarba került jövevényszavak elsöprő többsége ótörök eredetű. Ezért játszanak kulcsszerepet az ótörök jövevényszavak az ősmagyar nyelvi kutatásokban. Természetes tehát, hogy a magyar nyelvtörténészek, etimológusok kitüntetett figyelmet szentelnek mind a finnugor előzmények, mind az ótörök hatás vizsgálatának.

 

3. Hol tart a kutatás napjainkban? Nos: abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a finnugor eredetű magyar szavakról részletes lexikográfiai feldolgozás áll rendelkezésünkre (két, Magyarországon megjelent etimológiai szótárnak köszönhetően [Lakó, 1967–1978; Rédei, 1986–1988]). Az ótörök jövevényszavakról pedig Ligeti Lajos összefoglaló munkája (1986) után egy kétkötetes magisztrális szintézis ad friss és szakszerű elemzést, korszerű tájékoztatást (Róna-Tas–Berta, 2011; a szintézis jelentőségét mutatja, hogy Zaicz Gábor véleménye szerint ez „a 21. század elejének legjelentősebb lexikológiai és nyelvtörténeti munkája” [Zaicz, 2016, 442.]). Megjegyzendő, hogy a magyar nyelv ótörök jövevényszavainak döntő többsége nyugati ótörök. Statisztikai adatokat is említve: a szóban forgó mű 384 nyugati ótörök jövevényszót dolgoz fel. Ha figyelmen kívül marad az 56 vitatott eredetű és a 38 csak lehetségesnek vélt etimológia, akkor is összesen 290 szó marad (Zaicz, 2016, 437.), s ez jól mutatja a nagyfokú nyugati ótörök hatást. Mivel mind a vonatkozó finnugor, mind pedig az ótörök esetében erősen szakspecifikus, tehát egy-egy nyelvtudományi ághoz (finnugrisztika és turkológia) kötődő etimológiai szintézisekről van szó, a finnugor és ótörök szempontú etimológiáknak egymásra vonatkoztatott kölcsönös kritikus vizsgálata nagyon is kívánatos ezen a területen. Így derül ki ugyanis, hogy a finnugor eredetűnek gondolt szavak kiállják-e a turkológiai szempontú megközelítésnek, illetőleg az ótörök eredetűnek vagy nem finnugor eredetűnek magyarázottak a finnugor eredeztetésnek a próbáját. Ezért örvendetes az, hogy a magyar nyelv nyugati ótörök jövevényszavait vizsgálva a turkológus Róna-Tas András és Berta Árpád kritikai véleményt fogalmazott meg finnugor etimológiákról is, s hogy a finnugor nyelvész, Honti László górcső alá vette az uralisztikában uráli, finnugor és ugor koriként ismert azon magyar lexémák eredetmagyarázatait, amelyeknek az eddigi tudományos megítélése Róna-Tas Andrásból és Berta Árpádból kétségeket váltott ki. Megvizsgálta tehát azokat az etimológiákat, amelyeknek Róna-Tas András szerinti minősítése, történeti-etimológiai megítélése nincsen összhangban az ő finnugrisztikai ismereteivel (Honti, 2017). Joggal mondhatjuk, hogy a magas színvonalú magyarországi etimológiai kutatások hírnevét a vonatkozó turkológiai és finnugor munkák tovább öregbítik, s ez az ősmagyar korra vonatkozóan hatványozottan igaz.

 

4. Az etimológiák alapján nemcsak a magyar nyelv rokoni kapcsolatait lehetett földeríteni, nemcsak a magyar nyelv önállósodása kezdetének idejét lehetett valószínűsíteni (lásd a bevezető fejezetben), hanem meg lehetett határozni a magyarság „őshazájának”, tehát annak a szállásterületnek a hozzávetőleges helyét is, amely területen a magyar nyelv önállósodása bekövetkezett. A szaknyelvészek többségének egybehangzó véleménye szerint ez a terület nem az ugor nyelvközösség szállásterületének közvetlen közelében, tehát az Urál hegységtől keletre, hanem attól délnyugatra, pontosabban a Dél-Uráltól nyugatra fekvő, tehát európai területen volt. Azaz a magyar nyelv európai nyelv. S ha azt a kérdést is föltesszük, hogy a magyar európai vagy azzá vált nyelv-e, akkor a válasz így hangzik: a magyar nyelv a legtöbb európai nyelvtől tipológiai értelemben valóban eltér ugyan, de mert nem áll egyedül e tekintetben, s mert nyelvtipológiai szempontból irreleváns az adott nyelv korai szállásterületének helye vagy mai helye, a magyar is európai nyelvnek tekintendő. A jövevényszó-kutatás kitűnő lehetőséget kínál továbbá annak megállapítására is, hogy a magyar nyelvközösség a szóban forgó korban milyen más nyelvű népekkel érintkezett, s az érintkezés a nyelvieken kívül milyen (tágan értelmezett) kulturális gazdagodással, változásokkal járt. Az említett okok miatt van az etimológiának az ősmagyar kor kutatásában kitüntetetten fontos szerepe.